Egy kis genetika
Gondolj a génjeinkre úgy, mint egy receptkönyv fejezeteire. Minden tulajdonságunkhoz (pl. szemszín, hajszín) tartozik egy „recept”, azaz egy gén. Ebből a receptből mindenkinek két példánya van, egy-egy mindkét szülőtől.
Vannak olyan génváltozatok, amik olyanok, mint egy elrontott recept. Ha csak az egyik példány „hibás”, a másik, „jó” recept alapján még készülhet „finom étel”, azaz a tulajdonság egészséges lesz. Azonban, ha mindkét példány hibás (mindkét szülőtől rossz géneket örököltünk), akkor már gond lehet, és kialakulhat egy betegség.
Egy átlagember is hordozhat egy-két ilyen „halálos receptet”, azaz olyan génváltozatot, ami önmagában súlyos betegséget okozna. De mivel ezek recesszívek, azaz csak akkor okoznak gondot, ha mindkét példány hibás, általában nem betegszünk meg. Ennek az az oka, hogy ha az egyik szülőben hibás gén van, akkor a másik szülőtől nagy valószínűséggel egy „jó” példányt kapunk, ami „felülírja” a hibásat.
Ezért nem jó ötlet, a párválasztásnál arra törekedni, hogy a partnerünk genetikailag ugyanolyan legyen, mint mi. A természet ugyanis „úgy keveri a lapokat”, hogy a genetikai sokféleség sokkal előnyösebb. Minél különbözőbb két ember genetikai állománya, annál kisebb az esélye annak, hogy mindketten ugyanazt a rejtett, betegséget okozó génváltozatot hordozzák. Így a gyermekeiknél sem fog megjelenni ez a betegség.
A közeli rokonok genetikai állománya viszont nagyon hasonló. Ezért, ha közeli rokonoknak (pl. testvéreknek, unokatestvéreknek) közös gyermeke születik, sokkal nagyobb az esélye, hogy a gyermek mindkét szülőtől ugyanazt a hibás génváltozatot örökli, és emiatt beteg lesz. Még akkor is, ha a szülők maguk teljesen egészségesek, mert náluk a hibás gén csak „rejtőzködik”.”
A biológiában létezik a „palacknyak-effektus” kifejezés.
Ez arra utal, amikor egy faj egyedeinek a száma drasztikusan lecsökken. A megmaradt kevés egyed elkezd szaporodni, de a közeli rokonság miatt a betegségek felhalmozódnak. Sok faj így pusztul ki: az utódok betegek lesznek, tovább örökítik a betegségeket, és a faj lassan, évszázadok vagy évezredek alatt végül kihal.
Tehát ahhoz, hogy két ember újra benépesítse a Földet, rengeteg szerencsére és kedvező körülményre van szükség. A lehetőség fennáll, de nagyon kicsi az esélye.
A világűr végül segített a megoldásban
Frédéric Marin, a Strasbourgi Egyetem asztrofizikusa is foglalkozott ezzel a kérdéssel.
Készített egy számítógépes programot („Legacy”), amely egy szaporodó populációt szimulál. Ezzel a programmal modellezte azokat a kockázatokat, amelyekkel egy űrutazó népesség szembesülhet, beleértve a beltenyészetet, a járványokat, vagy akár egy aszteroidabecsapódást. A kutatás eredményeit az Asztrofizikai Folyóiratban publikálta.
Marin számításai szerint 98 egészséges ember elegendő lenne ahhoz, hogy egy új, egészséges populációt hozzanak létre egy másik bolygón, beltenyészet nélkül. Ez a létszám még akkor is elegendő lenne, ha egy nagyon hosszú, mondjuk 6000 éves űrutazásról lenne szó (az eddig ismert legközelebbi Föld-szerű exobolygó 6300 évnyi távolságra van tőlünk), bár valószínűleg az űrhajón utazók száma idővel megnőne.
Ez a kutatás azért lényeges, mert ha a jövőben más bolygókat szeretnénk gyarmatosítani, akkor tudnunk kell, hány emberrel érdemes elindulni. Fontos azonban megjegyezni, hogy ha sok ezer év telik el, akkor az új bolygón élő emberek már annyira eltérhetnek a földi emberektől, hogy akár egy új fajnak is tekinthetjük majd őket.
Szóval, bár elméletileg lehetséges, hogy két ember újra benépesítse a Földet, ennek nagyon kicsi a valószínűsége. A 98 fős kezdőpopuláció viszont már egy sokkal reálisabb és optimistább forgatókönyv.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
