Ha valaha is műtöttek már, talán emlékszel, hogy az egész azzal kezdődött, hogy megpróbáltál elszámolni 10-től visszafelé, majd mielőtt még elérted volna az 1-et, hirtelen az operáció után ébredtél fel.
Elsőre úgy tűnhet, hogy csak elaludtál, de ez nem így van – altatásban voltál, ami egy sokkal összetettebb állapot. Az altatás alatt eszméletlen vagy, nem tudsz mozogni, emlékeket formálni, és szerencsére nem érzel fájdalmat. Ezen folyamatok blokkolása nélkül sok műtétet egyszerűen lehetetlen lenne elvégezni.
Az érzéstelenítés története az ősidőkbe nyúlik vissza. Az egyiptomi, ázsiai és közel-keleti orvosi szövegek említik az első érzéstelenítőket, amelyek közé tartozott a mák, a mandragóra bogyó és az alkohol. Ma az aneszteziológusok gyakran kombinálják a helyi, inhalációs és intravénás szereket, hogy elérjék a műtét elvégzéséhez optimális állapotot.
A helyi érzéstelenítés blokkolja a fájdalomjeleket a test egy meghatározott részén. A fájdalom, mint más jelek, elektromos impulzusok formájában halad az idegrendszerben. A helyi érzéstelenítők gátat képeznek ezeknek a jeleknek azáltal, hogy a neuronok membránjában lévő fehérjékhez kötődnek, amelyek a töltött részecskéket be- és kiengedik a sejtekből, blokkolva a pozitív töltésű ionokat.
Bonyolult műtétek esetén a betegnek eszméletlennek kell lennie, az érzéstelenítésnek az egész idegrendszerre hatnia kell, beleértve az agyat is. Ilyen esetekben inhalációs érzéstelenítést alkalmaznak. A nyugati orvoslásban az első elterjedt érzéstelenítő a dietil-éter volt, amelyet először enyhe kábítószerként használtak, de később az orvosok észrevették, hogy segít enyhíteni a betegeknek a sérülések okozta fájdalmakat.
Az 1840-es években az étert elkezdték fájdalomcsillapításra használni a fogak eltávolításánál és a műtéteknél. Később elterjedt a dinitrogén-oxid, amelyet ma is használnak, bár gyakrabban alkalmazzák a származékait, például a szevofluránt.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
