A természet mindig is az amerikai őslakosok életének szerves része volt. Harmóniában éltek a természettel, és nemcsak élelemszerzésre és menedékre használták az erdőket, hanem kreatívan alkalmazkodtak is hozzájuk a mindennapi szükségleteik kielégítése végett. Az egyik ilyen egyedülálló indián gyakorlat a fák törzsének szándékos meghajlítása volt.
Az észak-amerikai apacs indiánokról szóló történelmi feljegyzések szerint például évszázadokon át hoztak létre szokatlan, hajlított fákat, amelyekkel Észak-Amerika egész területén találkozhatunk.
Ezek a zegzugos, hajlított fák még ma is gyakran előfordulnak Arizona, Új-Mexikó és Oklahoma állam területén.
De miért volt erre szükségük az indiánoknak?
Ez az első pillantásra furcsa szokás gyakorlati jelentőséggel bírt, és nemzedékről nemzedékre öröklődött.
Nézzük meg ennek az ősi hagyománynak a történetét, jelentését és örökségét.
Az indiánok nem voltak fejlett civilizáció (az európaiakhoz képest), de a gondolkodásuk logikus és találékony volt.
Köztudott, hogy az első európaiak, akik Észak- és Dél-Amerika földjére léptek, iránytűket, csillagászati és geodéziai eszközöket (mint például az asztrolábiumot és a napórát), térképeket és a múlt korok egyéb fejlett navigációs rendszereit használták, míg az amerikai őslakosoknak, a csillagok ismeretét kivéve, nem voltak ilyen fejlett eszközeik.
Hiszen ezek meglehetősen primitív törzsek voltak.
Ennek ellenére a térbeli tájékozódás problémájának megoldásához való eredeti megközelítésük (a memorizálás és a vadonban való túlélési készségek mellett, amelyeket kora gyermekkoruktól fogva elsajátítottak) arra emlékeztet bennünket, hogy a találékonyság és a logikus gondolkodás a primitív társadalmakban éppúgy megnyilvánulhat, mint a technológiailag fejlettekben.
Az indiánok előnyben részesítették a fákat navigációs tájékozódási pontként.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
