Miközben a kastély épült, Lajos gyakran felment a szurdokon át a Mária-hídhoz (Marienbrücke), ahonnan Neuschwanstein úgy látszott, mintha a tenyerén hordozná a táj. Esténként a király parancsára a kastély minden helyiségében fényt gyújtottak, hogy a csillagos ég alatt távolról gyönyörködhessen rezidenciájában – a koronás remete menedékében, az egyszemélyes színházban, ahol az operákat csak neki adták elő. A tervezett több mint 200 helyiségből végül mindössze 15 készült el teljesen.
Felhők Lajos felett
De a fiatal király nem állt meg Neuschwansteinnél. Parancsára még két másik kastély alapjait is lerakták: a Linderhofét és a Herrenchiemsee-ét. Ez utóbbi, amelyet a „Bajor Versailles”-nak is neveznek, lett Lajos legdrágább projektje, amely önmagában 17 millió márkát emésztett fel a bajor költségvetésből. Összességében a király építkezési szenvedélye elképzelhetetlen összegbe, mintegy 35 millió márkába került az országnak (ebből Neuschwanstein kb. 7,5 millió volt).
Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy nem csak az országnak került sokba. Lajos részben saját vagyonából finanszírozta az építkezéseket, amivel a Wittelsbach királyi házat a csőd szélére sodorta. Később hiteleket kellett felvennie, majd újabbakat, hogy a régieket törlessze. A kormány sem maradt le: a „mesekirály” pazarlása miatt nemzetközi kölcsönökhöz kellett folyamodniuk. Végül ezek okozták Bajorország vesztét is. Poroszország vissza nem térítendő kölcsönt ajánlott Lajosnak, hogy betömje a költségvetésen tátongó hatalmas lyukat. Cserébe csak egyet kértek a bajor királytól: lépjen be a Német Császárságba, ahol Poroszország játszotta az első hegedűst. Lajosnak nem volt más választása, mint beleegyezni. Így veszítette el Bajorország 1871-ben a függetlenségét és vált az egyesült Németország részévé.
De ez csak egy kis geopolitikai kitérő volt. Térjünk vissza a királyhoz. Az ország „eladása” nem javított a helyzetén. A pénz az adósságok törlesztésére és a három kastély építésének befejezésére ment el. És miközben az egyszerű nép rajongott a mesekirályért és építészeti remekműveiért, a kormányban és a rokonság körében megérett a vélemény, hogy a király, finoman szólva, nincs teljesen magánál.
És valóban: nem törődött sem a politikával, sem a költségvetéssel, a pénzt koncertek szervezésére és az örökös építkezésekre szórta. A fővárosban, Münchenben hónapokig nem mutatkozott, csak egyik kastélyból a másikba utazgatott énekesek vagy színészek társaságában, és grandiózus előadásokat tartott a mesebeli díszletek között. Kész kaland volt elkapni őt akár csak egy egyszerű aláírásra is, mivel az alattvalók közül senki sem tudta, éppen hol tartózkodik a király.
Itt a mese vége
Végül az uralkodóházban és a kormányban megfogalmazódott a gondolat: Lajosnak elment az esze. Ha pedig így van, el kell mozdítani a hatalomból. 1886-ban összehívtak egy orvosi bizottságot, amely távollétében – anélkül, hogy a királyt valaha is személyesen megvizsgálták volna – megállapította: mesekirályunk gyógyíthatatlan elmebetegségben szenved. Ezen ítélet alapján a bajor kormány már másnap cselekvőképtelennek nyilvánította II. Lajost.
De a királyt nem elég leváltani, meg is kell találni. A küldöttek egy hétig kergetőztek egész Bajorországban a megfoghatatlan Lajossal, míg véletlenül rá nem találtak a szeretett Neuschwansteinjában, ahol éppen egy újabb grandiózus terem berendezését tervezte elmélyülten. A király őrségét lefizették, őt magát pedig meglehetősen durván őrizetbe vették és a Starnbergi-tó partján lévő Berg kastélyba szállították.
A terv az volt, hogy a beteg király ott fog élni csendben, orvosi felügyelet alatt, és nem okoz több gondot senkinek. De egészen másképp történt. Néhány nappal a fogságba ejtése után Lajos sétálni indult a tópartra kezelőorvosa, Bernhard von Gudden professzor kíséretében. Ez 18:30-kor történt. Kicsit később az ápolók visszatértek a kastélyba, mondván, a professzor visszaküldte őket. Amikor az orvos és koronás páciense 20:00-ig nem tértek vissza, keresni kezdték őket. 23:00-kor találták meg von Gudden és II. Lajos holttestét a tó sekély vizében, nem messze a parttól.
A hivatalos verzió amennyire szűkszavú, annyira képtelenség is. Állítólag Lajos vízbe akarta fojtani magát, a professzor megpróbálta megmenteni, de a mélység mindkettőjüket elnyelte. A nem hivatalos verzió inkább a gyilkosság felé hajlik (mivel a nép szerette Lajost, megpróbálhatták volna kiszabadítani). Érthető okokból a második verzió sokkal erősebben tartja magát a köztudatban.
Valóban őrült volt Lajos, vagy borderline személyiségzavar állt fenn nála? Esetleg nem is létezett semmilyen pszichés patológia, csupán egy érzékeny, sebezhető lélek volt, aki hajlamos az introverzióra? Ezt ma már senki sem tudja biztosan megmondani.
De nem is ez a lényeg. Bár Lajos hatalmas összegeket költött az államkincstárból fantáziáinak megvalósítására, valójában rendkívül jövedelmező befektetést hajtott végre Bajorország jövőjébe. Halála után mindössze hat héttel a kastélyt megnyitották a fizető látogatók előtt, hogy fedezzék az adósságokat. 1899-re az adósságokat rendezték, és a kastély stabil bevételi forrássá vált. A sors iróniája, hogy a II. világháború végén a kastély falai között őrizték a Reichsbank aranyának egy részét és a Hitler magángyűjteményének szánt lopott műkincseket is.
Ma Neuschwanstein Európa egyik legfőbb turisztikai látványossága, évente mintegy 1,3 millió turista keresi fel a világ minden tájáról. Még maga a Disney cég is ezt választotta a logójának alapjául, így vált a popkultúra részévé. Ha el szeretnél jutni oda, Münchenből vonattal mehetsz Füssenig, onnan pedig busszal Hohenschwangau falujába. Fontos, hogy a jegyeket jó előre foglald le online, mert a látogatók száma korlátozott.
Ez a kastély egy ember kőbe dermedt álma, ami arra invitál ma mindenkit, hogy merüljön el a mesékkel teli történelemben, és emlékeztet arra, hogy még a legmerészebb álmok is valósággá válhatnak.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
