A királyné az ideje nagy részét az udvarhölgyek között töltötte. Ezért nem meglepő, hogy barátság szövődött közöttük. Az úrnő megosztotta a lányokkal a személyes gondjait, és tanácsot is kért tőlük. Megengedte nekik, hogy leveleket olvassanak és válaszoljanak. De a kapcsolatuk egyenlőtlen volt.
A királyné elavult, bár drága ruhákat ajándékozott a „barátnőinek”. Jutalmul megengedte nekik, hogy húst vágjanak a tányérjába. Megparancsolhatta, hogy valaki legyen vidámabb, vagy éppen ellenkezőleg, öltözzön apácának a túlságosan élénk segítőtárs. Valószínűleg nem így bánnál egy közeli barátoddal.
Az udvarhölgyi pozíciót lehetetlen volt visszautasítani – ez a korona kívánsága olt. Az egyetlen módja annak, hogy „elhagyja a palotát” anélkül, hogy elveszítené a fejét, a házasság volt.
Erről álmodott minden lány. De a valóságban csak kevesen mentek férjhez. Mivel nem akarta elveszíteni a segítőit, a királyné a „kedvenc barátnőit” egész a vénlánnyá öregedésükig megtartotta. Aztán dajkaként helyezte el őket a gyermekeinél.
Az udvarhölgyek elveszítették a jogot a magánéletre: hiszen csak a királyné adhatott beleegyezést a házasságba. Ha a nők közötti kapcsolat jó volt – lehetett remélni egy „számára is megfelelő” férfit választ neki a királynő. Másrészt viszont, ha az uralkodó személyiség politikailag érdekelt volt – akkor egy előnyös öregemberhez is hozzá adhatta őket feleségül.
Titkos esküvői kísérlet esetén a szerelmeseket megölték. És ez nem meglepő. A segítő még a palota kapuin sem léphet ki engedély nélkül, nemhogy „feleségül menjen” valakihez.
Az udvarhölgyeket beengedték az összes palotai eseményre: a báloktól a diplomáciai találkozókig. Eltűnhettek a tömegben, hogy észrevétlenül kihallgassák a nemesek beszélgetéseit. Vagy éppen ellenkezőleg, belevethetik magukat egy társasági beszélgetésbe, hogy „véletlenül” elterjesszenek egy olyan pletykát, amely a koronának előnyös.
Gyakran az ellenségeikhez küldték őket „ajándék” gyanánt. Mondván, hogy tessék itt egy lány, töltsenek el egy kellemes estét. Szórakozzanak, igyanak sokat, és fedjék fel nekünk az összes titkot.
Az udvarhölgyeket maga a király is kiválaszthatta. Az ok érthető – hogy kéznél tartsa a szeretőket. A királyné beletörődött a riválisokba: néha csínytevéseket követett el, de túlzás nélkül, hogy ne bosszantsa fel a férjét. Néhányan még azt is gondolták, hogy ezzel esetleg megmenthetik a házasságukat. Hiszen a segítő „tudja a helyét”, és nem pályázik a trónra.
Nem minden udvarhölgy lépett be önként a palotába. De miután bekerült, igyekezett a maximális hasznot kihozni belőle. Fényes és vidám életet éltek, előnyös vőlegényeket kerestek, megpróbáltak „megszökni” a segítői kötelességek elől. Igaz, az uralkodók védelméért óriási árat fizettek.
Például egy támadás során az udvarhölgyeknek a saját testükkel kellett oltalmazniuk a királynőt. Először biztonságba helyezték a királynőt egy titkos átjárón keresztül, majd magukra vonták az ellenség figyelmét, hogy időt nyerjenek. A királyi pár helyett börtönt, sőt akár halált is vállalniuk kellett, és még a legbrutálisabb kínzások közepette is hallgatásra voltak ítélve.
Te mit gondolsz? Szeretnél udvarhölgy lenni, és a palotában dolgozni? Írd meg a véleményedet hozzászólásban!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
