ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

16 röhejesnek tűnő igazság, amiről kiderült, hogy valójában igaz

2019. 04. 27.
HIRDETÉS

A világ tele van érdekességekkel, melyek egy része annyira hihetetlen, hogy az ember csak mosolyog egyet rajtuk anélkül, hogy kicsit is komolyan venné őket. Pedig olykor nem ártana, hiszen bármennyire is abszurdnak tűnik egy-egy ilyen érdekesség, attól még valódi, bizonyított tényeken alapszik. Az alábbi listán 16 ilyet gyűjtöttünk össze, melyet első hallásra ugyan nevetségesnek találhatunk, de ettől függetlenül egy pillanatra sem érdemes félvállról venni őket…🧐

1. A Kínaiak és Japánok természetüknél fogva nem alkalmasak a tejfogyasztásra.

1141026795_1080408377490888.jpg

A kínaiak és a japánok 80-90%-a 3-4 évvel a születésük után elveszíti a laktóz megemésztésének képességét. Több kutatás arra mutatott rá, hogy a legtöbb japán 200 ml tejet képes elfogyasztani komolyabb kórtünetek nélkül.

2. A galambok ,,bólogatása” csak egy illúzió. Valójában ezzel a mozgással korrigálják a fejüket sétálás közben, ami így végig egyenletes és nem mozog össze-vissza a testükkel.

248014658_1495080408422965.jpg

3. Tanulmányok kimutatták, hogy az emberek 1,6%-a valós, kimutatható fájdalmat érez a saját testében, amikor látja, hogy egy másik személynek fáj valami. Ezt tükör-érintéses szinesztéziának hívják.

1086161219_1778508040995397.jpg

4. Amikor egy páciens veseátültetésen esik át, a saját veséi legtöbbször a helyükön maradnak, nem távolítják őket el.

HIRDETÉS

1327083126_395080410159895.jpg

5. 2016-ban Norvégiában lovaggá ütöttek és a királyi gárda tábornokává léptettek elő egy pingvint. Ő Sir Nils Olav dandártábornok. Ez a hagyomány egyébként több, mint 40 éves, a királypingvinek már 1972 óta a norvég királyi gárda kabalái.

1815929567_130486340804114.jpg

6. Svájcban törvény tiltja, hogy egyszerre csak egy tengerimalacot tartsanak az emberek háziállatként.

1233326191_1870804120636525.jpg

7. Az egyszerre született ikrek akár két különböző apától is származhatnak. Ezt a jelenséget szuperfekundációnak nevezik.

HIRDETÉS

1299867381_789618410804133.jpg

8. Japánban létezik egy Heikegani nevű rák, aminek a páncélja épp úgy néz ki, mint egy mérges arc.

461350712_283548508041489.jpg

9. Sokkal később jelentek meg az első kék szemű emberek a Földön, mint ahogy az emberiség kerámiákat kezdett volna készíteni.

870913233_166143900804156.jpg

10. A méhek gondolkodás nélkül megcsípnek más (idegen) méheket, ha azok veszélyt jelentenek a kaptárra.

1188870004_1591850804167602.jpg

11. 3 oka van annak, hogy a papírvágás okozta apró sebeket aránytalanul fájdalmasnak érezzük:

1947898194_1360080417809647.jpg

HIRDETÉS

Egyrészt, mert a vágás legtöbbször az ujjbegyeinket éri, ahol rengeteg idegvégződés, nyomás- és fájdalomérzékelő receptor található.

Másrészt, mert a papír szélei csak távolról nézve tűnnek egyenesnek, valójában ,,nemezeléssel”, vagyis összepréseléssel állítják elő, így a szélei igazából recések, tehát szinte roncsolják a bőrünket, ami sokkal jobban fáj.

Harmadrészt pedig azért, mert a papírlap nem ejt mély vágást, éppen csak a bőr felszíni rétege alá jut be, vagyis nem keletkezik vér a vágás során. Ez csak azért probléma, mert így a sebet nem borítja be a vér, hanem egyszerűen nyitva marad és ki van téve a levegő okozta irritációnak, amit mi persze kínzó fájdalomként élünk meg.

12. A Tyrannosaurus legközelebbi, ma is élő leszármazottja a csirke.

1114898398_2008041793301163.jpg

13. Egy amerikai pszichiáter, Dr. Aikarakudy Alias tanulmányában igazolta, hogy összefüggés van az emberek intelligenciája és a testüket borító szőr között. Summázva: minél szőrösebb valaki, annál okosabb.

HIRDETÉS

741042739_990804187786261.jpg

14. Kolumbiában létezik egy ,,sokszínű” folyó, a Caño Cristales. (magyarul: Kristály-folyó) A vize 5 különböző színben tündököl: piros, sárga, zöld, kék és fekete.

1797312849_37954708041952.jpg

15. Nem csak a férfiaknak, a nőknek is van ádámcsutkájuk, ám nekik nem fejlődik ki annyira, mint a férfiaknak.

107110670_1410804208102590.jpg

16. 1973-ban a japán hatóságok úgy döntöttek, hogy változtatnak a közlekedési lámpák színein, és az addig kék színt egy zöld árnyalat váltja fel. Így ma már a közlekedési lámpák ugyan technikailag zöldek, ám az emberek még mindig azt mondják: ‘ao desu’, vagyis kék van, át lehet kelni.

564567244_918080421014954.jpg

(via)

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

Ez a 18 felvétel őszintén megmutatja, hogyan élik meg a nők azokat a bizonyos napokat.

Next Post

18 nosztalgikus dolog a gyerekkorunkból, amelyre boldog szívvel gondolunk vissza

TovábbiCikkek

Létezhetett-e a Földön fejlett civilizáció még az ember előtt?
Érdekességek

Létezhetett-e a Földön fejlett civilizáció még az ember előtt?

2025. 12. 03.
Ezeket tilos megtartani: 6 dolog, amit ki kell dobni, ha bútorozott lakást vásárolsz
Érdekességek

Ezeket tilos megtartani: 6 dolog, amit ki kell dobni, ha bútorozott lakást vásárolsz

2025. 12. 03.
Amikor elmegyek otthonról, kanalat teszek az ablakpárkányra. Ez segít megoldani a legnagyobb problémámat
Érdekességek

Amikor elmegyek otthonról, kanalat teszek az ablakpárkányra. Ez segít megoldani a legnagyobb problémámat

2025. 12. 03.
Miért omlana össze a Burj Khalifa, ha teljesen elmenne az áram?
Érdekességek

Miért omlana össze a Burj Khalifa, ha teljesen elmenne az áram?

2025. 12. 03.

Friss cikkek

Hogyan érzik magukat a macskák, amikor puszilgatjuk őket? Tudósok válaszolnak
Érdekességek

Hogyan érzik magukat a macskák, amikor puszilgatjuk őket? Tudósok válaszolnak

2025. 12. 02.
A nők, akik 3+ éve élnek férfi nélkül, két rossz szokást vesznek fel, amik rombolják a jó kapcsolatok esélyeit
Érdekességek

A nők, akik 3+ éve élnek férfi nélkül, két rossz szokást vesznek fel, amik rombolják a jó kapcsolatok esélyeit

2025. 12. 02.
Kiderült: Ez történik, ha mosogatószert vagy folyékony szappant öntesz a betonba
Érdekességek

Kiderült: Ez történik, ha mosogatószert vagy folyékony szappant öntesz a betonba

2025. 12. 02.
A Jupiter másodpercek töredéke alatt képes lenne megölni – íme, miért
Érdekességek

A Jupiter másodpercek töredéke alatt képes lenne megölni – íme, miért

2025. 12. 02.
Brazília törvényei tiltják a halálos szigetre való belépést – Queimada Grande
Érdekességek

Brazília törvényei tiltják a halálos szigetre való belépést – Queimada Grande

2025. 12. 02.
Miért nincsenek 7 sebességes manuális váltók, míg az automaták már 10 sebességesek: Egyszerű magyarázat
Érdekességek

Miért nincsenek 7 sebességes manuális váltók, míg az automaták már 10 sebességesek: Egyszerű magyarázat

2025. 12. 01.
5 megdöbbentő utolsó mondat a kivégzés előtti pillanatokból
Érdekességek

5 megdöbbentő utolsó mondat a kivégzés előtti pillanatokból

2025. 12. 01.
Mit kockáztat, aki megcsalja párját Szaúd-Arábiában?
Érdekességek

Mit kockáztat, aki megcsalja párját Szaúd-Arábiában?

2025. 12. 01.
A mini Wi-Fi router, ami nélkül sosem indulok útnak – ez az oka
Érdekességek

A mini Wi-Fi router, ami nélkül sosem indulok útnak – ez az oka

2025. 12. 01.
A palánták nem gyökereztek, és a gazda úgy döntött, kideríti az okot – meglepődött, amikor egy ősi mozaikot talált a kiásott gödör alján
Érdekességek

A palánták nem gyökereztek, és a gazda úgy döntött, kideríti az okot – meglepődött, amikor egy ősi mozaikot talált a kiásott gödör alján

2025. 12. 01.
A 12 legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek egy családi ház építése során
Érdekességek

A 12 legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek egy családi ház építése során

2025. 11. 30.
Miért fontosak az autó váltófülei, és mikor kell őket használni? Egyszerű magyarázat
Érdekességek

Miért fontosak az autó váltófülei, és mikor kell őket használni? Egyszerű magyarázat

2025. 11. 30.
Felfedezték a sárga út rejtélyét a Csendes-óceán mélyén: A tudomány magyarázata
Érdekességek

Felfedezték a sárga út rejtélyét a Csendes-óceán mélyén: A tudomány magyarázata

2025. 11. 30.
Az eltűnő álmok titka: miért felejti el az agyunk az éjszakai emlékeket?
Érdekességek

Az eltűnő álmok titka: miért felejti el az agyunk az éjszakai emlékeket?

2025. 11. 30.
Az indiai vasoszlop rejtélye: 1600 éve ellenáll a rozsda hatásának
Érdekességek

Az indiai vasoszlop rejtélye: 1600 éve ellenáll a rozsda hatásának

2025. 11. 30.
Hogyan kezeljük a lemerült akkumulátort: Praktikus tanácsok minden eshetőségre
Érdekességek

Hogyan kezeljük a lemerült akkumulátort: Praktikus tanácsok minden eshetőségre

2025. 11. 29.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces