A valóság sokkal rémisztőbb, mint a legvadabb fantázia.
A sci-fi imád ismeretlen bolygók felhőiben lebegő óriásvárosokról, keringő űrállomásokról és idegen légkörök mélyén rejtőző civilizációkról mesélni. De vajon melyik a leginkább „felhős” bolygónk? Valószínűleg a gázóriás Jupiter.
Néha még olyan áltudományos fantasztikus művekkel is találkozhatsz, ahol pont a Jupitert szemelik ki ilyen mókázásra. De ez határozottan rossz ötlet, és furcsa, hogy az ilyen sztorik szerzői ebbe nem gondolnak bele.
A Jupiternek ugyanis nincs a Földhöz vagy a Marshoz hasonló, megszokott szilárd felszíne. Sokan azt hiszik, hogy valahol mélyen azért van valami alapja, de ez tévedés. Minél mélyebbre merészkedsz a légkörében, annál nagyobb a nyomás és a hőmérséklet, míg végül a gázok olyan egzotikus állapotba nem kerülnek, mint például a fémhidrogén. De szilárd talaj, amire házat építhetnél, vagy amire szkafanderben ráállhatnál, egyszerűen nincs.
Első pillantásra a lebegő városok ötlete nem is tűnik annyira őrültségnek. A Vénusz esetében például léteznek teljesen tudományos koncepciók a légkör felső rétegeiben létrehozható úszó városokról, ahol a körülmények kevésbé pokoliak. A Jupiter azonban sokkal agresszívabb hely.
Egy merő tornádó
A Jupiter légköre iszonyatos. A csíkos felhősávokban fújó szelek sebessége felér a Földön mérhető legerősebb, F5-ös kategóriájú tornádókéval, ami több száz kilométeres óránkénti sebességet jelent. Csakhogy nálunk a tornádó helyi és rövid ideig tartó jelenség, míg a Jupiteren egy ilyen szörnyűség akár akkora területet is lefedhet, mint a Föld, és évekig is eltarthat.
És ha ez nem lenne elég, ott vannak a viharok is. A Jupiter olyan villámokat hoz létre, amelyek ereje akár százszorosa is lehet a földiekének.
Radioaktív szörnyeteg
De még ha csodával határos módon sikerülne is szupererős repülő erődöket építenünk, vár ránk egy újabb ellenség: a sugárzás.
A Jupiternek kolosszális mágneses mezeje van, ami úgy működik, mint egy hatalmas csapda a nagy energiájú részecskék számára. A töltött részecskék csapdába esnek, a mágneses erővonalak mentén spirális pályára kényszerülnek, és intenzív sugárzási öveket hoznak létre. Lényegében a bolygót a halálos sugárzás láthatatlan tengere veszi körül.
A Jupitert vizsgáló Juno űrszonda küldetése során iszonyatos sugárterhelést kapott: az összdózis nagyjából 10 millió mellkasröntgennek felel meg. A mérnökök persze előre gondoskodtak az elektronika védelméről, de egy élő szervezet ilyen körülmények között nem sokáig húzná.
A baj ráadásul az, hogy nemcsak a bolygó közvetlen környezete, hanem számos holdja is érintett. Néhányuk, mint például az Európa vagy a Ganümédész, a lehetséges jég alatti élet szempontjából kifejezetten érdekesek. Az ember számára azonban a pályájuk veszélyes sugárzási zónának számít.
Lehet ezen változtatni?
Ahhoz, hogy a Jupitert biztonságossá tegyük, valahogy meg kellene változtatnunk vagy gyengítenünk a mágneses mezejét, „ki kellene kapcsolnunk” a sugárzási öveket, meg kellene szelídítenünk a szeleket és a viharokat, és ráadásként ki kellene találnunk valamit a szilárd felszín hiányára is.
A gyakorlatban, ha az emberiség valaha is kezd valamit a Jupiterrel, az nem a bolygó betelepítése lesz. Sokkal valószínűbbek a legdurvább sugárzási zónákon kívül eső, védett állomások, automata űrszondák, és talán egyszer majd a sugárzástól gondosan leárnyékolt, hatalmas orbitális városok.
Mindez drága mulatság, és egyáltalán nem kényelmes. Semmilyen szempontból sem lenne logikus ezt a bolygót lehetséges lakóhelyként, de még csak emberi tudományos missziók célpontjaként sem számításba venni.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
