ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

17 alkalom, mikor a gyártók kihasználták és visszaéltek a vásárlók bizalmával

2020. 03. 19.
HIRDETÉS

Őseink sok munkát és energiát áldoztak a cukorrépa és a cukornád termelékeny fajtáinak kitenyésztésére, hogy a növények feldolgozását követően végül gyönyörű, hófehér kristálycukor kerülhessen az asztalunkra. Ez még egy nagyon tiszteletreméltó előállítási folyamat volt, ami előtt meg kell hogy emeljük a kalapunk. Aztán megjelentek az első ravasz marketingszakemberek, akik azt állították, hogy amit eddig ettünk az egy szemét volt, és mindenkinek barna cukrot kellene inkább ennie helyette, mert az sokkal egészségesebb. És az emberek bevették!

Ez persze csak egy példa a sok közül, amikor a gyártók és marketingszakemberek ravasz kapzsiságának végül maguk a fogyasztók látták kárát. A Liked.hu azonban szétnézett kicsit az interneten, hogy felkutassuk azokat az elégedetlen vásárlókat, akiknek hasonló megtévesztésben volt részük. Kiderült, hogy több van belőlük, mint gondolnánk.

1. ,,Az 1001 matricának a ¾-e ilyen kis négyzetekből áll, mint ami az ujjamon is látható.”

1985155941_1435702000425914.jpg

2. Három lyuk, de csak egy valódi kameralencse. A többi csak ravasz marketing.

721213492_1420387702000528.jpg

3. A 20 unciás palack valójában csak 16,9 uncia üdítőt tartalmaz. Nos, legalább az üdítőgyártó őszinte volt, ha már az italautomata tulajdonosának ez nem sikerült.

HIRDETÉS

1995951148_340200055663368.jpg

4. A virágboltokban művirágokat ragasztanak a kaktuszokra, hogy jobban vegyék őket az emberek.

2078263504_892462290200060.jpg

5. Az üveg címkéje egyértelműen azt sugallja, hogy nincs benne cukor, de ha átnézzük az összetevőket, láthatjuk, hogy azért mégis van benne egy kevés.

860150960_181002000610119.jpg

6. A 100%-os gyümölcslé, ami valójában csak 27%-os.

HIRDETÉS

1185048479_430200074003213.jpg

7. Ennek a hordozható akkumulátornak a belsejében csak 3 valódi akkumulátor-cella található, a többi csak súly, hogy nehéznek tűnjön az akksi.

1542978859_138543002000789.jpg

8. A felirat szerint most még több étel van benne, de ez szemmel láthatóan nem igaz.

2075796283_2026663580200087.jpg

9. A piros palack egyértelműen kisebb, és kevesebb benne az üdítő, az áruk mégis azonos.

1095476299_542980200081185.jpg

10. Ahogy a mondás is tartja: a méret nem minden. Már persze, ha nem akarunk extra levegőt vásárolni.

HIRDETÉS

1181243878_187020009405259.jpg

11. Ezt a játékot egyszerűen hozzávarrták a játékautomata aljához, ezért a gyerekeknek esélyük sincs megnyerni.

351483050_502000906513373.jpg

12. ,,Csak vásárlás után jöttem rá, hogy miért volt ennyire olcsó ez az olaj: valójában csak néhány csepp extra-szűz olívaolaj van az egyébként teljesen hétköznapi napraforgóolajban.”

1310674914_1729020010865233.jpg

13. A maximum 5 kg teherbírású kampó reklámfotóján egy nő a teljes súlyával rajta csimpaszkodik.

HIRDETÉS

9566446_1189710000200107.jpg

14. Miért lenne az egész toll belsejében tinta, ha így is el tudják adni?!

992619842_713260020010198.jpg

15. ,,Napelem helyett ez csak egy festett műanyag.”

333534173_1848272140200119.jpg

16. Black friday – az árcédulás csalások napja.

1861101462_1406020011394461.jpg

17. ,,Megpróbáltak átverni: a matrica azt állította, hogy mikrózható a bögre, de az alatta lévő nyomtatott felirat ezt egyértelműen megcáfolta.”

1477637705_1020012232641135.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

20 rettenetes divatkatasztrófa, aminél tényleg nem lehet már lejjebb

Next Post

20 konyhai katasztrófa, melytől a legjobb szakácsoknak könnybe lábadnak a szemei

TovábbiCikkek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna
Történetek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna

2025. 03. 11.
20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép
Történetek

20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép

2025. 03. 02.
Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat
Történetek

Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat

2024. 08. 15.
Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán
Történetek

Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán

2024. 08. 15.

Friss cikkek

Miért nincsenek 7 sebességes manuális váltók, míg az automaták már 10 sebességesek: Egyszerű magyarázat
Érdekességek

Miért nincsenek 7 sebességes manuális váltók, míg az automaták már 10 sebességesek: Egyszerű magyarázat

2025. 12. 01.
5 megdöbbentő utolsó mondat a kivégzés előtti pillanatokból
Érdekességek

5 megdöbbentő utolsó mondat a kivégzés előtti pillanatokból

2025. 12. 01.
Mit kockáztat, aki megcsalja párját Szaúd-Arábiában?
Érdekességek

Mit kockáztat, aki megcsalja párját Szaúd-Arábiában?

2025. 12. 01.
A mini Wi-Fi router, ami nélkül sosem indulok útnak – ez az oka
Érdekességek

A mini Wi-Fi router, ami nélkül sosem indulok útnak – ez az oka

2025. 12. 01.
A palánták nem gyökereztek, és a gazda úgy döntött, kideríti az okot – meglepődött, amikor egy ősi mozaikot talált a kiásott gödör alján
Érdekességek

A palánták nem gyökereztek, és a gazda úgy döntött, kideríti az okot – meglepődött, amikor egy ősi mozaikot talált a kiásott gödör alján

2025. 12. 01.
A 12 legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek egy családi ház építése során
Érdekességek

A 12 legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek egy családi ház építése során

2025. 11. 30.
Miért fontosak az autó váltófülei, és mikor kell őket használni? Egyszerű magyarázat
Érdekességek

Miért fontosak az autó váltófülei, és mikor kell őket használni? Egyszerű magyarázat

2025. 11. 30.
Felfedezték a sárga út rejtélyét a Csendes-óceán mélyén: A tudomány magyarázata
Érdekességek

Felfedezték a sárga út rejtélyét a Csendes-óceán mélyén: A tudomány magyarázata

2025. 11. 30.
Az eltűnő álmok titka: miért felejti el az agyunk az éjszakai emlékeket?
Érdekességek

Az eltűnő álmok titka: miért felejti el az agyunk az éjszakai emlékeket?

2025. 11. 30.
Az indiai vasoszlop rejtélye: 1600 éve ellenáll a rozsda hatásának
Érdekességek

Az indiai vasoszlop rejtélye: 1600 éve ellenáll a rozsda hatásának

2025. 11. 30.
Hogyan kezeljük a lemerült akkumulátort: Praktikus tanácsok minden eshetőségre
Érdekességek

Hogyan kezeljük a lemerült akkumulátort: Praktikus tanácsok minden eshetőségre

2025. 11. 29.
Finnország: így élnek az emberek – megmutatom egy hétköznapi család kisvárosi otthonát
Érdekességek

Finnország: így élnek az emberek – megmutatom egy hétköznapi család kisvárosi otthonát

2025. 11. 29.
5 amerikai találmány, amit Európában alig ismernek, pedig megkönnyítenék az életünket
Érdekességek

5 amerikai találmány, amit Európában alig ismernek, pedig megkönnyítenék az életünket

2025. 11. 29.
Meg akarták mutatni magukat, de mellélőttek: „divatszakértők” kínos szettjei
Érdekességek

Meg akarták mutatni magukat, de mellélőttek: „divatszakértők” kínos szettjei

2025. 11. 29.
Mit tett egy római katona, ha azonnal „szerelmi” együttlétre vágyott?
Érdekességek

Mit tett egy római katona, ha azonnal „szerelmi” együttlétre vágyott?

2025. 11. 29.
Afrika négyszer gyorsabban szakad szét, mint ahogy a tudósok hitték – és ezt már nem lehet megállítani
Érdekességek

Afrika négyszer gyorsabban szakad szét, mint ahogy a tudósok hitték – és ezt már nem lehet megállítani

2025. 11. 28.
Miért vannak a gyerekmesékben mindig nagymamák és nagypapák, de soha sincsenek szülők?
Érdekességek

Miért vannak a gyerekmesékben mindig nagymamák és nagypapák, de soha sincsenek szülők?

2025. 11. 28.
Mi a gond a Titanic kormánykerekeivel? Miért nem lehet pontosan megszámolni őket?
Érdekességek

Mi a gond a Titanic kormánykerekeivel? Miért nem lehet pontosan megszámolni őket?

2025. 11. 28.
4 tó a világon, amelyek mélysége meghaladja az 1 kilométert
Érdekességek

4 tó a világon, amelyek mélysége meghaladja az 1 kilométert

2025. 11. 28.
Miért okozott félelmet a banán a tengerészek körében, és miért nem voltak hajlandók szállítani?
Érdekességek

Miért okozott félelmet a banán a tengerészek körében, és miért nem voltak hajlandók szállítani?

2025. 11. 28.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces