ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

19 alkalom, mikor a cégek az ügyfeleik kényelmét helyezték a középpontba

2020. 03. 19.
HIRDETÉS

Ma már sajnos senki sem lepődik meg rajta, ha egy cég a vásárlóit teljesen kihasználva, megtévesztve vagy egyenesen átverve igyekszik növelni a profitját. Annál meglepőbb tud lenni azonban, amikor egy vállalat az ügyfelei elégedettségét helyezi középpontba, és még a legkisebb apróságokkal is arra törekszik, hogy kényelmesebbé tegye a vásárlói életét.

Ha elvétve is ugyan, de vannak még ilyen cégek, a közösségi oldalak világa pedig azt bizonyítja, hogy az internetezők – csakúgy, mint mi, a Liked.hu-nál – nagyra értékelik ezt a fajta magatartást, és rendre megosztják a nagyvilággal, hogy milyen pozitív élményekben volt részük egyik vagy másik cégnek köszönhetően. Épp úgy, ahogy tették azt a most következő emberek.

1. Az Uno elkészítette a vakoknak szánt kártyapakliját.

449875934_492000056564306.jpg

2. Ez a miniatűr, élethű templom lehetővé teszi, hogy a vakok is „érezhessék”, hogyan néz ki a templom.

1545677525_1020000664949482.jpg

3. Ezen a játszótéren a láncok lyukait bedugózták, hogy a gyerekek ne csíphessék be az ujjaikat.

HIRDETÉS

1017961256_2141793200006959.jpg

4. Ennek a nyilvános WC-nek az ajtaja csuklóval is nyitható, hogy ne piszkoljuk be újra a tenyerünket kézmosás után.

1523290473_1473562000060654.jpg

5. A Heathrow repülőtéren kiöntetik ugyan veled a vizet a palackodból a biztonsági kapunál, de ezt a kapun áthaladás után az automatákból újratöltheted.

2068230677_2005457420000737.jpg

6. Ennek a liftnek padló közelben is vannak gombjai, így lábbal is kezelhető, ha a kezeink épp tele vannak.

236417164_620302000079291.jpg

7. ,,Az új fafaragó késemhez három sebtapaszt is küldtek ajándékba.”

47935755_516200008207986.jpg

HIRDETÉS

8. ,,A tonhalas ebédem mellé rágógumit is csomagoltak.”

193325662_78870620000891.jpg

9. Ennek a repülőtéri társalgónak a falán található instrukciók alapján elsajátíthatjuk a tökéletes papírrepülő-hajtogatás rejtelmeit.

621643475_1090294200009711.jpg

10. A ruhák méretét a fogasok is jelzik, így nem kell őket egyenként átnézni, hogy megtaláljuk a méretünk.

789925359_306730420000941.jpg

11. ,,A jegeskávém jégkockái is kávéból készültek.”

HIRDETÉS

1817866480_1576200009650889.jpg

12. A bollywoodi filmek rendszerint nagyon hosszúak, ezért az indiai mozik szünetet tartanak a filmek közben, amikor is egy időzítő mutatja a képernyőn, hogy hány perc múlva folytatódik a film.

1613343942_1320001071011394.jpg

13. Ezen az amszterdami repülőtéren az utazók videojátékokkal üthetik el az időt, miközben várják a repülőgépüket.

1519421223_1247220001092326.jpg

14. Ebben a japán étteremben azokra is gondoltak, akik egyedül akarnak étkezni.

1867382758_265064120001031.jpg

15. ,,A helyi élelmiszerboltban kánikula idején ingyen hidegvizet osztogatnak.”

1745290976_1157092000119181.jpg

16. Ebben az idősek otthonában ál-buszmegálló van, hogy a demenciában szenvedő idős betegek ne veszélyeztessék a saját testi épségüket.

HIRDETÉS

2025077504_1022124320001153.jpg

17. Ebben a szállodában a kerekesszékesekre is gondoltak, ezért az ajtókon két kukucskáló van.

60127595_779200012582855.jpg

18. Ez a repülőtéri alkalmazott felszaladt a gépre, hogy átadja a kávéját annak a három utasnak, akiknek a beszállás miatt nem volt már idejük megvárni, amíg elkészül.

933192107_220001246682099.jpg

19. Ennek az útnak a veszélyes részein beépített világítással igyekeznek megkönnyíteni az autósok dolgát.

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

18 sztár anyuka, akik a 40-es éveikben üdvözölték a csecsemőjüket és milyen jól tették

Next Post

12 személy elmondta, hogyan lett tökéletes bőre. Rengeteget tanulhatunk a történeteikből.

TovábbiCikkek

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül
Vicces

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül

2025. 03. 01.
18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi
Vicces

18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi

2025. 02. 28.
20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet
Vicces

20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet

2025. 02. 25.
20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj
Vicces

20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj

2025. 02. 25.

Friss cikkek

9 kép, amely az utolsó volt a képen szereplők számára – a történetüket megismerve összeszorul a torkod
Érdekességek

9 kép, amely az utolsó volt a képen szereplők számára – a történetüket megismerve összeszorul a torkod

2026. 07. 22.
Mangaia szigetén a férfivá váláshoz fiatal fiúknak felnőtt nőkkel kell „együtt lenniük” – egy hagyomány, ami ma is él
Érdekességek

Mangaia szigetén a férfivá váláshoz fiatal fiúknak felnőtt nőkkel kell „együtt lenniük” – egy hagyomány, ami ma is él

2026. 07. 22.
Elégetett tengerészek betonba zárva – a K–431 katasztrófa elhallgatott története
Érdekességek

Elégetett tengerészek betonba zárva – a K–431 katasztrófa elhallgatott története

2026. 07. 22.
10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…
Érdekességek

10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…

2026. 07. 22.
Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai
Érdekességek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai

2026. 07. 22.
Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces