Az abortusz különböző formái
A római nők úgy gondolták, hogy nem kell sok gyerek, és a méhüket bármilyen elérhető eszközzel vissza lehet fogni és korlátozni. A születésszabályozás módjai meglehetősen változatosak voltak. Például fogtak egy solpuga pókot, szarvasbőrbe tekerték, és betétként használták. A férfiak pedig borókával dörzsölték be a nemi szervüket randizás előtt (nehéz megmondani, mennyire volt ez hatékony).
Ha a pókok és a boróka nem „váltak be”, akkor volt egy radikálisabb módszer is. A lényeg az volt, hogy a római jog embernek tekintette a gyermeket attól a pillanattól kezdve, hogy szilárd táplálékot kezdett fogyasztani az anyatej helyett – azaz lényegében elválik az anya testétől és húsától. Ennek megfelelően „abortuszt” lehetett végezni meglehetősen késői stádiumban is – már a magzat megszületése után is.
Trágyából és ecetből italokat készítenek és gyógyászati célra használták őket
A sokat dicsért ókori orvoslás ellenére Rómában sok mindent nem tudtak. Például a kisebb sebeket ahelyett, hogy bekötötték volna, inkább szárított kecskeürülékkel ragasztották le, amit tavasszal gyűjtöttek. Használat előtt ezt az „orvosságot” célszerű volt a szájban, nyállal lágyítani, majd pókhálóval bekötni. A recept görög eredetű volt, és nagyon hatékonynak tartották.
Meg kell jegyezni, hogy nem ez volt az egyetlen módja a kecskeürülék használatának. A sportolók összekeverték ecettel, felforralták, kicsit lehűtötték – majd egyfajta energitalként itták, ami növelte az állóképességet.
Ez egy meglehetősen specifikus dopping volt. A kecskeürülék rajongói voltak még a kocsisok és a csikósok is – ez lehetővé tette számukra, hogy napokig ne aludjanak. Plinius pedig azt állította, hogy Nero császár is szerette ezt a „mennyei nektárt” inni. Ugyanakkor volt egy kevésbé visszataszító módja is a felfrissülésnek – ehhez hamut használtak vízzel, ami meggyorsította a sebek gyógyulását, és bátorságot adott.
Kozmetikumok a gladiátorok véréből és izzadtságából
A gladiátorharcok nem csupán a közönség szórakoztatását szolgálták, de a korabeli orvostudomány számára gyakorlati haszonnal is járt. A harcok után a tudósok olajjal kenték be a győztest, majd egy speciális kaparóval lekaparták róla a keveréket: a verejték, vér, zsír és elhalt hámsejtek elegyét üvegcsékbe töltötték és a római nőknek krémként árulták, amely ellenállhatatlanná tette őket.
Leggyakrabban az arcra kenték, de a leggazdagabb szépségek nagy tételben vásárolták ezt a förtelmet.
A vért is hasznosították – a sebekből lecsapolták, hogy később migrén és epilepsziás rohamok elleni gyógyszerként adják el. Dupla haszon: a vérrel együtt a szennyeződést és a gennyt is kipréselték a sebből. A gladiátor harcos gazdái pedig nem kis pénzt kereshettek ezzel.
Romlott halból készítettek szószt
Az ókori világ lakóinak a táplálkozással kapcsolatos elképzelései némileg szokatlanok voltak a mai ízlésünkhöz képest. Például az ételek nagy részét halszósszal ízesítették, amelynek neve garum volt.
Az elkészítése meglehetősen egyszerű volt. A kis halakat, amelyek nem voltak méltók ahhoz, hogy önálló ételként tálalják őket, egy sóoldatos hordóba tették. Ezután a hordót kivitték a napra és ott hagyták néhány hónapra – akár fél évre is. Ez idő alatt a hal barna, büdös lévé alakult át.
Ennek a szósznak felejthetetlen volt az illata, és bármilyen ételhez ízesítőként volt adható, radikálisan megerősítve az ízét. Ezt a szószt mindig vidéken gyártották, a fővárosba pedig már késztermékként szállították, viasszal lepecsételve, speciális formájú kerámiapalackokban.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
