Nem azért nevezték őket „halálosnak”, mert halállal büntetnek értük, hanem azért, mert a lélek halálához vezetnek.
A halálos bűnök a következők: kevélység (gőg), fösvénység (kapzsiság), harag, irigység, bujaság (paráznaság), torkosság és restség (jókedvtelenség/csüggedés). Ezekkel a bűnökkel szemben áll a hét erény.
A halálos bűnök eredete visszavezethető János újszövetségi Első levelére: „Ha valaki látja, hogy testvére nem halálos bűnt követ el, imádkozzék, és Isten életet ad neki – mármint annak, aki nem halálos bűnt követ el. Van halálos bűn is: nem erről mondom, hogy imádkozzék érte.”
A halálos bűnökről alkotott elképzelés továbbfejlődött a sivatagi atyáknál is, különösen Evagriosz Pontikosznál, aki hét gonosz gondolatot nevezett meg, amelyeket le kell győzni. Tanítványa, Johannes Cassianus „A közösségi kolostorok szabályairól” című könyvének köszönhetően ismertté tette ezt az osztályozást Európában, ahol az a katolikus gyónási gyakorlat alapjává vált.
Kevélység (gőg):
Ebbe a bűnbe estek az első emberek a Paradicsomban, Ádám és Éva, amikor úgy döntöttek, hogy megszegik Isten parancsát, és esznek a jó és rossz tudásának fájáról. A kevélységet nemcsak a legsúlyosabb bűnnek tartják, hanem a többi halálos bűn forrásának is…
Az ókori Athénban a kevélységet (gőgöt) az egyik legnagyobb bűntettnek tartották, és annak a szemtelen megvetésnek a leírására használták, amely erőszakra késztethet egy embert. Arisztotelész a gőgöt (dölyfösséget) úgy határozta meg, mint az áldozat meggyalázását a saját öröm kedvéért. A szó jelentése idővel megváltozott. Dante például a kevélységet úgy határozta meg, mint „önmagunk szeretete, amely a felebarát iránti gyűlöletté és megvetéssé torzul”.
Fösvénység (kapzsiság):
A fösvénység, más néven kapzsiság, mohóság vagy nyereségvágy, a vágyakozás bűne. A keresztény írásokon kívüli meghatározás szerint a fösvénység túlzott igény arra, hogy valaki többet birtokoljon, mint amennyire szüksége van, különösen az anyagi javak tekintetében.
Dante Purgatóriumában a bűnbánókat megkötözik és arccal a földre fektetik, mert túlságosan a földi gondolatokra összpontosítottak. A felhalmozás, a lopás és a rablás, különösen erőszakkal vagy csalással elkövetve – mind olyan cselekedetek, amelyeket a fösvénység (kapzsiság) válthat ki.
Az ilyen vétkek közé tartozhat a simónia is, amikor valaki szentségeket próbál adni-venni, beleértve a papságot és következésképpen az egyházi hierarchiában betöltött befolyásos pozíciókat is.
Harag:
A harag egy másik, az emberre jellemző halálos bűn, amely kárt okoz a léleknek és a környezetnek. Olyan cselekedetekre adott reakcióként jelenik meg, amelyeket az ember helytelennek tart, és amelyek elégedetlenséget és felháborodást váltanak ki belőle.
Azonban a harag nem mindig bűn. Létezik a haragnak egy olyan típusa, amelyet a Biblia helyesel, és „igaz felháborodásnak” nevez.
Irigység:
Az irigységet, akárcsak a fösvénységet vagy a bujaságot, kielégíthetetlen vágy jellemzi. A hiúságból fakad, és elválasztja az embert felebarátjától. A szentatyák az irigységet mások boldogsága és jóléte feletti „siránkozásnak” nevezik.
Az irigység volt az oka annak, hogy Káin megölte testvérét, Ábelt, mivel Káin irigykedett Ábelre, mert Isten Ábel áldozatát fogadta el, nem pedig Káinét.
Az irigység hasonlíthat a féltékenységre abban az értelemben, hogy mindkettő elégedetlenséget jelent valakinek a tulajdonságai, státusza vagy képességei miatt. Az irigység közvetlenül kapcsolódik a Tízparancsolathoz is: „Ne kívánd… ami a felebarátodé.”
A cikk még nem ért véget, a folytatásért görgess lejjebb:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
