Ennek az államnak a területe egy szélben dübörgő, fél hektárnál is kisebb vasplatform.
Két kerek vasbeton cölöp tartja a La Manche csatorna felszíne felett, 13 kilométerre a brit partoktól. És bár látszólag csak egy átlagos tengeri platform – egy halom fémhulladék, ami a nyílt tengeren rozsdásodik –, valójában nem az. Ez a Sealand nevű, bolygónk egyik legkisebb, el nem ismert állama.
A büszke, független hercegség 1967 óta létezik ezen a platformon, és története tele van izgalmas eseményekkel: háborúkkal, palotaforradalmakkal, árulásokkal, machinációkkal és technoutópiákkal. A hercegségnek saját valutája, zászlaja, himnusza, útlevelei és bélyegei is vannak. Csak egyetlen apróság hiányzik: a nemzetközi elismerés.
Rádióállomástól az államig
A második világháború éveiben Nagy-Britannia négy tengeri erődöt épített a Temze torkolatának védelmére a német légitámadások ellen. Mindegyikük két üreges vasbeton toronyból állt, amelyeket felül egy 4000 négyzetméteres fémplatform kötött össze. Ezen légvédelmi eszközök helyezkedtek el, a tornyok belsejében pedig egy 300 fős helyőrség kapott helyet. Ugyanitt voltak a generátorok, valamint az üzemanyag- és édesvízkészletek is.
De aztán a háború véget ért, a katonákat és a technikát elszállították az erődökről, és a platformokra többé senkinek sem volt szüksége. Így álltak ott, rozsdásodva a tengerben, amíg egyiküket észre nem vette Roy Bates, a brit hadsereg nyugalmazott őrnagya.
Kezdetben helyet keresett a kalózrádiójának. Arról van szó, hogy a 60-as években a BBC csak késő éjszaka játszott pop- és rockzenét, ami nem tetszett a fiataloknak. Ekkoriban tört ki a kalózrádió-állomások láza. Lelkes vállalkozók a háborúból megmaradt, elhagyatott létesítményeken alapítottak ilyeneket, és éjjel-nappal sugározták a népszerű zenéket. A brit kormány harcolt a kalózok ellen, azok bujkáltak, de az erők egyenlőtlenek voltak – az adásba kerülő jeleket elég könnyen bemérték.
Roy Bates éppen egy ilyen, Radio Essex nevű rádióállomás tulajdonosa volt. Miközben megbízható búvóhelyet keresett az adásokhoz, felfigyelt a parttól 13 kilométerre lévő, elhagyatott Fort Roughs katonai platformra. Miután felmászott rá és átvizsgálta az összes szerkezetet, Bates hirtelen meggondolta magát a rádiószoba telepítésével kapcsolatban. Egy teljesen őrült ötlet jutott eszébe: egy saját állam.
De Roy nem volt kalandor, teljesen komolyan közelítette meg ezt az ötletet. A helyzet az, hogy a brit joghatóság a 60-as években csak a parttól számított három tengeri mérföldes (kb. 5,5 km) távolságra terjedt ki, míg a platform hét tengeri mérföldre (kb. 13 km) volt. Formálisan tehát semleges vizeken állt, és teljesen senki földje volt. Ha pedig így áll a dolog, mi akadályozhatta volna meg abban, hogy saját tulajdonának és legfőbb állami vagyonának nyilvánítsa?
Már csak kevés dolog maradt hátra: a családját a platformra szállítani és hangosan kikiáltani a függetlenséget. Amit Bates 1967 szeptemberében meg is tett. Ő maga lett a független állam hercege, felesége I. Johanna hercegnő, lánya, Penelope hercegnő, fia, Michael pedig a trónörökösi címet kapta. Az egész Bates család felvonta az általuk kitalált állami zászlót az árbocra, és nagy csinnadrattával ünnepelték meg a függetlenség napját. Így született meg Sealand állama.
Függetlenségi háború
A brit katonák, akik azért érkeztek a platformhoz, hogy rendet tegyenek és elkergessék a pimasz trónbitorlót, nem kis nehézségekbe ütköztek. Először is, nem tudtak feljutni – az erődnek nem volt kikötőhelye, és alulról gyakorlatilag sebezhetetlen volt. Másodszor, Sealand lakossága (maga a herceg, családja és barátai) fegyverekkel kezdtek a levegőbe lövöldözni, jelzőfényeket gyújtottak és azokat a vízbe dobálták. És bár ezek a cselekmények nem jelentettek valós életveszélyt, a megszállókat a tengerről elkergetni esély sem volt. Levegőből sem, mivel Roy Bates, előre látva az események ilyen alakulását, két magas árbocot állított fel a fedélzeten, amelyek megakadályozták a helikopterek leszállását. A katonáknak dolgukat végezetlenül kellett távozniuk. Viszont az ügyet átadták a rendőrségnek, akik letartóztatták Bates-t, amint partra szállt készletekért. A nyugalmazott őrnagyot illegális fegyvertartással vádolták meg, és az ügyet bíróság elé vitték.
És itt történt egy furcsa, de teljesen igazságos esemény. A bíróság nem volt hajlandó Royt bűnösnek találni, azzal az indokkal, hogy a „bűncselekményt” nem Nagy-Britannia területén követte el. Következésképpen a brit törvények rá nem alkalmazhatók. Bates-t közvetlenül a tárgyalóteremben szabadon engedték, és ez teljes győzelmet jelentett Sealand számára. Sőt, a herceg úgy döntött, hogy Nagy-Britannia ezzel gyakorlatilag elismerte államának függetlenségét.
De természetesen ez nem így volt. Nagy-Britannia egyszerűen nem akart nyilvánosságot, ami miatt az ország hírneve csorbát szenvedett volna. Ezért a hatóságok egyszerűen legyintettek erre a „bödönre”. És valóban, miért is kéne bármit tenni, ha Sealand csendben és nyugodtan viselkedik – nem támaszt területi igényeket, nem kritizálja a brit kormányt, nem tart sajtótájékoztatókat. Hadd létezzen csak nyugodtan, semmi kár nem származik belőle.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a “Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
