ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

A 21 legfurcsább megoldás, amellyel a koronavírus ellen próbálnak védekezni az emberek

2020. 03. 17.
HIRDETÉS

Mióta csak az Egészségügyi Világszervezet globális vészhelyzetet hirdetett, tudhatjuk, hogy a koronavírust nem szabad félvállról venni. Bár idehaza (szerencsére) eddig nem ütötte fel a fejét, a betegség már számos országban elterjedt szerte a világon. Éppen ezért nem is csoda, hogy az emberek minden létező módon igyekeznek megóvni magukat és szeretteiket. Az egészségügyi maszkok persze azonnal hiánycikkek lettek a boltok polcain, ezért az emberek – jobb híján – azzal próbálják védeni magukat, ami csak a kezük ügyébe kerül.

Ez persze rendkívül abszurd és őrült pillanatokat képes szülni, a Liked.hu-nál pedig most megpróbáltuk összegyűjteni ezek közül is a legfurcsábbakat.

1. Tajvanon kizárólag nemzeti lobogós maszkok kaphatók, szóval hogyha egy kínai meg akarja magát védeni a vírustól az országukban, akkor a tajvani zászlót kell a fején viselnie.

1336420965_1699321000637445.jpg

2. Az asszony ezért még nagyon dühös lesz majd.

786636004_1577396210007371.jpg

3. Egy hülye ötlet nem hülyeség, hogyha működik. Bár erről nem tudjuk, hogy működik-e vagy ér-e egyáltalán valamit.

HIRDETÉS

1744617537_704284382100078.jpg

4. Nem bízta a véletlenre: duplán bebiztosította magát.

254517912_534321000851190.jpg

5. Ha van olyan vírus, ami áthatol ezen a védőpáncélon, az meg is érdemli a győzelmet.

718433156_774210008881946.jpg

6. Próbálunk nevetni és poénkodni némelyik fotón, de nem őszinte a mosolyunk, hiszen roppant elszomorító, ahogy a kétségbeesett embereknek próbálnak védekezni a vírus ellen.

980189880_1241102100082251.jpg

7. Az új fizetőeszköz.

1847254165_2021000954715361.jpg

8. Hogy beválik-e azt nem tudjuk, de legalább kellemes dinnye szagot érez egész nap.

HIRDETÉS

149616910_1079318821000900.jpg

9. Intim szféra.

1164946485_782100106505637.jpg

10. Ez talán még a dinnyés megoldásnál is kellemesebb. Mármint ami az illatát illeti.

779825047_1902100103788177.jpg

11. Szomorú látni ahogy a kétségbeesett család próbál védekezni.

1934334734_1312100119659465.jpg

12. Ez már annál vidámabb megoldás.

HIRDETÉS

1693988555_459630621001164.jpg

13. Talán az első olyan a listán, ami akár még működhet is. Le a kalappal!

1262078025_861210012213335.jpg

14. Talán egy kesztyű okosabb választás lett volna.

658791871_1611210012550909.jpg

15. Persze, furcsa és őrült ez a vizes palack a fején, de akkor vess egy pillantást a mellette álló munkavédelmis arcvédő pajzsot viselő fickóra.

997544906_1517938912100123.jpg

16. Egy felirat nem hazudhat. (safe = biztonság)

1825919197_245830210013555.jpg

17. Egy kis koronavírus még nem ok arra, hogy ne menjetek el sétálni a családdal a tóhoz.

HIRDETÉS

1340423136_1145017210013460.jpg

18. Persze vírus van meg minden, de ne feledkezzünk meg a prioritásról.

872710885_1332242100140782.jpg

19. Mi lehet a narancsokban?!

1455867018_1210014799002619.jpg

20. Nem egy ilyen fogja megvédeni az emberiséget a vírustól, erre mérget mernék venni.

311146503_1210014503224292.jpg

21. Végezetül egy kép, amivel valószínűleg sokan képesek leszünk azonosulni…

1276358076_292100150016844.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

15 nyugtalan szomszéd, akik mellett egy percre sem tudunk unatkozni

Next Post

21 felvétel, mely bemutatja, hogyan is néz ki a jól ismert dolgok rejtett oldala

TovábbiCikkek

Elégetett tengerészek betonba zárva – a K–431 katasztrófa elhallgatott története
Érdekességek

Elégetett tengerészek betonba zárva – a K–431 katasztrófa elhallgatott története

2026. 07. 22.
10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…
Érdekességek

10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…

2026. 07. 22.
Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai
Érdekességek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai

2026. 07. 22.
Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.

Friss cikkek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces