Két testvér, Juan és Pedro Sanchez, azon a bizonyos napon 2000-ben, már nagyon szerettek volna végezni a munkával és végre kimenekülni a fullasztó bányából.
Nem volt könnyű dolguk: az elviselhetetlen hőségben patakokban folyt róluk a verejték, miközben egy új átjáróalagutat fúrtak a szüntelenül vizet pumpáló gépek zaja közepette.
290 méter mélyen, amikor egy újabb mészkőréteg omlott be, egy nyílás tárult fel. A sötétségből forró levegő áramlott ki, ami a férfiak lélegzetét is elvette. Miután magukhoz tértek, a Sanchez testvérek úgy döntöttek, hogy benéznek a lyukba a körülöttük összegyűlt kollégáikkal együtt.
Bár a zseblámpák fénye nem világította be teljesen a termet, a testvérek azonnal tudták, hogy valami egyedülállóra bukkantak. Valamire, amit még soha nem láttak. Később kiderült, hogy nemcsak ők, hanem az egész világ sem. A hatalmas barlangban több tucatnyi gigantikus fehér kristály hevert összevissza. Sőt, több mint száz!
Az Industrias Peñoles tulajdonában lévő Naica bánya Mexikó északi részén, a mókás nevű Chihuahua államban található. Itt ólmot, ezüstöt és cinket bányásztak.
A bányának van egy különlegessége: közvetlenül alatta, 5 km mélységben egy izzó magmakamra található, aminek a hője jelentősen megnehezíti a bányászok munkáját. Ugyanakkor ez biztosítja a bánya tulajdonosainak a gazdagságot a kitermelhető ásványkincsek révén.
Roberto Gonzalez mérnök (valahogy ebben a történetben mindenkinek tipikus spanyol neve van) meglehetősen zavarba jött, amikor a munkások meglepett arccal rohantak oda hozzá, és elkezdték egymás szavába vágva mesélni, hogy egy szokatlan barlangra bukkantak hatalmas kristályokkal.
De egyetlen pillantás a leletre elég volt ahhoz, hogy az eszes Roberto gyorsan megértse, mivel van dolga. A mérnök azonnal elrendelte a leendő alagút irányának megváltoztatását, hogy megőrizzék a felfedezett üreget, amit hamarosan hivatalosan Kristálybarlangnak neveztek el. És értesítette a tudósokat a felfedezésről.
A kíváncsi bányászok megpróbálták saját maguk felfedezni a mészkőfal leomlásával feltárult szokatlan világot. De gyorsan rájöttek, hogy mindenkinek jobb, ha távol tartja magát a lelettől: a forró barlangban lehetetlen volt lélegezni. A vezetőség még egy nehéz vasajtót is felállított, hogy megpróbálja visszafogni a bányász-felfedezők lelkesedését.
De az ajtó nem állította meg az emberi kapzsiságot. Az egyik munkásnak sikerült bejutnia a barlangba. Azt beszélték, hogy a férfi mintákat akart venni a szokatlan kristályokból, hogy azokat később eladja az érdekes természeti tárgyak gyűjtőinek. Ő azonban sosem jött ki a barlangból.
A megérkező geológusok el voltak ragadtatva. A 109 méter hosszú, patkó alakú barlang 290 méter mélyen, egy mészkőrétegben helyezkedett el (térfogata 5000-6000 köbméter).
Az egész teret nagy kristályok töltik ki, amelyek kaotikus elrendezésben nőnek a falakból, a padlóból és a mennyezetből. A padló egyébként szintén ugyanabból az anyagból van. A legnagyobb itt talált kristály 11 méter hosszú és 4 méter széles, a becslések szerint 55 tonnát nyom.
A Kristálybarlang nem barátságos. A hőmérséklet benne 54-58 °C, a páratartalom pedig 90-100 %. Az ember nem tud itt 15 percnél tovább tartózkodni: utána víz kezd felgyülemleni a tüdőben, ami egyre nehezebbé teszi a légzést. Az emberi tüdő sokkal hidegebb, mint a Kristálybarlang párás levegője, ezért a belsejében lecsapódik a víz.
A cikk még nem ért véget, kattints a folytatásért!