És ekkor bevillant a fejében az ötlet: csavaros fémtetőt kellene készíteni az üvegre, hogy csak fogni kelljen az üveget és rácsavarni a tetejét.
Elkészített hát egy ilyen tetőt, az üvegfúvó ismerősétől pedig rendelt menetes üvegeket! Csakhogy ez nem vezetett eredményre. A fémtető ugyanis beengedte a levegőt, és a befőtt megromlott.
A feleség végre boldog volt!
Első dolga volt, hogy elrohant dicsekedni a barátnőinek:
A Mason ház előtt azonnal sorban álltak az emberek. Minden háziasszony szeretett volna egy ilyen fedelet és üveget. A felesége tanácsára Mason szabadalmaztatta a varázsüveget, és gyárat nyitott a gyártására. Louise már előre látta a sokmillió dollárt, az autót, a kastélyt, az ékszereket, stb.
Ám az álmai végül sosem válhattak valóra. A következő évben ugyanis egymás után kezdtek kinőni az országban a hasonló gyárak, amelyek varázslatos önzáró üvegeket gyártottak. Mason megpróbálta beperelni a jogsértőket, de a bíróságon kiderült, hogy csak magát az üveget szabadalmaztatta, a tetőt és a gumitömítést… elfelejtette.
Ezért minden kísérlete, hogy megvédje az aranytojást tojó befőttesüveget, sikertelenül zárult!
Bánatában inni kezdett, és tönkrement. Louise elhagyta, és John Mason egy fillér nélkül halt meg teljes nyomorban.
Ha nem felejtette volna el szabadalmaztatni a tetőt a gumitömítéssel, akkor a szabadalmi védelem ideje alatt (maximum 25 év) ő és az örökösei körülbelül 1 billió dollárt kaphattak volna a különféle licencdíjakból. Ezzel a világ leggazdagabb embere lehetett volna. De sajnos…
Öröm az ürömben, hogy bár John Masonnak a fedelet és a gumi tömítést nem sikerült szabadalmaztatnia, a befőttesüveg angolul a mai napig az ő nevét viseli: „Mason jar”. Ez persze aligha nyugtathatja az 1902-ben szegénységben elhunyt szerencsétlen feltalálót.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
