A vevők különösen figyelmesen szemlélték a rabszolgákat, de elsősorban mégsem az élő áru testi fogyatékosságait keresték. Hanem például a korábbi büntetések nyomait a rabszolgán vagy rabszolganőn, az öngyilkossági kísérletek hegeit, a vétségekért, bűncselekményekért kapott bélyegeket. Ha ilyen nyomokat fedeztek fel, ráadásul nagy számban, akkor a rabszolga – nyilvánvalóan – rendkívül ellenszegülő volt. Minek is vennél meg egy ilyen „problémás egyént”?
Végül, de nem utolsósorban: egy teljesen meztelen rabszolganőnek vagy rabszolgának sokkal nehezebb megszöknie az eladótól, kihasználva a piaci forgatagot. Ráadásul így a rabszolgatartónak nem kellett ruhára sem költenie az „áruja” számára.
Ráadásul a rabszolgák meztelenül való mutogatását gyakran a meleg éghajlat is lehetővé tette – a legtöbb rabszolgát történelmileg déli területek piacain adták-vették: Itáliában, Görögországban, Törökországban, Egyiptomban. Sőt, maguknak a rabszolgáknak sem volt így annyira melegük, amikor egész nap egy emelvényen kellett állniuk a tűzforró piacon.
A nyilvános meztelenség emellett erőteljesen hatott magára a rabszolgára, nemtől függetlenül. Mélyen megalázta, lelkileg megtörte, és sokkal engedelmesebbé, az új urak kemény akaratának kiszolgáltatottabbá tette.
Élt egyfajta ősi szokás is: a rabszolgának „önmagában”, minden nélkül kellett átkerülnie egyik tulajdonostól a másikhoz. Azaz, korábbi ruházata nélkül. Évszázadokkal később hasonlóan, szimbolikusan „meztelenül” adtak át hercegnőket is egyik államból a másikba: mint például az emlékezetes Mária Antóniát.
A ruházat hiánya a rabszolganőkön továbbá garanciát jelentett arra, hogy vele együtt nem kerülnek át az új gazdához élősködők vagy veszélyes fertőző betegségek.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
