Honnan erednek a furcsa óceáni hangok?
Az óceán meglepően zajos hely: az emberi tevékenység, az állatok hangjai, a vulkánkitörések moraja és a szeizmikus mozgások mind hozzájárulnak a víz alatti hangzavarhoz. Néhány különös víz alatti hang azonban még a tudósoknak is fejtörést okoz.
Az egyik ilyen hang az „Upsweep” (Felfelé söprő hang), amit az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) először 1991-ben észlelt, és azóta is rendszeresen rögzítenek. Lényegében egy fokozatosan emelkedő hangmagasságú, süvítő hangra hasonlít.
Minden egyes hangjelenség csak pár másodpercig tart, és úgy tűnik, Új-Zéland és Dél-Amerika közötti területről ered. Érdekesség, hogy tavasszal és ősszel a leghangosabb, de a tudósok még nem jöttek rá, mi okozza.
Egy másik rejtélyes hang a „Ping”. Erről a kanadai sarkvidéken található Fury és Hecla-szorosból érkező zajról 2016-ban számoltak be, amikor a távoli vidéken élő inuit vadászok azt tapasztalták, hogy elriasztja az állatokat. A kanadai hadsereg repülőgépet küldött a hang forrásának felderítésére, de nem jártak sikerrel.
De talán a leghíresebb rejtélyes hang mégiscsak a „Bloop”. Ez az egyik leghangosabb víz alatti hang, amit valaha rögzítettek. 1997-ben észlelték a Csendes-óceánon több ezer kilométer távolságra elhelyezett hidrofonok (víz alatti mikrofonok) segítségével.
Az évek során különféle elméletek születtek az eredetéről. Valamilyen titkos katonai gyakorlat hangja? Vagy talán csak egy hajóroncs fémes nyikorgása?
Voltak, akik meg voltak győződve arról, hogy ez H. P. Lovecraft 1928-as „Cthulhu hívása” című novellájában szereplő szörnyeteg hangja. Ezt az elméletet csak erősítette, amikor kiderült, hogy a hang forrása mindössze 1500 km-re van attól a helytől, ahol a történet szerint Cthulhu először felbukkant.
Végül 2005-ben, közel egy évtizednyi akusztikai kutatás és adatelemzés után a tudósok megfejtették a rejtélyt: a hangot nem egy sokcsápos tengeri szörny adta ki, hanem (sokak csalódására) egy gleccserről leszakadó és széttörő jéghegy zaja volt.
Mi a helyzet a tengerfenékkel?
Ha a tengerre gondolsz, valószínűleg a hullámzó vízfelszín jut eszedbe. De a hatalmas víztömeg alatt ott rejtőzik az óceánfenék, ami a Föld egyik legrejtélyesebb területe.
Bár az egész óceánfenékről készültek már térképek műholdas adatok alapján, ezek a felvételek csak egy nagyon általános, vázlatos képet adnak arról, mi is található odalent. Ezekről a térképekről egész domborzati formák, például tenger alatti hegyek hiányoznak, és olyan érdekességek sem látszanak rajtuk, mint a hajóroncsok.
Vannak azonban tudósok, akik keményen dolgoznak e különös hely titkainak megfejtésén. Jelenleg is zajlik a „Seabed 2030” nevű globális projekt, amelynek célja az óceánfenék teljes feltérképezése modern, nagy felbontású technológiákkal.
De még hosszú út áll előttük: napjainkig csupán az óceánfenéknek 26,1%-át sikerült feltérképezni nagy felbontású módszerekkel.
Hová tűnt az óceánból a rengeteg műanyag?
Évente körülbelül nyolcmillió tonna műanyaghulladék kerül az óceánokba a szárazföldről. Bár azt tudjuk, mennyi szemét jut a vízbe, még mindig nem tudjuk pontosan, mi lesz a sorsa.
Egy 2015-ös, a Science folyóiratban publikált kutatás (Kara Lavender Law professzor vezetésével) kimutatta, hogy az óceánok felszínén mindössze 6 350 és 245 000 tonna közötti műanyag lebeg. Ez a teljes mennyiségnek csupán elenyésző töredéke. Hol van tehát a többi?
A tudósok azért szeretnék ezt kideríteni, mert ha jobban megértik, hová kerül a műanyag, akkor pontosabban fel tudják mérni a tengeri élővilágra gyakorolt hatását is.
Miért világítanak egyes élőlények a sötétben?
Az óceán mélye koromsötét hely, de ebben a tintaszerű sötétségben időről-időre élénk fények villannak fel. Ez a biolumineszcencia jelensége: amikor egy élő szervezet fényt bocsát ki. Ez a képesség nagyjából 100 alkalommal, egymástól függetlenül fejlődött ki az evolúció során, és rendkívül elterjedt a tengerek világában.
Valójában a 200 és 1000 méter közötti mélységben, az úgynevezett szürkületi zónában élő állatok akár 90%-a is képes valamilyen formában fényt kibocsátani. Ezt használhatják párkeresésre, álcázásra, a zsákmány odacsalogatására vagy éppen a ragadozók elriasztására.
Igen, a biolumineszcencia régóta létező jelenség, és bár megtaláltuk az evolúciójának legkorábbi nyomait, még mindig nem tudjuk biztosan, mi volt az a legelső ok, amiért az élőlények elkezdtek világítani.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
