
A német fejlesztők fejében egészen más tervek voltak. Európa elég sűrűn lakott volt már akkor is, így nagy kiterjedésű természetes területekről már akkoriban sem igazán lehetett beszélni.
Ezért a „friccek” nem a tágas területekért, hanem a lakott településekért harcoltak. És véleményük szerint a legjobb alapszín választás egy harcjármű számára az ilyen körülmények között éppen a sötétszürke, amely hivatalosan a RAL 46 nevet kapta, más néven Dunkelgrau. Ez kevésbé feltűnő az utak és épületek között.
Finomhangolás a körülmények szerint
Természetesen az alapfestés csak háttér volt, amelyre az elképzelés szerint a harcjárműveket az adott körülményekhez igazítva festették át. Például télen mind a szürke, mind a zöld tank messziről észrevehető a hóban, és kiváló célpont lenne.
Ezért a szovjet tankosok vízzel hígított meszet használtak, amelyhez, ha sikerült, krétát, kaolint és gipszet adtak – így a tank teste fehérré- és észrevehetetlenné vált az ellenség számára.

A németeknek is megvoltak a saját változataik a járművek átfestésére. Ha a harcok a természetben folytak az év meleg időszakában, akkor a tankok álcázásához maguknak a legénységeknek kellett volna a helyszínen matt zöld színűre festeniük a technikát. Ezzel minden rendben is lett volna.
Ám ez azonban csak elméletben volt így – a gyakorlatban másképp alakult.
Szürkék a zöldek ellen
A német hadseregek a technikai fölényre és az ennek segítségével elérhető gyors győzelemre építettek. És kezdetben ez így is volt – a németek technikai fölénye a földön és a levegőben vitathatatlan volt. Ezért nem törődtek semmiféle álcázással – „jó lesz az úgyis, mindegy, hamarosan úgy is győzünk”.

A szovjet tankokat a lehető legnagyobb sebességgel gyártották, és a helyszíni „kipofozásukra” egyáltalán nem volt idő. Ezért a technika abban a formában ment harcba, ahogyan a gyárban elkészítették.
Így alakult, hogy a csatatereken kezdetben a tankok színe nem olyan volt, amilyet a környezet megkövetelt volna. Hanem olyan, amilyenre a gyári körülmények között festették őket. És nem álcázottak harcoltak álcázottak ellen – hanem szürkék a zöldek ellen.
És csak 1943-ra kezdett el tudatosulni a német stratégákban, hogy ez az egész háborúsdi kicsit elhúzódik – és a festésre talán jobban oda kellene figyelni. A szovjet oldalon pedig megjelent a lehetőség és az erőforrás nemcsak arra, hogy maximális sebességgel gyártsák a technikát, hanem arra is, hogy a helyszíneken nagyobb figyelmet fordítsanak annak álcázására.
És te mit gondolsz – sokat számít a valódi csatákban, hogy milyen színűre vannak festve a fegyverek, ágyúk és páncélozott járművek? Vagy teljesen mindegy – csak lőjön? Mondd el a gondolataidat hozzászólásban!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: