Ez volt a történelem leghalálosabb hajótörése.
A MV Wilhelm Gustloff (MV „Wilhelm Gustloff”) polgári utasszállító hajóként kezdte az életét, amelyet a német nép szórakoztatására terveztek a „Kraft durch Freude” (Erő az örömön keresztül) program keretében.
A hajó 1938-ban tette meg első útját, de az 1939-ben kitört háború előtt mindössze két hajóutat bonyolított le. A második világháború kitörésével a német haditengerészet lefoglalta a „Wilhelm Gustloffot”, hogy kórházhajóként, majd később úszó laktanyaként használják.
Ha a történelem kegyesebb lett volna, a „Wilhelm Gustloff” feledésbe merült volna, akárcsak a háború alatt mozgósított több száz hasonló hajó. A tengeri hajók rendkívül értékesek voltak, és a kormányok világszerte lefoglaltak vagy kibéreltek minden elérhető hajót. A „Wilhelm Gustloff” azonban sajnos egészen más okból írta be magát a történelembe.
A MV Wilhelm Gustloff jellemzői
- Vízkiszorítás: 25 484 BRT (bruttó regisztertonna)
- Hosszúság: 208,5 m
- Szélesség: 23,59 m
- Magasság: 56 m
- Merülés: 6,5 m
Miután laktanyaként használták, a „Wilhelm Gustloffot” ismét mozgósították, de ezúttal a közeledő Vörös Hadsereg elől menekülő német menekültek szállítására. 1944-ben a „Bagratyion” hadművelet során a szovjet csapatok áttörték a fehéroroszországi védelmet, megközelítve Kelet-Poroszországot.
Ez pánikot okozott Kelet-Poroszországban és a szomszédos balti államokban. Katonák, menekültek, családok, náci tisztviselők, tudósok és vagyonos németek siettek elhagyni a régiót, mielőtt a szovjet hadsereg megérkezett volna.
A kiürítés felgyorsítása érdekében a német kormány elindította a „Hannibál” hadműveletet, amelynek keretében az olyan hajók, mint a MV Wilhelm Gustloff, emberek ezreit szállították a frontvonalról Németország középső területeire.
Az utolsó út
1945. január 30-án, délután fél egykor a „Wilhelm Gustloff” elhagyta a balti-tengeri Gdynia kikötőjét (akkori Gotenhafen, mai Lengyelország). A fedélzeten több mint 10 000 ember tartózkodott, akik Poroszországból Közép-Németországba akartak menekülni. Ekkorra a Vörös Hadsereg szinte egész Kelet-Európát ellenőrzése alatt tartotta – a kurlandi katlant kivéve – és a végső berlini offenzívára készült.
Miután kifutott a tengerre, a hajót észrevette az Alekszandr Marinyeszko kapitány parancsnoksága alatt álló szovjet Sz-13 tengeralattjáró. A hatalmas hajó szinte teljesen védtelennek bizonyult. Fegyverzete néhány légvédelmi ágyúból állt, és egy torpedónaszád kísérte. Azonban a nagy hideg sok védelmi rendszert működésképtelenné tett.
Marinyeszko kapitány körülbelül két órán át követte a hajót, mielőtt parancsot adott a támadásra. A tengeralattjáró a hajó bal oldalán foglalt pozíciót – a szárazföld felől, ahol a legkevésbé számítottak támadásra. 16:00 órakor az Sz-13 legénysége négy torpedót indított, amelyek közül három talált célba. Az egyik a gépházat találta el, teljesen megfosztva a hajót az energiától és a kommunikációtól.
A hajó pusztulása
A robbanások súlyos károkat okoztak. A medencében, ahol 300 nő tartózkodott, csempék ezrei repültek szét hatalmas sebességgel, azonnal megölve mindenkit. Víz zúdult a hajó belsejébe, több száz embert ejtve csapdába. A többi utas a mentőcsónakokhoz rohant, de sok közülük befagyott vagy sérült volt.
Az utasoknak nem volt más választásuk, a jeges vízbe ugrottak, ahol a levegő hőmérséklete -10 és -17°C között volt, a víz hőmérséklete pedig alig volt fagypont felett. Kevesebb mint egy órával a torpedótalálatok után a hajó elsüllyedt. A több mint 10 000 emberből csak 1252-en élték túl. Körülbelül 9343 férfi, nő és gyermek halt meg, ami ezt az eseményt a történelem legnagyobb hajótörésévé teszi.
Következmények
A szovjet propaganda azt állította, hogy a hajó koncentrációs táborokból menekülő SS-tiszteket szállított. Azonban az utasok többsége a háború elől menekülő civil volt. Valóban volt körülbelül 1000 katona a fedélzeten, de a számuk jóval kevesebb volt, mint a civileké.
Mindössze 11 nappal később az Sz-13 elsüllyesztett egy másik evakuációs hajót is, 4500 ember életét követelve. Így Marinyeszko kapitány 13 000 ember haláláért volt felelős a háború utolsó hónapjaiban. Később lefokozták és elbocsátották az iszákossága miatt. Csak 1960-ban rehabilitálták.
Összehasonlításképpen: a Titanic, a világ leghíresebb hajótörése „csak” 1500 ember életét követelte. A Wilhelm Gustloff katasztrófája hatszor pusztítóbb volt, mégis kevésbé ismert.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
