Az indiánok bármilyen helyzetben feltalálták magukat.
A természet mindig is az amerikai őslakosok életének szerves része volt. Harmóniában éltek a természettel, és nemcsak élelemszerzésre és menedékre használták az erdőket, hanem kreatívan alkalmazkodtak is hozzájuk a mindennapi szükségleteik kielégítése végett. Az egyik ilyen egyedülálló indián gyakorlat a fák törzsének szándékos meghajlítása volt.
Az észak-amerikai apacs indiánokról szóló történelmi feljegyzések szerint például évszázadokon át hoztak létre szokatlan, hajlított fákat, amelyekkel Észak-Amerika egész területén találkozhatunk.
Ezek a zegzugos, hajlított fák még ma is gyakran előfordulnak Arizona, Új-Mexikó és Oklahoma állam területén.
De miért volt erre szükségük az indiánoknak?
Ez az első pillantásra furcsa szokás gyakorlati jelentőséggel bírt, és nemzedékről nemzedékre öröklődött.
Nézzük meg ennek az ősi hagyománynak a történetét, jelentését és örökségét.
Az indiánok nem voltak fejlett civilizáció (az európaiakhoz képest), de a gondolkodásuk logikus és találékony volt.
Köztudott, hogy az első európaiak, akik Észak- és Dél-Amerika földjére léptek, iránytűket, csillagászati és geodéziai eszközöket (mint például az asztrolábiumot és a napórát), térképeket és a múlt korok egyéb fejlett navigációs rendszereit használták, míg az amerikai őslakosoknak, a csillagok ismeretét kivéve, nem voltak ilyen fejlett eszközeik.
Hiszen ezek meglehetősen primitív törzsek voltak.
Ennek ellenére a térbeli tájékozódás problémájának megoldásához való eredeti megközelítésük (a memorizálás és a vadonban való túlélési készségek mellett, amelyeket kora gyermekkoruktól fogva elsajátítottak) arra emlékeztet bennünket, hogy a találékonyság és a logikus gondolkodás a primitív társadalmakban éppúgy megnyilvánulhat, mint a technológiailag fejlettekben.
Az indiánok előnyben részesítették a fákat navigációs tájékozódási pontként.
Az amerikai őslakosok aktívan használták az őket körülvevő erdőt és fákat navigációs eszközként, sajátos „fajelzőket” hozva létre.
Jóval az európaiak megérkezése előtt számos indián törzs kitalált és kiépített egy kiterjedt „indián erdei ösvény” hálózatot, amelyet a történészek jól dokumentáltak Amerika egész területén.
Az ilyen hajlított fák évszázadokon át tájékozódási pontként szolgáltak a vadászok és gyűjtögetők számára, segítve őket abban, hogy ne tévedjenek el a sűrű erdőkben.
Fontos megjegyezni azonban, hogy a vadonban néha egyébként is találkozhatunk deformált fákkal, de a növekedésük megváltozása általában valamilyen természeti jelenségek miatt következik be; a villám kettéhasíthatja a törzset, aminek következtében egy része leesik vagy megdől. A szél, a hó vagy az állatok szintén véletlenszerű deformációkat okozhatnak a fákon, és oldalirányú növekedésre kényszeríthetik őket. A fák természetes deformációja azonban bizonyos hegeket hagy a törzseken, amelyek a figyelmes megfigyelő számára nyilvánvalóak, és ezek észrevehetően eltérnek az indián fáktól.
Hogyan hozták létre az indiánok ezeket a fajelzőket:
- Kiválasztottak egy 2-3 méter magas és kézvastagságú fiatal fát. A kívánt irányba hajlították, és ebben a helyzetben rögzítették állatbőr csíkokkal, kéreggel vagy szőlőindával – a rendelkezésre álló anyagoktól függően.
- Az indiánok tudták, hogy a fiatal fa teteje mindig felfelé, a fény felé törekszik, még akkor is, ha a törzse meg van hajlítva. Ennek köszönhetően a fa tovább nőtt a hajlítás helyén, így egy jól látható görbületet alakított ki.
- Egy fának több görbülete is lehetett, amelyek mindegyikének megvolt a maga jelentése. Például az egyik görbület egy folyóra mutathatott, a másik egy biztonságos kerülőútra, vagy éppen ellenkezőleg, veszélyre figyelmeztetett.
Az ilyen fák gondozása több évig tartott, amíg végül el nem érték a kívánt formát. Az indiánok kulcsfontosságú területeken – lakóhelyek közelében, vadászterületeken, víztestek mellett vagy veszélyes helyek közelében – helyezték el ezeket a fákat.
Az ilyen tájékozódási pontok segítettek a törzsnek már kora gyermekkoruktól fogva tájékozódni a terepen.
Ezenkívül a hajlított fákat gyakorlati célokra is használták. Az indiánok néha szándékosan úgy formálták őket, hogy rögtönzött hidakat hozzanak létre folyók és szakadékok felett, jelentősen lerövidítve ezzel az útvonalat.
Az ilyen fák alakja egyedi volt, és észrevehetően eltért attól, amit a vadonban láthatunk, amikor a fák az erős szél vagy a fiatal fa különböző oldalain a rügyeket megevő hernyók miatt görbülnek.
A mesterségesen létrehozott fa vízszintes görbülete olyan magasságban volt, amely elérhetetlen a szokásos kidőlt fák számára, így messziről is láthatóak voltak, még télen is, amikor a földet hó borította.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
