A leendő császár, I. Habsburg Ferdinánd, pártfogásába vette Konsztantyin Vaszilij Ostrogska-t. Levelet írt a lengyel királynak, amelyben az osztrogi támadásért minden felelősséget Beatára hárított, mondván, hogy ő (Beata) akarta férjhez adni a lányát a saját akarata szerint, a nagybácsi és a király beleegyezése nélkül.
A levél így folytatódik: „A herceg méltó módon elrabolta a lányt, majd törvényesen és a helyi szokások szerint feleségül adta őt Dmitrij Szangusko herceghez, egy régi és híres nemzetség sarjához.”
Azonban a vár elleni fegyveres támadásról és Beata bebörtönzéséről a levélben egy szó sem esett.
Mindkét vádlott távolléte ellenére a knisini bírósági tárgyalást megtartották. A bíróság megfosztotta Konsztantyin Ostrogska-t a Elizaveta feletti gyámság jogától. Dmitrij herceget becsületvesztésre és halálra ítélték. Elvették tőle a kanyevi és cserkasszi királyi kormányzói címeit, és elkobozták a birtokait. Ezzel egy időben megparancsolták neki, hogy azonnal adja vissza a hercegnőt az anyjának.
Amikor Dmitrij herceg tudomást szerzett az ítéletről, Elizavetával együtt Csehországba menekült, amely akkor a Habsburgok védnöksége alatt állt. 1554. január 20-án elfogatóparancsot (körözőlevelet) küldtek szét az országban, amely szerint el kell fogni Dmitrij Szangusko herceget, és bíróság elé kell állítani az ítélet végrehajtása végett.
Három csoportot küldtek utána. Az egyiket Martin Zborovszkij kaliszi vajda vezette, aki személyesen volt érdekelt abban, hogy elvegye Elizavetát Dmitrijtől, és kényszerítse, hogy feleségül menjen valamelyik fiához. A szökevényeket egy második, Beata által küldött csapat is üldözte, Janusz Koszteleckij sieradzi vajda és Jędrzej (Andrzej) Koszteleckij łęczycai vajda vezetésével, valamint egy harmadik, amelyet a velük rokon testvérek, Lukasz és Andrzej Gurka szerveztek.
Zborovszkij vajda csapatának sikerült lenyomoznia a szökevényeket. Elizaveta és Dmitrij egy fogadóban rejtőztek Prága közelében.
1554. február 1-jén reggel csehek és lengyelek rajtaütöttek a fogadón. Dmitrij Szangusko éppen az ebédlőben tartózkodott, a hercegnő pedig egy emeleti szobában volt. A zűrzavaros lövöldözés után a sebesült, ruháitól megfosztott Szangusko herceget elfogták.
Feldobták egy szekérre és Jaromírba vitték. Mivel Zborovszkij vajda értesült a Koszteleckij és Gurka csapatok közeledéséről, és tartott a Habsburgok esetleges beavatkozásától is, valószínűleg úgy döntött, hogy inkább végez a súlyosan sebesült herceggel.
Hivatalosan azt jelentették be, hogy Dmitrij belehalt a sebeibe, amelyeket a fogadóbeli lövöldözés során szerzett.
A hercegnőt átadták az anyja rokonainak azzal az utasítással, hogy azonnal vigyék haza a családi várba. Ismét ő lett Lengyelország és Litvánia leggazdagabb és legkívánatosabb menyasszonya. A nagynevű családok képviselői újra versengeni kezdtek a kezéért és a vagyonáért.
Ezúttal Zsigmond Ágost király személyesen felügyelte (feltételezett) unokahúga házasságát. Azt akarta, hogy menjen feleségül Lukasz Gurkához, az egyik leggazdagabb nagy-lengyelországi mágnáshoz, aki akkor már Breszt-Kujávia vajdája volt, röviddel később pedig Łęczyca, Kalisz és Poznań vajdája, valamint Busk, Gniezno és Koło kormányzója lett.
„Ellenzem ezt a házasságot. Remélem, Felséged emlékszik a törvényre: „Az a lengyel, aki litván nőt vesz feleségül, nem tarthat igényt annak földbirtokaira.” A menyasszony családja a hozományt olyan összegben fizetheti ki, amely nem haladja meg a vagyon értékének negyedét” — mondta Beata Zsigmond Ágostnak.
A király megpróbált Lukasznak különleges privilégiumot adni, hogy Elizaveta vagyona esetében megkerülhessék ezt a törvényt. Szerencsére ezt a Litván Szejm (országgyűlés) nem hagyta jóvá. Ráadásul Elizaveta azt írta a vőlegénynek, hogy inkább meghal, mintsem feleségül menjen hozzá.
Beata tiltakozása ellenére az esküvőt 1559. február 16-án megtartották a Wawelben. Elizavetának azt mondták, hogy az anyja állítólag áldását adta a házasságra, és ennek jeléül elküldte a családi gyűrűt. Valójában azonban erőszakkal vették el Beatától a gyűrűt. Amint Elizaveta megtudta, hogy anyja ellenezte a második házasságát, válást követelt.
Amikor Lukasz elment a Livóniai háborúba, Elizaveta az anyjával együtt úgy döntött, hogy visszatérnek a családi várba.
Eljutottak Lvivbe, ahol a helyi, megerősített domonkos kolostorban kerestek menedéket. Amikor Zsigmond Ágost király erről tudomást szerzett, azonnal megparancsolta Beata hercegnőnek, hogy késedelem nélkül adja át a lányát a törvényes férjének. A bökkenő az volt, hogy a hercegnő időközben tárgyalásokat kezdett lánya házasságáról Szluckij herceggel, Konsztantyin Vaszilij Ostrogska herceg (Elizaveta nagybátyjának) unokaöccsével, aki nemrég még Elizaveta három törvényes gyámjának egyike volt.
Zsigmond Ágost már nem tudta rákényszeríteni az unokahúgát, hogy visszatérjen a férjéhez. A kolostor ostroma alatt ugyanis segítségükre sietett Szemjon Jurjevics Szluckij herceg. Koldusnak öltözve jutott be a kolostorba. Sietve megkötötték a harmadik házasságot, Beata pedig rögtön átíratta a végrendeletét az új vejére, hogy a hatalmas vagyon ne Lukaszé legyen.
Ennek ellenére Zsigmond Ágostnak sikerült Elizavetát visszajuttatnia a waweli udvarba. Ezúttal vérontás nélkül. A lvivi kormányzó elzárta a kolostor vízellátását, így Beata kénytelen volt átadni a lányát. Elizavetát őrizet mellett vitték második férje várába, Szamotuliba.
A legenda szerint – amelyet a modern lengyel írók ma már cáfolnak – Elizaveta megtagadta a házastársi kötelességei teljesítését a második férjével, Lukasz pedig ezért egy toronyba zárta, és vasálarcot tett az arcára, hogy szépségét többé senki ne láthassa.
Beata megpróbálta bírósági úton visszaszerezni a lányát, de minden hiába volt. Lukasz még 100 ezer zlotyért sem volt hajlandó visszaadni Elizavetát! Azt beszélik, hogy Elizaveta teliholdkor a „Fekete hercegnő” képében mind a mai napig Szamotuły parkjában sétál. Nem tudni, miért pont Szamotułyban, hiszen Elizaveta Dubnóban halt meg. De a legenda az legenda.
Ami Szluckijt, Elizaveta harmadik férjét illeti, ő 1560-ban váratlanul elhunyt.
1564-ben Beata hercegnő feleségül ment Albrecht Laszkihoz, a sieradzi vajdához, aki 21 évvel fiatalabb volt nála. Azt remélte, támogatást kap a férjétől, de az bezárta őt a késmárki várba. A szerencsétlen sorsú Beata hercegnő, aki olyannyira szerette a lányát, 1576-ban, 51 éves korában halt meg ugyanabban a várban.
1573-ban pedig Poznańban váratlanul meghalt Lukasz. Elizaveta végre szabaddá vált. Hogy megvédje a hercegnőt mesés vagyonának folyton érkező várományosaitól, az unokatestvére, Janusz Ostrogska herceg (nagybátyjának, Konsztantyin Vaszilijnak a fia) Dubnóba küldte őt.
Elizaveta Osztrozsszkaja 1582-ben, 43 éves korában, teljes magányban halt meg. Azt beszélték, hogy élete utolsó éveiben depressziótól szenvedett, sőt, sok történész egyenesen teljes őrületet tulajdonít neki.
Nem született gyermeke, ezért a nagybátyját nevezte ki örököséül. A szépség és a gazdagság valóságos átokká vált Elizaveta számára. Szinte egész életében csak egy kelendő árucikk volt, amelyre hercegek és vajdák vágyakoztak, akiket elsősorban a mérhetetlen vagyona iránti szomjúság hajtott.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
