Csecsemőkkel szembeni kegyetlenség
Azok a csecsemők, akik az Ókori Görögországban látható deformitásokkal vagy a gyengeség jeleivel születtek, gyakran szörnyű sorssal néztek szembe.
A spártai újszülöttek a vének tanácsának vizsgálatán estek át, amely eldöntötte, elég erős-e a gyermek a túléléshez.
Azokat, akik nem feleltek meg a normáknak, könyörtelenül elutasították – hagyták meghalni a hegyoldalakon, vagy mély szakadékokba dobták őket.
Ezt nem tekintették gyilkosságnak, hanem a „teher” megszüntetésének tudatos választása volt. Az elhagyott gyerekek lassú és kínzó halált haltak.
Megfagyhattak, éhen halhattak, vagy vadállatok prédájává válhattak.
Néhányukat forgalmas helyeken hagyták abban a reményben, hogy valaki felveszi őket, de sorsuk bizonytalan maradt – az idegenek kegyelmétől függött.
Még Spártán kívül is gyakran keringtek pletykák elhagyott csecsemőkről, bár ezeket ritkán ismerték el nyíltan.
A régészek által talált gyermekmaradványok azok történeteit mesélik el, akik csecsemőkorukban haltak meg. Azonban vannak bizonyítékok némelyikük gondozására is, betegségeik vagy sajátosságaik ellenére.
Míg egyesek esélyt kaptak az életre, másokat könyörtelenül elutasítottak, anélkül, hogy hagyták volna őket akár az első lélegzetvételüket is megtenni.
Félelem az élőholttól és a halottak feltámadásától
A filozófusok és a racionális gondolkodás hírneve ellenére az ókori görögök erős félelmet éreztek attól, hogy a halottak feltámadhatnak sírjaikból.
A régészek olyan temetkezéseket fedeztek fel, ahol a testeket nehéz kövekkel nyomták le vagy kerámiatöredékekkel rögzítették, hogy megakadályozzák, hogy felkeljenek.
Az akkori írásos források említik a revenánsok koncepcióját – halottakét, akik visszatérnek az életbe, hogy bosszút álljanak.
Azokat az embereket, akik megmagyarázhatatlan betegségekben vagy deformitásokban szenvedtek, gyakran azzal gyanúsították, hogy haláluk után élőhalottá válhatnak.
A görögöknek még egy legendás lényük is volt, a vrikolakasz – valami a zombi és a vámpír között.
Úgy hitték, hogy ez a szörnyeteg éjszaka bolyong, megtámadja azokat, akik balszerencséjükre találkoznak vele, és néha még áldozatát is megeszi.
Az élőhalottaktól való félelem olyan erős volt, hogy az emberek különleges óvintézkedéseket tettek, hogy megakadályozzák a halottak kijutását a sírokból.
Az Olimpiai játékok árnyoldala
Az ókori Olimpiai Játékok nemcsak a sportteljesítmény bemutatói voltak, hanem egy sötét oldalt is hordoztak magukban, amelyre ritkán emlékeznek.
A játékok szorosan kapcsolódtak a vallási áldozatokhoz – néha állatok százait áldozták fel, hogy kiengeszteljék Zeuszt.
A sportolók a legkegyetlenebb körülmények között edzettek, testüket a végsőkig terhelve, ami néha halálos sérülésekkel végződött.
Nem volt második esély – a vereség szégyent jelentett, a győzelem pedig veszélyes mértékű hatalomhoz és arroganciához vezethetett.
A csalás virágzott: a megvesztegetéstől a titkos edzésprogramokig, amelyek célja az ellenfelek megkárosítása volt. A lebukott csalókat nyilvános megaláztatásnak és szigorú büntetéseknek vetették alá – néha büntetésül arra kényszerítették őket, hogy Zeusz-szobrok felállítását fizessék.
A játékok tükrözték a kemény társadalmi egyenlőtlenségeket is – csak szabad férfiak vehettek részt, a nőknek, különösen a házasoknak, még a versenyeken való jelenlétet is megtiltották halálbüntetés terhe mellett.
E mögött a grandiózus látványosság mögött egy olyan világ rejtőzött, amelyben a fizikai erő mindent meghatározott, a korrupció virágzott, és a vereségnek katasztrofális következményei lehettek.
A kozmetikumok társadalmi és egészségügyi hatásai
A kozmetikumok az Ókori Görögországban inkább voltak veszélyesek, semmint vonzóak.
A nők, és néha a férfiak is, fehérítő pasztát használtak, hogy elérjék a sápadt arcszínt, amelyet a szépség és a magas státusz szimbólumának tartottak.
Ez a paszta gyakran tartalmazott ólmot – egy anyagot, amely lassan megmérgezte azokat, akik viselték.
A mellékhatások közé tartozott a bőrkárosodás, az elcsúfítás és a súlyos betegségek.
Ahelyett, hogy lemondtak volna a kozmetikumokról, sokan egyszerűen még több sminket vittek fel, hogy elrejtsék a következményeket, ezzel súlyosbítva állapotukat.
A görög „kommotikon” szót, amely az önmagunk díszítésének művészetét jelenti, gyakran kritizálták férfi szerzők, akik azt állították, hogy a kozmetikumokat főként az alsóbb osztálybeli nők használták. Azonban a történelmi adatok azt mutatják, hogy ilyen szereket minden társadalmi osztály tagjai alkalmaztak.
Az Ókori Görögországban a szépség nem csupán külső tulajdonság volt – az erkölccsel társították. Úgy vélték, hogy a vonzó embereknek erényesnek kell lenniük, és külső megjelenésük tükrözi belső nemességüket.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
