Jobban belegondolva rendkívül embert próbáló lehet rajta utazni.
Először is, kezdjük egy témához kapcsolódó viccel:
- Az útépítők kimentek a mezőre utat építeni. A munkások megkérdezik a főnököt, hogy hova építsék az utat?
- Arra, egyenesen – mutat a főnök egy távoli szénakazalra.
- Az útépítők egész nap keményen dolgoznak, este hazamennek. Éjszaka a traktoros látja, hogy egyenesen az ő szénakazla felé építik az utat, ezért arrébb viszi a kazlat.
- Reggel az útépítők jönnek, látják, hogy a szénakazal balra van. Azt gondolják, „hogy lehet, hogy tegnap ennyire ferdén építettünk?” Újra a kazal felé veszik az irányt. Éjszaka a traktoros ismét arrébb viszi a szénakazalt, mert az útépítők megint megcélozták.
- Reggel az útépítők ismét megváltoztatják az irányt a kazal felé. És ez így megy néhányszor.
- Megjön a főnök átvenni a munkát, látja, hogy az egyenes út helyett valami girbegurba autós tesztpálya született. Megkérdezi:
- Hogy lehet ez? Miért ilyen kanyargós az út? Mondtam, hogy egyenesen a szénakazal felé menjen.
- Úgy építettük – mondják a munkások.
Ez persze csak egy rossz vicc, de tény ami tény – az egyenes és sima utak nem a mi világunk. Nálunk az utakat a terepviszonyok figyelembevételével építik, és úgy, hogy minden falun keresztülmenjenek. Így születnek a kanyarok.
Más a helyzet Ausztráliában. Ott a lakosság nagy része a keleti parton él, de van néhány város és falu a part mentén Ausztrália egész kerületén. A kontinens közepén pedig, mint tudjuk, senki sem él.

Ott csak pusztaság van, sivatag, nincsenek emberek, falvak, városok. Csak nemzeti parkok és rezervátumok, Ausztrália közepén még normális aszfaltozott út sincs, csak földút a sivatagban, ahol több száz kilométeren keresztül nincs egy lélek sem. De ezt az utat, annak ellenére, hogy Nagy Középútnak hívják, nem tekintjük útnak. Évente mindössze 10 000 autó halad át rajta, azaz átlagosan óránként körülbelül egy autó.
Ha pedig aszfalton akarsz eljutni egyik városból a másikba, akkor kénytelen vagy a part mentén kerülgetni, több száz felesleges kilométert megtéve. És ennek a körgyűrűnek az egyik szakasza az Eyre Highway – ez az egyetlen aszfaltozott út, amely Nyugat-Ausztráliát és Dél-Ausztráliát köti össze.

Ha kinagyítjuk a képet egész Ausztráliára, akkor az Eyre Highway így néz ki.

Az egész autópálya 1664 kilométer hosszú. Edward John Eyre felfedezőről nevezték el, aki 1840–1841-ben elsőként szelte át a Nullarbor-síkságot (gyalog), amely egy teljesen kopár vagy félsivatagos földterület, gyakorlatilag növényzet nélkül. Gyíkokkal és kígyókkal kellett táplálkoznia, a vizet pedig a növények gyökereiből kellett kinyerni.
A föld ott vörös színű, és valójában egy hatalmas mészkőréteg, amin semmi sem nő. Még a fák és bokrok is ritkák, mintha kihaltak volna.

Mezőgazdaság, állattenyésztés, emberi élet és minden más szempontból nézve sem túl jó hely, de egy tökéletesen egyenes és sima út építéséhez pont megfelelő. És az ausztrálok meg is építették.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: