Joe-n azonnal ösztönös rettegés lett úrrá, hiszen a férfi jól tudta, hogy az ilyen zord körülmények között élő emberek alaposan hozzászoktak már a természettel való folyamatos küzdelemhez. Itt még a szomszédos faluba se tudna eljutni senki élelem, meleg ruha és megfelelő fegyverek nélkül. Joe elmondása szerint az egész olyan volt, mintha az emberek elpárologtak volna. Szó szerint, mivel a hóban még nyomok sem voltak, amik arra utaltak volna, hogy vajon merre távozott a településen élő bő 50 ember.
Annak ellenére, hogy a kereskedő férfi nagyon fáradt volt, tovább indult a szomszédos faluba, mivel csak ott volt kommunikációs központ. Végig az járt a fejében, hogy vajon ott lesznek-e emberek.
Joe szíve megkönnyebbült, amikor a falu széléhez érve emberi hangokra lett figyelmes. Azonnal táviratot írt, és nem sokkal később lovasrendőrök érkeztek az Anjikuni-tóhoz, a környékbeli vadászok pedig önként siettek a segítségükre.
. Kérdések válaszok nélkül
Az alapos vizsgálat sem hozott eltérő eredményt, csak azt, hogy a falu teljes lakossága, körülbelül 50 fő, egyszerűen eltűnt. A közelben kutyák lesoványodott kutyák tetemeire bukkantak, akik láthatóan éhen haltak.
Ez azonban nem vall az inuitokra, akik mindig nagyon felelősségteljesen, szinte már családtagként bántak az állatokkal. Inkább ők maguk éheztek, mintsem, hogy hagyják éhen halni a kutyáikat, akik ezen a területen nemcsak a vadállatoktól védték a falut, de egyben szánhúzó kutyaként is funkcionáltak, vagyis kutyák nélkül semmit se tudtak volna kezdeni. A kunyhók tele voltak fogyasztásra alkalmas élelmiszerekkel, így az emberek és állatok tömeges éhhalála teljesen ki van zárva.
A második váratlan felfedezés a helyi temetőben várta a kutatóka. Minden sírt felástak, a holttestek pedig nem voltak a sírokban. A sírköveket pedig, amiket az inuitok mindig piramis formában pakoltak egymásra, szétszedték, és szépen egymás mellé rakták. Ez a törzsben elképzelhetetlen szentségtörésnek számított, mivel a tagjai mindig félelemmel és tisztelettel bántak az elhunytakkal. Megfelelő indok nélkül soha nem is közelítették meg a sírokat, nem hogy felnyissák vagy eltüntessék a maradványokat azokból.
Nem meglepő, hogy a történet elég hamar bejárta a kanadai sajtót. Mi kényszeríthette az embereket arra, hogy ilyen hirtelen, mindent hátrahagyva meneküljenek el a faluból? Ha valamilyen sürgős ügyből a szomszédos település felé kellett venniük az irányt, akkor miért nem vittek magukkal ruhákat, fegyvereket, és élelmet? Az elpusztult kutyákkal, és a felnyitott sírokkal kapcsolatos kérdések szintén megválaszolatlanok maradtak.
Még egy teljesen abszurd teória is született, mely szerint idegen lények érkeztek a faluba és ők kényszerítették ilyen furcsa tettekre az embereket, akiket aztán magukkal is véltek. Természetesen voltak erre (állítólag) szemtanúk is, akik fényes jelenséget láttak a tó területén, alig pár nappal a kereskedő érkezése előtt.
Bár azóta eltelt közel egy évszázad, a rejtélyes dolgok szerelmeseit, illetve Joe Labelle leszármazottjait évtizedeken át nem hagyta nyugodni a történet, és mindent megtettek, hogy nyomokat találjanak az eltűnt település közelében, de a próbálkozásaik nem hoztak eredményt, a furcsa körülmények között eltűnt falu története pedig továbbra is rejtély.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
