„A lőréseket nem a fényért vágták, hanem azért, hogy visszaverjék a támadásokat. Egyszerűen azért, hogy észrevegyék az ellenséget, aki kúszik, lopakodik vagy üvöltve fut. És ha nem fut, akkor előre kell látnod az ellenséget, nyomon kell követned és le kell lőnöd őt. Ha valamivel eltakarod a lőrést, és nem látod az ellenséget, meghalsz” – jegyezte meg Kershaw.
Ékes példa a XIII. században épült Marksburg kastély a Közép-Rajna völgyében. Úgy néz ki, mintha egy „Középkori építészet” című cikk illusztrációja lenne egy tankönyvben. És ez a kőkolosszus szintén nem volt fűtve: kandalló csak a földesúr szobájában volt.
Abban az időben Európában gyakran hoztak olyan törvényeket, amelyek tiltották az erdőirtást. A feudális urak úgy mentették magukat, ahogy tudták, például szőrmébe burkolóztak, ami nem luxus volt, hanem a felmelegedés eszköze.
A kastélyokban nem véletlenül rendezték a leghangosabb lakomákat a hidegben. Igen, mondják a történészek, a módszer kétséges, de azért egy zsírosabb húsdarab nemcsak laktató ételnek számított, hanem szó szerint üzemanyagnak is a szervezet számára.
De úgy tűnt, hogy pusztán csak szőrmével és hússal nem lehet megmenekülni a hideg elől. Ma az európai tél a könnyű lehűlés szinonimája, de úgy hétszáz évvel ezelőtt gyakran nagyon erős fagyok voltak.
Ezután a palotákban elkezdték használni a hypocaustumot – egy füstmentes fűtési rendszert, amelyet az ókori rómaiak találtak fel.
A szakértők szerint a rómaiak lényegében az első konvekciós fűtési rendszert találták fel. Főként az olasz és spanyol kastélytulajdonosok vették át ezt a rendszert.
Angliában, Franciaországban és Németországban viszont vegyesen fogadták: még egy jól befűtött hypocaustum sem volt elég egy igazán fagyos éjszakára. Ezért ezekben az államokban továbbfejlesztették a kályhafűtést – az újításokat hamarosan átvették az orosz cárságban is.
Természetesen sok minden megváltozott a fűtőkazánok megjelenésével és a szénre való átállással, mint fő tüzelőanyag. Azonban maga a palotaélet fokozatosan kiment a divatból. Az európai nemesek kényelmes házakat kezdtek építeni kis szobákkal és gyönyörű ólomüveg ablakokkal.
A királyi palotákat is úgy kezdték építeni, hogy ne fagyoskodni kelljen bennük, hanem kényelmesen lehessen élni. És ezek a rezidenciák jelentősen különböztek a hatalmas termekkel rendelkező családi kastélyoktól. Az ősi fellegvárakban általában csak a „másodrangú udvaroncok” maradtak: befolyásukat vesztett idős arisztokraták, távoli rokonok vagy törvénytelen gyermekek.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
