Olyan településeken, ahol víztornyok álltak, vagy a városok családi házas övezeteiben, az utcák mentén közkutakat állítottak fel.
Nemcsak nyáron, hanem télen is használták őket. Sőt, még a legkeményebb fagyokban sem fagytak be. A titok nyitja az, hogy a szelep, amit a karral nyitottál meg, legalul helyezkedik el, a fagyhatár alatt. „Na és?” – mondhatná erre a tapasztalt olvasó. „A víz attól még ott marad a csőben a szelep felett, és csak a kifolyóból folyik ki.” Ez igaz. De akkor hogyan lehetséges, hogy a víz mégsem fagyott be, és nem repesztette szét a csövet?
A hálózati víznyomásnak ehhez semmi köze. 5 bar nyomás mellett a víz fagyáspontja alig csökken valamelyest. Ez a kemény fagyban nem sokat segít. Nézzük meg inkább, hogyan is épül fel egy ilyen közkút.
Tapasztalat nélkül elég nehéz megérteni a rajzot magyarázat híján: karmantyúk, ejektorok, dugók és karimák. Minek ez a sok minden? Nézzünk egy egyszerűsített ábrát:
A működés magyarázata nélkül még így is nehéz megérteni, miért nem fagyott be a víz a csőben. A válasz a következő:
Amikor lenyomod a kart, kinyílik a szelep, és a víz elindul a felszállócsőben. De az ejektor (leegyszerűsítve: szűkület) nem véletlenül van ott. Ez vákuumot hoz létre a fogadótartályban (egy speciális vízkamrában). Amikor abbahagyod a vízvételezést, a víz visszafolyik ebbe a tartályba (működés közben ugyanis az áramlás kiszívja a vizet a tartályból, így lesz helye a visszafolyó víznek).
Így a földfelszín felett, a fagyhatáron belüli csőszakaszban nem marad víz, tehát nincs, ami megfagyjon. De az ilyen közkutat tudni kellett helyesen használni. Ha fagyban csak lenyomtad a kart, hogy egy liternyi vizet engedj, azzal garantáltan tönkretetted (szétfagyasztottad) a kutat. Ilyenkor ugyanis a vízáramnak nincs ideje kiszívni a vizet a gyűjtőtartályból, így a víz benne marad a csőben. Fagyban kötelező volt legalább egy vödörnyi vizet kiengedni. Sajnos ezt nem mindenki tudta.
Léteztek más szerkezetű közkutak is. Például víztelenítővel ellátottak. Vízvétel után a bennmaradt víz egy szelepen keresztül a talajba folyt el. Ehhez vízelvezető rétegre vagy homokágyra volt szükség a kút alatt.
Ma már léteznek önszabályozó fűtőkábelek. Fűtést persze már a múlt században is lehetett volna csinálni speciális vezetékekkel, de az áramköltséggel és kábelfektetéssel járt volna. Ezek a közkutak viszont helyes téli használat mellett évekig nem igényeltek karbantartást.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
