ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

Hajléktalanként 638 millió forintot nyert a házaspár, így élnek most!

2019. 02. 02.
HIRDETÉS

2013-ban hajléktalanokból lettek egyszerre milliomosok, Andraschek Lászlót és feleségét a Blikk kereste fel, hogy megkérdezze, hogyan élnek most és hogyan változott meg az életük a mesés nyeremény óta.

HIRDETÉS

1465255424_930106063978721.jpg

HIRDETÉS

Andraschek László alkoholproblémákkal küzdött, pár éve felesége kénytelen volt bezárni veszteséges kávézójukat, a több mint egymilliós adótartozás miatt. A férj élete azóta jelentősen megváltozott, három éve nem iszik.

HIRDETÉS

“Befektetni mindenképp megéri, ha nyerünk. Hogy kinek mi sikerül, azt az idő igazolja, de olyasmivel érdemes foglalkozni, amihez értünk, vagy nem kell különösebb szakértelem hozzá. Az ingatlan mindig jó befektetés.” – mondta Anikó, aki hozzátette meg kell tanulni nemet mondani.

A házaspár jelenleg négy lakás és a kávézó kiadásából él, havi bevételük becslések szerint 1 millió forint, ám még így sem felhőtlen a boldogságuk, hiszen lányuk egy évvel ezelőtt elvált, négy unokájuk elkerült Győrből, őket azóta sem látták.

HIRDETÉS

“Nagyon nehéz, de nem lehet mindenkinek segíteni, a szeretteinknek sem. Sokan ilyenkor érdekből keresnek fel. Amit viszont mindenképpen tegyünk meg, ha nyertünk, hogy bakancslistát készítünk. Az enyém nagyon hosszú. Házam és tyúk­jaim már vannak, de még sosem ültem repülőn.

A pánikbetegségem miatt ez nem mostanában történik majd meg, de tervben van. Idén a férjem ül repülőre és utazik el a testvéréhez Kanadába, majd utána együtt visz minket a sofőrünk Horvátországba és Erdélybe” – mesélte Anikó, aki a férjével a mai napig lottózik.

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

Marilyn Monroe-vá műttette magát ez az ember! Állítólag elkészült – Fotók

Next Post

7 mozifilm, amiről úgy gondoltuk, hogy Happy Enddel zárult, de tévedtünk

TovábbiCikkek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna
Történetek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna

2025. 03. 11.
20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép
Történetek

20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép

2025. 03. 02.
Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat
Történetek

Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat

2024. 08. 15.
Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán
Történetek

Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán

2024. 08. 15.

Friss cikkek

Norvégia, amit nem lehet utolérni – íme a bizonyítékok
Érdekességek

Norvégia, amit nem lehet utolérni – íme a bizonyítékok

2025. 07. 30.
Az amerikai dzsipek lökhárítójára szerelt vasrudak célja a második világháborúban
Érdekességek

Az amerikai dzsipek lökhárítójára szerelt vasrudak célja a második világháborúban

2025. 07. 30.
Kreatív ötletek a kertbe: 20 praktikus, saját kezűleg készített megoldás
Érdekességek

Kreatív ötletek a kertbe: 20 praktikus, saját kezűleg készített megoldás

2025. 07. 30.
17 elképesztő kép, amelyek új perspektívákat tárnak fel előtted és szélesítik a látásmódodat
Érdekességek

17 elképesztő kép, amelyek új perspektívákat tárnak fel előtted és szélesítik a látásmódodat

2025. 07. 30.
5 ok, amiért a panoráma ablak inkább átok, mint áldás – csak utólag jössz rá
Érdekességek

5 ok, amiért a panoráma ablak inkább átok, mint áldás – csak utólag jössz rá

2025. 07. 30.
Miért haltak meg olyan fiatalon a gyerekek a középkorban? Elmagyarázom
Érdekességek

Miért haltak meg olyan fiatalon a gyerekek a középkorban? Elmagyarázom

2025. 07. 28.
Oort-felhő: legenda vagy tényleges jelenség?
Érdekességek

Oort-felhő: legenda vagy tényleges jelenség?

2025. 07. 27.
Az űrhajók légkörbe való belépése: miért nem lassítanak előbb, hogy elkerüljék a lángolást?
Érdekességek

Az űrhajók légkörbe való belépése: miért nem lassítanak előbb, hogy elkerüljék a lángolást?

2025. 07. 27.
Mit csináltak régen a sebesültekkel a csaták után? Elmesélem részletesen
Érdekességek

Mit csináltak régen a sebesültekkel a csaták után? Elmesélem részletesen

2025. 07. 27.
Ismerd meg a 37%-os szabályt: A matematika csodafegyvere a tökéletes döntésekhez
Érdekességek

Ismerd meg a 37%-os szabályt: A matematika csodafegyvere a tökéletes döntésekhez

2025. 07. 27.
Miért nem fürdik senki Észak- és Dél-Amerika teljes partvidékén?
Érdekességek

Miért nem fürdik senki Észak- és Dél-Amerika teljes partvidékén?

2025. 07. 27.
Hogyan formálta át az idő a világhírű városokat: 12 fotó
Érdekességek

Hogyan formálta át az idő a világhírű városokat: 12 fotó

2025. 07. 26.
Ezeket a szovjet beidegződéseket még mindig cipeljük – észre sem vesszük
Érdekességek

Ezeket a szovjet beidegződéseket még mindig cipeljük – észre sem vesszük

2025. 07. 26.
Miért van egy függőleges csík az autó visszapillantó tükrén?
Érdekességek

Miért van egy függőleges csík az autó visszapillantó tükrén?

2025. 07. 26.
Élet egy parányi lakásban: Egy nő megmutatta 20 négyzetméteres otthonát
Érdekességek

Élet egy parányi lakásban: Egy nő megmutatta 20 négyzetméteres otthonát

2025. 07. 26.
Feltárul a múlt: 20 fotó, ami megváltoztatja a régi időkről alkotott képünket
Érdekességek

Feltárul a múlt: 20 fotó, ami megváltoztatja a régi időkről alkotott képünket

2025. 07. 26.
Az afrikai szerelmi kapcsolatok kockázatai
Érdekességek

Az afrikai szerelmi kapcsolatok kockázatai

2025. 07. 25.
5 dolog a középkorról, amit eddig teljesen rosszul tudtál
Érdekességek

5 dolog a középkorról, amit eddig teljesen rosszul tudtál

2025. 07. 25.
Hová tűntek a Titanic halottai? 1500 ember halt meg, de csontokat nem találtak
Érdekességek

Hová tűntek a Titanic halottai? 1500 ember halt meg, de csontokat nem találtak

2025. 07. 25.
12 dolog, amit soha ne tegyél a Wi-Fi routered mellé
Érdekességek

12 dolog, amit soha ne tegyél a Wi-Fi routered mellé

2025. 07. 25.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces