Később a gyerekek, miután összeszedték a boszorkány kincseit, szerencsésen hazaértek. És micsoda szerencsés véletlen, hogy a sors pont úgy hozta, hogy amíg távol voltak, a gonosz mostohájuk is meghalt.
A boszorkánytól zsákmányolt drágaságok pedig a favágónak és gyermekeinek a továbbiakban gondtalan életet biztosítottak. Happy end!
Nos, és mi a helyzet a mese eredeti, átdolgozatlan változatával?
Úgy tartják, hogy ez a történet a 14. század elején, az 1315–1317-es nagy éhínség idején keletkezett.
Az 1315 tavaszán lezúduló esők miatt nem tudták az összes földet felszántani, és a már bevetett földeken a még ki nem csírázott vetőmag elrothadt. 1316 tavasza és nyara ismét hideg és esős volt, ami nem tette lehetővé a már kialakult élelmiszerhiány pótlását.
1317 tavaszára az összes igásállatot megették, csakúgy, mint az összes vetőmagot. Azt beszélik, sok idős ember önként halt éhen, hogy esélyt adjon a fiataloknak a túlélésre. Azt is beszélik, hogy azokban a rettenetes években rengeteg kannibál eset fordult elő.
Emlékszel, a mese legelején a Grimm testvérek ezt írják: „…amikor nagy lett a drágaság…”. A történészek pedig azt állítják, hogy már 1315-ben – a nagy éhínség legelső évében – az élelmiszerárak Európában az egekbe szöktek. Néhol a háromszorosukra!
És ez csak tovább erősíti, hogy a Jancsi és Juliska eredeti története pontosan azokban az éhínséges években született.
Tehát a Grimm fivéreknek valószínűleg egy megdöbbentő történetet meséltek el arról, hogyan döntötte el egy férj és a felesége, hogy kényszerből megeszik a saját gyerekeiket azért, hogy ők maguk ne haljanak éhen. A gyerekek pedig, meghallva, hogy a szüleik késeket élesítenek, gyorsan megléptek az erdőbe, jobb a békesség alapon.
Nem kizárt, hogy abban a legelső változatban tényleg voltak fehér kavicsok és kenyérmorzsák is – elvégre ez mégiscsak egy mese. De egy gonosz és éhes öregasszony az erdei kunyhóban, aki gyerek húsát kívánta megkóstolni, és aki a Grimm fivérek előadásában boszorkánnyá változott, egészen biztosan volt. Sőt, talán egy egész kannibál banda volt az, akikből – minden jel szerint – a nagy éhínség éveiben nem volt hiány.
És ez az öregasszony (vagy kannibál banda), elhappolva a lehetőséget az emberevő szülők elől, készült megenni a szerencsétlen gyerekeket. Azonban a gyerekek fürgébbnek és ravaszabbnak bizonyultak: megsütötték a boszorkányt a kemencében, és elvitték a boldog szülőknek a családi asztalra annak jól átsütött tetemét.
És azokban az időkben ez minden kincsnél és ékszernél többet ért. Hiszen végre mindenki jóllakott! Akkoriban ez volt az igazi happy end!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
