Pár év múlva az autók teljesítménye 0,75 lóerőre nőtt, majd újabb pár év elteltével megjelentek az 1 lóerős szuperverdák. Aztán jött a 2,5 lóerő… 5, 7, 10, 15…
Nem nehéz elképzelni, mi lett ennek a vége, bár nem is kell elképzelni, a fenti és lenti képek jól mutatják, hogy szó szerint hova juthat egy autós, ha az állam nem foglalkozik a sebességhatárokkal.
Ráadásul akkoriban még rendőrök sem voltak…

Nekicsapódni egy oszlopnak, hatalmas sebességgel áthajtani egy baromfiudvaron, átvágni egy gyalogos útját, éjszaka felverni az egész környéket, egyenes úton meg csak úgy dübörögni, hogy: RA-TA-TA-TA-TA… Akkoriban bármit lehetett.
Az, hogy valami „szánalmas” gyalogost átengedjenek maguk előtt, szóba sem jöhetett. A gyalogosokra egyszerűen kiköptek az ablakon. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a franciák el sem tudták képzelni a gyorshajtást egy-két üveg itóka nélkül.
Egyrészt ez egy helyes hozzáállás, hiszen már az öreg Arisztotelész is megmondta, hogy jobb részegnek lenni a volánnál, mint józannak a kerekek alatt. Bár a tudósok kételkednek, hogy tényleg ő mondta-e. Mindenesetre nem kell mindent elhinni az internetes idézeteknek.

Az állam persze próbált tenni ez ellen. Először bevezettek szabályokat, és arra kötelezték a sofőröket, hogy tanulják is meg őket. De a forróvérű francia sofőrök nem törődtek a szabályokkal.
Bírságokat is bevezettek, de azok, akik megengedhették maguknak egy gyors autó megvásárlását, simán kifizették a bírságokat egy évre előre, és nem foglalkoztak semmilyen szabállyal.
Megpróbálták kötelezni a sofőröket, hogy szereljék fel a verdáikat gyalogosmentő eszközökkel, egy speciális kötélháló-szerűséggel. Őszintén szólva, ez elég gyenge ötlet volt. A statisztikák szerint 92 személyi sérüléssel járó balesetből a mentőeszközök mindössze 1 embert és… két kutyát mentettek meg.
Még a kinézete is roppant nevetséges volt:

Végeredményként a francia városi hatóságok úgy döntöttek, hogy igazán franciásan cselekednek: párbajt szerveztek a gyalogosok és az autósok között… Mivel a gyalogosok eleve hátrányban voltak a hagyományosan ittas francia grófokkal és grófnőkkel szemben a volánnál, úgy döntöttek, hogy segítenek nekik.
Hogyan?
Minden gyalogátkelőhely mellé két hatalmas, fonott kosarat tettek. Egyet az egyik oldalra, egyet a másikra. Ennek következtében az autósok részéről elkövetett összes szabálysértés, ha nem is azonnal, de elég hamar megszűnt.

Tippelj egyet, majd kattints ezekre a vadul mozgó pöttyökre:
A helyes válasz: KÖVEK!
Igen, kövek! Ráadásul jó nagy macskakövek, amikkel ha valaki eltalálja egy fékezni nem akaró autó szélvédőjét, akkor annak garantáltan nem lesz jó vége. Amint egy ember a zebrához ért, felvett egy ilyen követ, és az út felé fordult… hidd el, ez sokkal izgalmasabb volt, mint egy piros lámpánál várakozni.
A lámpa az lámpa, de ha 60-70-nel jön egy macskakő a szélvédődnek, akkor könnyen egy másik „létsíkba” kerülhetsz. Ez az egyszerű megoldás olyan erős hatással volt a sofőrökre, hogy a fővárosban és más városokban azonnal véget értek a száguldozások.

Azoknak a sofőrök pedig, akiket megdobáltak, majd megpróbálták beperelni ezért a gyalogosokat, mindig ugyanúgy ért véget a bírósági per: extra pénzbüntetést kaptak, és még az autójukat is elkobozták.
Idővel persze a kosarak eltűntek Párizs utcáiról, de a párizsiak sokáig emlékeztek, hogy egy jókora macskakő a kézben az úton való átkeléskor garantálja a gyalogos biztonságos átjutását az út túloldalára.
Így vált a közönséges francia macskakő a szabad közlekedés eszközévé! És a forgalmas nagyvárosok utcáin átkelve néha kicsit sajnálom, hogy a lámpák mellett már nincsenek ilyen „walk pass”-szokkal töltött fonott kosarak.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: