A kísérlet során a tudósok sós vizet pumpáltak az öbölből speciális tartályokba, majd elosztották az erdő talaján, szimulálva a viharos körülményeket. Az első 10 órás „sótámadás” 2022-ben nem vezetett észrevehető változásokhoz: a fák továbbra is normálisan nőttek. 2023-ban a hatást 20 órára növelték, de komoly következményeket még mindig nem figyeltek meg.
A 2024-es a 30 órás teszt után azonban már észrevehető változások kezdődtek. A tulipánfa levelei már augusztusban barnulni kezdtek, jóval korábban a szokásosnál. Szeptemberre az erdő lombkoronája teljesen csupasz lett, mintha beköszöntött volna a tél. A kontrollzónában, ahol édesvizet használtak, ilyen változások nem történtek.
A tudósok ezt a különbséget a talaj és az éghajlat sajátosságaival magyarázzák. A keleti parton, ahol a kísérletet végezték, a 2022-es és 2023-as éveket követő esőzések kimosták a felesleges sót a talajból. 2024-ben azonban a kísérlet után aszály kezdődött, és a só a talajban maradt, meghaladva ezzel a fák stressztűrő képességét.
A kaliforniai tűzvészekre dobott tengervíz sokkal nagyobb sókoncentrációjú, mint a Chesapeake-öböl vize. Ezenkívül a régió száraz éghajlata fokozza a hatását az ökoszisztémára.
A kísérletek a talaj szerkezetében is változásokat tártak fel. Az első 10 órás sós víz hatás után egy hónappal, 2022-ben a talajon áthaladó víz barnás árnyalatot kapott. Ez a szerves vegyületek kimosódására utal a talajból, ami jelentősen megváltoztathatja annak kémiai összetételét és szerkezetét évekre előre.
Bár a tengervíz használata a tűzoltásban gyakran az egyetlen kiút, a szakértők hangsúlyozzák: az édesvíz továbbra is az előnyben részesített lehetőség. Ezzel egyidejűleg az éghajlatváltozás miatti tengerszint-emelkedés fokozza a sós víz hatását a parti ökoszisztémákra.
Ez új kérdéseket vet fel a tudósok és a mentőalakulatok számára a természeti katasztrófák elleni küzdelem és a sérülékeny természet megőrzése közötti egyensúlyról.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
