Vannak tavak, amelyek dacolnak a Szahara könyörtelen törvényeivel.
„Minél terméketlenebb a sivatag, annál csábítóbbak a délibábok.”
A. N. Koval.
A Szahara a világ legnagyobb forró sivataga. Ennek a természeti csodának a területe lenyűgöző: 8,6 millió km², ami az afrikai kontinens területének 30%-a és majdnem akkora, mint egész Európa.
Ám mindössze 10 ezer évvel ezelőtt, amikor Észak-Afrika éghajlata még nedves volt, a Szaharában elefántok, orrszarvúk és oroszlánok éltek. A folyókban és tavakban pedig rengeteg hal volt.

Az egyik tó, amelynek a tudósok a Mega-Csád nevet adták, kiterjedése nagyobb volt, mint a Kaszpi-tengeré. Azonban 5 ezer évvel ezelőtt hirtelen klímaváltozás következett be, a csapadék mennyisége drasztikusan lecsökkent, és a sivatag terjeszkedni kezdett. A területe még ma is évente 10-12 ezer km²-rel növekszik (Budapest területe 525 km²).
Hogyan „született” a sivatag
Most a Szahara a bolygó egyik legforróbb és legszárazabb helye. Az átlagos júliusi hőmérséklet 37 Celsius-fok, napközben gyakran eléri a 45 °C-ot is. A legmagasabb mért hőmérsékletet Líbiában jegyezték fel: 57,8 °C.

Ezért nem meglepő, hogy itt a 30 fokos hőséget már-már hűvösnek érzik. A Szaharában évente átlagosan 100 mm csapadék hullik (Budapesten hatszor ennyi). Központi részén ez mindössze 20 mm, és előfordul, hogy évekig egyáltalán nem is esik eső.
Gyakorlatilag nem maradtak állandó vízfolyású folyók a területén. Csak a bővizű Nílus képez kivételt. A tavakkal is hasonló a helyzet: a nagyobbak közül csak a Csád-tó említhető, de az is a sivatag déli határán fekszik. Éppen ezért olyan meglepő az Unianga-tórendszer létezése a „pokoli katlan” kellős közepén – egy olyan vidéken, ahol évente mindössze 2 mm csapadék hullik.

A cikk még nem ért véget, a folytatásért görgess lejjebb:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: