A Jézus arcán lévő kifejezés a kompozíció középpontja: úgy tűnik, mintha nem halott lenne, hanem csak mély álomba merült volna.
A mester nem véletlenül választotta az inverz perspektívát: ha Mantegna a lábfejek és a fej közötti valós arányt akarta volna visszaadni, akkor a lábak foglalták volna el a vászon fő helyét, ami akadályozta volna Krisztus fejének megjelenítését.
Ez azt bizonyítja, hogy a perspektívával való kísérletezés nem öncélú, hanem egy összetett művészi feladat megoldásának eszköze.
A halott Krisztust naturalisztikusan ábrázolja: a test és a sebek anyaginak, térbelinek tűnnek, mintha egy szobor állna előttünk. A szinte monokróm színvilág nemcsak az élettelen test sápadtságát adja vissza, hanem mintha Krisztust a hideg kő szerves részévé tenné, amelyen nyugszik.
Krisztus alakjának értelmezésében Mantegna nem mutatja meg a természetfelettit és a transzcendentálisat…
A művész halála után talált grafikai munkák között a kutatók felfigyeltek egy tollal rajzolt „Beteg ifjú” című rajzra. Kompozíciójában ez a rajz nagyon hasonlít a „Halott Krisztus”-hoz, és valószínűleg ez volt a fő mű vázlata.
A festményt a művész halála után fedezték fel a műhelyében, és valószínűleg a temetésén használták, ahogy az gyakran megesett az ilyen alkotásokkal. Később azonban a művet eladták, hogy Mantegna adósságait törlesszék. A festményt később Sigismondo Gonzaga bíboros vásárolta meg, és 1824-ben került a milánói Pinacoteca di Brera gyűjteményébe.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
