Ha megkérdezel fizikusokat, hogy mi történne, ha a tested egy részét betennéd egy részecskegyorsítóba, újra és újra ugyanazt a választ fogod kapni: nem tudják.
Lehet, hogy van egy halvány elképzelésük arról, hogy milyen hatással lenne a testedre, de egyetlen egyértelmű válaszuk sem lesz. Mint minden más sugárforrás esetében, végső soron nem ajánlott ezt kideríteni.
Kivéve azt, aki mégis kiderítette. Az emberiség történetében csak egyetlen embert ért részecskegyorsító sugár. Országának orvosi kutatói intenzíven tanulmányozták, mert furcsán reagált a sugárzásra.
Ha ez egy sci-fi mese vagy egy képregényvilág lenne, akkor talán ennek az embernek a története fantasztikus lenne, tele lenne szuperképességekkel és megnövekedett mentális képességekkel, vagy javított képességgel az elektromágneses spektrum különböző részeinek látására.
Ez a történet azonban nem a szuperhősökről és az izgalmas mutációkról szól. De mégsem úgy zajlott, ahogyan azt várni lehetett volna. Anatoli Bugorski esettanulmánya tartalmaz várható elemeket és váratlanokat is.
Anatoli tudós volt a Szovjetunióban a hetvenes évek végén. Az incidens július közepén történt az U-70 szinkrotronnál (ez egy bonyolult ezüstös szerkezet, amelyet kígyószerűen tekeredő kék és piros vezetékek hálóznak be). Akkoriban ez volt a legnagyobb részecskegyorsító a Szovjetunióban.
Ezeknek a berendezéseknek az a célja, hogy a részecskenyalábokat extrém nagy sebességre gyorsítsák fel. Ahhoz, hogy ezeket a nyalábokat a kívánt pályára irányítsák és fókuszálják, erős mágneses mezőket használnak.
A fémcsövek belsejében, amelyeken a részecskék áthaladnak, szinte tökéletes vákuumot tartanak fenn levegő és por nélkül. Az ilyen részecskenyalábokat egy másik részecskenyalábbal való ütközésre vagy egy kiválasztott célpontra, például egy fémlapra lehet irányítani.
Amikor ilyen ütközések történnek, a műszerek rögzítik a részecskéket és az ütközés során keletkező sugárzást. Ezek a műszerek kétségtelenül az emberi mérnöki munka egyik legösszetettebb csodája. Ilyen sok elemmel nem meglepő, hogy néha a berendezés egyes részei meghibásodnak.
Amikor a baleset történt, Anatoli épp a gyorsító egyik hibás berendezését ellenőrizte. Az irányítóteremben lévő operátorok nem távolították el a nyalábot, annak ellenére, hogy tudták, hogy Anatoli be fog menni a kamrába, hogy elvégezze a vizsgálatot.
A kamra ajtaja nem volt bezárva, az aktív nyalábról figyelmeztető jelzés nem világított. Ezért bement a helyiségbe, odahajolt, ahol a nyaláb az egyik gyorsítócső-szakaszból a másikba haladt, és azonnal eltalálta a majdnem fénysebességgel mozgó protonnyaláb. Az ütközés pillanatában fényvillanás keletkezett. Anatolij később úgy írta le, hogy „ezer napnál fényesebb” volt.
A részecskenyaláb sugárzási dózisa Anatoli fejébe való belépéskor 200 000 röntgen volt. A részecskék Anatoli testével való ütközése miatt a koponyából kilépő nyaláb mérése 300 000 radot mutatott.
A 400 rados sugárzás képes megölni az általa érintett emberek felét. Az 1000 rados vagy annál magasabb szintű sugárzás szinte mindenkit megöl. Anatoli 300-szor akkora sugárzási dózist kapott, mint a halálos dózis. Ennek ellenére nem érzett fájdalmat.
Mint a részecskefizika szakértője, Anatoli megértette, mi történt, bár nem volt biztos a helyzet súlyosságának felmérésében. Összeszedte magát, befejezte a munkáját a kamrában, és hazament anélkül, hogy bárkinek is szólt volna a történtekről.
Csak másnap, amikor aggasztó tünetek…
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
