Szerencsére az elmúlt évtizedekben a tudomány sokat fejlődött, és a Szahara sivatagról és homokjáról már sok mindent tudunk.
A Szahara homokja a sivatag teljes területének mindössze 18%-át foglalja el. A fennmaradó 82% sziklákból és fennsíkokból áll. Ugyanakkor a sivatag évente 10 km²-rel növekszik.
A Szahara területe 8 millió 600 ezer km², ebből következik, hogy a homokdűnék körülbelül 1 millió négyzetkilométert tesznek ki. De ez a szám önmagában is lenyűgöző.
A hegyek kőzete itt rendszeresen megrepedezik, és a hőmérséklet-ingadozások hatására homokká alakul. Éjszaka a Szaharában még fagypont alatti hőmérsékletet is lehet mérni, nappal pedig perzselő hőséget.
Ennek következtében a homok gyorsabban gyarapszik a sivatagban, mint ahogy a Szahara terjeszkedik. A homokréteg átlagos vastagsága százötven méter, néhol pedig eléri a háromszáz métert is. Az ilyen rétegek feltárása egymillió négyzetkilométeres területen nem túl könnyű feladat, ezért a tudósok ritkán tesznek ilyen kísérletet.
A Szahara homokja alatt hatalmas vízkészletek találhatók, amelyek legalább hatszor akkorák, mint a Bajkál-tó vízkészlete. Ez több mint elég lenne ahhoz, hogy a Szaharából igazi zöld oázist varázsoljon.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy voltak emberek, akik ezt meg akarták tenni, de ahogy az a modern világban gyakran előfordul, akadtak olyanok, akiknek ez nem volt előnyös.
Sőt, a projektet sikerült is megvalósítani, legalábbis Líbia területén, amely néhány év alatt kizöldült.
A víz 500 méter mélyen található, a homok alatt. És maga a sivatag sem olyan száraz, mint amilyennek látszik, a területén körülbelül 2 millió fa nő.
A Szahara peremén számos kisebb tó – oázis – található, amelyeket éppen ezek a földalatti források táplálnak.