Nos, az egyik ok az üzemanyag-megtakarítás. Az egész sorból ugyanis csak az első kamionra hat az aerodinamikai ellenállás, a többiek egy légzsákban haladnak. Ez 7-10%-os üzemanyag-megtakarítást jelent, ami a kamionoknál egy igen jelentős összeg. A megspórolt üzemanyag gyakorlatilag plusz bevételt jelent a sofőrök számára.
Egy másik ok a kamionosok esetleges előzési szándéka és előrelátósága. A sornak nehéz hosszútávon együtt manővereznie, és egy közéjük szorult autó pedig csak bonyolítja a kamionnal történő előzési procedúrát. Egy személyautó ráadásul gyakrabban fékez, hirtelen fékez, a teherautó sofőröknek pedig emiatt fokozottan figyelniük kell rájuk menet közben, hiszen belegondolni is rossz, hogy mi történne a személyautóval, ha egy hirtelen fékezés vagy baleset esetén a két kamion közé szorulna. A kamionosok ezért olykor inkább direkt be sem engedik őket.
Néha a kamionos rosszkedve is közrejátszik abban, hogy nem akar beengedni maga elé egy-egy autóst. Ilyen emberekkel mindannyian találkoztuk már az utakon, és nem csak kamionokban. Azt hiszem, egyetérthetünk benne, hogy az ilyen embereket jobb messziről elkerülni.

Fontos tudni persze, hogy a két (vagy több) kamion túl közeli haladása egymáshoz ellentétes a KRESZ-szel. A szabályok ugyanis direkt úgy határozzák meg a kamionok követési távolságát, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén könnyedén besorolhasson közéjük nemcsak egy személyautó, hanem egy hozzájuk hasonló hosszúságú járműszerelvény is.
Ezenkívül tilos más sofőrök előzésének az akadályozása. Néhány kamionos azonban, látva, hogy a személyautó sofőrök a kamion-konvoj közé akarnak beférkőzni, direkt gázt ad és minimálisra csökkenti a távolságot. Ez akadályozza az előzést és sérti a KRESZ-t.

Annak ellenére, hogy ez nem teljesen szabályos, egyes kamionosok továbbra is „összetapadva” közlekednek, hogy üzemanyagot spóroljanak menet közben. Az autósoknak tehát nagyon figyelmesnek kell lenniük: néha jobb megvárni az út kiszélesedését és egyszerre megelőzni az egész sort, mint kockáztatni és balesetet okozni.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: