De!
Idővel pedig!
Elkezdtek észrevenni valamit!
Egy apró, de jelentős dolgot kezdtek észrevenni, amire korábban senki sem figyelt fel. Minden hamis érme, amit bankokban vagy figyelmes üzletekben felfedeztek, … nőktől származott. És ez elindított egy gondolatmenetet, hogy hol is „van a kutya elásva”.
És valóban, ott volt elásva a kutya!
A seriffek elkezdték megfigyelni azokat a nőket, akik legalább egyszer adtak már be ilyen hamis dollárt a bankba. És aztán kiderült, hogy…
A HAMIS ÉRMÉKET NŐK ÖNTÖTTÉK!
Egyszerű amerikai háziasszonyok, nem gazdag, egyedülálló nők, néha idősebb asszonyok, akik párban éltek (akkoriban ez volt a szokás). És ezek a nők mind ezüstérméket öntöttek, de ezüst nélkül (mármint volt benne ezüst, de csak kb. 20%-a annak, amennyinek lennie kellett volna).
A pénzhamisítás akkoriban a legsúlyosabb bűnnek számított, egyenrangú volt a gyilkossággal, rablógyilkossággal és hazaárulással. Halálbüntetés járt érte, nemtől függetlenül.
Úgyhogy a nőket egyszerűen elkezdték felakasztani… mi mást tehettek volna?
Hiszen nem lehetett hagyni, hogy összeomoljon a pénzügyi rendszer!
Bármilyen könyörtelen is, a módszer bevált, a tömeges érmerontás megszűnt. Csak a legelszántabb háziasszonyok folytatták a feketemunkát a halálbüntetés ellenére is. De idővel elfogták őket, és a törvény teljes szigorával sújtottak le rájuk.
De volt még egy kérdés, amit a hatóságok sokáig nem tudtak megfejteni: hogyan tanulták meg a háziasszonyok ilyen profi szinten hamisítani az érméket?
Kiderült, hogy megtanították nekik!
A letartóztatott nők kihallgatása során kiderült, hogy volt valaki, egy férfi, aki… most kapaszkodj meg… zseniális marketingtervet eszelt ki. Bejárta az országot, nem túl gazdag, de ambiciózus nőket keresett, és eladta nekik:
PÉNZCSINÁLÓ KÉSZLETEK NŐKNEK – „DOBD ÖSSZE A PÉNZT!”
Oké, a név csak vicc volt, de a tény az tény: egy férfi azzal csábította el a nőket, hogy az általa készített sablonnal egyetlen igazi ezüstérméből 5 hamisat is tudnak önteni. A készletet 60 dollárért árulta (ami akkoriban komoly pénznek számított), azzal érvelve, hogy pár nap alatt akár 5-10-szer ennyit is elő tudnak állítani, és már az első napon szép hasznot zsebelhetnek be.
Ezek a sablonok tökéletesen lemásolták az ezüstérmék elő- és hátlapját. Csak fel kellett olvasztani az ezüstöt a tűzhelyen, összekeverni olcsóbb fémekkel a megfelelő arányban, és beleönteni a sablonba.
És voilá, máris ötször gazdagabb lettél!
Ki ne harapna rá egy ilyen üzleti tervre 500% haszonnal?
Nos, a nők be is kapták a csalit.
Aztán később meg is fizettek érte!
Tulajdonképpen ez az esemény lett az egyik oka a papírpénz elterjedésének, amit aztán már olyan jól tudtak nyomtatni, hogy nem lehetett hamisítani.
A férfit Glazier Wheeler-nek hívták. Egy rendkívül eszes és ügyes férfi volt, aki a 18. század elején született az USA-ban. Már fiatal korában kitűnt kézműves és tudományos képességeivel: értett a kovácsoláshoz, gravírozáshoz, és alapos ismeretei voltak a kémiában és a kohászatban.
Wheeler felismerte, hogy pénzt csinálni közvetlenül sokkal vonzóbb, mint hagyományos módon dolgozni érte. Ezért elhatározta, hogy megtanulja hamisítani az ezüstérméket. Olyan tökélyre fejlesztette a módszert, hogy a hamisítványait szinte lehetetlen volt megkülönböztetni az eredetiektől. Kezdetben maga hamisított érméket, de később rájött, hogy biztonságosabb és jövedelmezőbb, ha másokat von be a bizniszbe.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
