Mindenekelőtt tisztázzuk: nem vagyok a patriarchátus harcosa, és nem célom korlátozni a nők jogait.
Ennek a cikknek az a célja, hogy eloszlassa a radikális feminizmus egyik legmakacsabb tévhitét: azt az állítást, hogy a nők képesek a férfiakkal teljesen egyenrangúan szolgálni a hadseregben, és korlátozások nélkül részt venni a harci cselekményekben.
A világ (és különösen a filmipar) persze szereti a látványos képeket: fegyveres női járőrök, katonanők rendezett sorai Izraelben, vagy fotók a 33., „Caracal” könnyűgyalogos zászlóaljról. Sokak számára ez szinte az ország turisztikai védjegyévé, a nemek közötti egyenlőség vizuális jelképévé vált.
Ezeket a felvételeket sokan meggyőző érvként kezelik – mondván, a nők ugyanúgy helytállnak a katonai szolgálatban, mint a férfiak. A valóság azonban erősen különbözik az Instagram-posztoktól és az újságcikkektől.
Egy kis történelem: Izrael állam 1948-as megalapítása óta sorozzák be a nőket, de főként a hátországba vagy kiszolgáló egységekhez. Az ok prózai volt: a férfihiány. Az 1973-as jom kippuri háború után az Izraeli Védelmi Erők (IDF) drasztikusan növelte a hadsereg létszámát, így a férfi munkaerő hiánya kritikussá vált. Ekkor nyitottak meg a nők előtt olyan katonai szakterületeket, amelyek korábban zártak voltak, de a kísérlet bonyolultabbnak bizonyult a vártnál.
2004-ben hozták létre a vegyes nemű „Caracal” gyalogos zászlóaljat, amelyet kísérleti terepnek szántak. A hadsereg orvosi és elemző egységei figyelemmel kísérték a nők harci hatékonyságát, és összevetették azt a férfiakéval. A cél pragmatikus volt: kideríteni, érdemes-e nőket beosztani az első vonalbeli harcoló alakulatokhoz. Az eredmények azonban korántsem voltak biztatóak.
Statisztikailag a férfiak és nők közötti különbségek első ránézésre csekélynek tűnhetnek: a nők átlagosan 10 cm-rel alacsonyabbak, testtömegük pedig mintegy 20%-kal kevesebb. Ám valós harci terhelés mellett ezek az eltérések óriási szakadékká mélyülnek.
A fő probléma a medence felépítésében és a csontsűrűségben keresendő: a nők lábszárcsontjai 10-12%-kal vékonyabbak, a csavaró erőkkel szembeni ellenállásuk pedig 40-45%-kal alacsonyabb. Intenzív dinamikus terhelés esetén a nők rövidebb lépésekre váltanak, ami megnöveli azt az időt, amíg mindkét láb a talajjal érintkezik. Ennek eredménye, hogy a lábszár és a lábfej fáradásos törései sokkal gyakrabban fordulnak elő náluk, mint a férfiaknál.
Ugyanilyen kritikusak a vállöv izomtömegében mutatkozó eltérések – ez a nőknél 45-50%-kal kevesebb. A szív perctérfogata 20-25%-kal, a maximális oxigénfelvétel pedig 20%-kal alacsonyabb. Mindezek következtében a nők aerob és anaerob állóképessége nagyjából a fele a férfiakénak.
További fiziológiai kockázatot jelent a méhsüllyedés veszélye a 10 kg-ot meghaladó súlyok cipelésekor. Már önmagában a golyóálló mellény is közel 8 kg-ot nyom, a harci hátizsák és az egyéb felszerelések pedig tovább növelik ezt a terhelést.
Ezen adottságok miatt a parancsnokság speciális könnyítéseket vezetett be: a „Caracal” zászlóalj alapkiképzésén a férfiaknak 57 km-es távot kell teljesíteniük, míg a nőknek 37 km-t. A teljes menetfelszerelés súlya a férfiaknál 15 kg, a nőknél 12 kg. Ám még ezek az intézkedések sem oldják meg az alapproblémát: a nők alkalmazása a harcoló alakulatoknál továbbra sem elég hatékony.
Erre ékes példa a közelmúltbeli botrány a harckocsizókkal. A hadsereg leállította a női harckocsizók toborzását, mivel a jelentkezők mintegy 80%-a elbukott a fizikai felmérőkön. Az interneten hamar elterjedtek azok a videók, amelyeken a „Merkava” harckocsik női töltőkezelői hatalmas erőfeszítések árán, fél perc alatt tudják csak betölteni a lövedéket. Ilyen teljesítmény mellett a harci hatékonyság szempontjából jobb, ha egyáltalán nincs tank a fronton, mint ha ilyen személyzettel küldik harcba.
2020 óta az izraeli hadsereg fokozatosan, szinte a nullára csökkentette a nők jelenlétét a közvetlen harci alakulatoknál. Az önkéntes nők számára ugyan továbbra is nyitva áll a lehetőség a harci szolgálatra, de a kiválasztás rendkívül szigorú, ugyanolyan követelményeket kell teljesíteniük, mint a férfiaknak és kiemelkedő fizikai felkészültséget követel.
Tehát a látványos fotók és a média által felkapott történetek ellenére a nők katonai szolgálatának valósága az izraeli hadseregben összetettebb, mint amilyennek elsőre tűnik. Fontos megjegyezni, hogy a hadseregnek számos technikai, sőt intellektuális szakterülete van – például a drónkezelés vagy a tüzérség –, ahol a nők bizonyos esetekben még hasznosabbnak is bizonyulnak, mint a férfiak. A „Karakal” zászlóalj példája ugyanakkor rámutatott: a gyakorlatban a közvetlen frontvonalon való egyenlő részvétel nem csupán törvények vagy társadalmi elvárások kérdése, hanem olyan fiziológiai korlátoké is, amelyeket nem érdemes feszegetni vagy figyelmen kívül hagyni.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
