Így tette tönkre a népszerűség a világ egyik legjobb kutyáját.
Ismered azt a mondást, hogy „forog a sírjában”? Nos, ha Max von Stephanitz, a németjuhász fajta legendás megalkotója látná, mivé lett mára az ő „gyermeke”, nemhogy csak forogna a sírjában, de pörögne is ott, mint egy búgócsiga!
A németjuhász a világ legismertebb, legnépszerűbb és legkeresettebb kutyafajtája. Még csak kutyásnak sem kell lenned ahhoz, hogy tévedés nélkül felismerd a többi tarka-barka kutya között – annyira mélyen bevésődött a fekete-cser színű kutyák képe a fejünkbe. A sok Rex felügyelő és egyéb filmes karakter a világ legmenőbb munkakutyájának imázsát kölcsönzi a németjuhászoknak. Olyannyira, hogy ezek a kutyák megállítják a vágtató lovat, kiszagolják a drogot a repülőn, és félmanccsal számolnak fel egy egész bűnbandát! De mi rejlik valójában a népszerűség árnyoldalán?
Igazából nagyon sokat és nagyon sokáig lehetne szitkozódni. Mert az elmúlt években a „kinológusok és a fajta rajongói” egy kiváló munkakutyából egy roncshalmazt csináltak. A legtöbb mai németjuhásznak komoly gondja van vagy a fejével, vagy az egészségével, de leggyakrabban mindkettővel egyszerre. Ezek a jószágok megijednek egy szálló nejlonzacskótól, kikapnak a macskáktól, és még a legalacsonyabb akadályt sem képesek átugrani a kiképzőpályán. Ugyan már, milyen bűnözőket fognának el? Csoda, ha egyáltalán megérik a 10 évet! A fajtánál 77 genetikai betegséget tartanak nyilván – ez már nem csak egy vészcsengő, hanem szó szerint kong a vészharang! De mégis hogyan süllyedhettek idáig?
A helyzet valójában banális – mint sok más fajtát, a németjuhászt is a népszerűség tette tönkre. Minden a 19. században kezdődött. Akkoriban a fajta ősei juhokat tereltek, vagyont őriztek, és még csak nem is sejtették, mi fog történni alig száz év múlva, amíg 1898-ban Max von Stephanitz meg nem vásárolta az első kan kutyáját. Ezzel letette a legendás fajta alapkövét. A kutya annyira lenyűgözte Stephanitzot az eszével, hűségével és munkakedvével, hogy a leendő kinológus fejest ugrott az ideális kutya megteremtésébe.
És el sem fogod hinni, de sikerült neki! A németjuhászok minden tekintetben egyszerűen lenyűgözőek lettek. Minden területen megállták a helyüket és dolgoztak, a vakvezető kutyáktól kezdve a különösen veszélyes bűnözők elfogásáig. Az egész világ csodálta, és örömmel fogadta be őket a rendőrök, katonák és mentők soraiba. De az idill nem tartott sokáig.
A háborúk véget értek, a bűnözés visszaszorult, a keserű évtizedeket pedig sokkal jóllakottabb és békésebb évek váltották fel. A németjuhászok lassan beszivárogtak a köztudatba, és hétköznapi emberekhez kerültek. Hiszen ki ne akart volna otthonra egy saját Rex felügyelőt? Pontosan itt szakadt ketté a fajta, amikor egyes tenyésztők megszegték Stephanitz legfőbb parancsát – „a németjuhász munkára termett” – és tömegesen kezdték szaporítani a kutyákat, pusztán kedvtelésből.
Az embereket pedig ismered: nekik minél nagyobb, minél bozontosabb és minél látványosabb, annál jobb. És ugyan minek a kanapén heverészve a gyanakvás az idegenekkel szemben, az állóképesség vagy a nyers erő? Így hát a németjuhászok elkezdtek satnyulni, meggyengülni és veszíteni az értékükből. A fajta elkezdett elfajulni. És ha néha született is egy kölyök a megfelelő veleszületett tulajdonságokkal – keménységgel, bátorsággal és harcias természettel –, azt már selejtesnek tartották.
Ezt a felállást a fajta igazi szerelmesei már nem tűrhették, és fellázadtak. Persze az nem sikerült nekik, hogy mindenkit meggyőzzenek arról, hogy az a púpos hátú szerencsétlenség már rég nem németjuhász. Cserébe viszont elkezdték a teljes értékű szolgálati kutyák tenyésztését. Ez vezetett ahhoz, hogy ma egy fajtán belül két változatot találhatunk, az úgynevezett „munkavonalas” és „show-vonalas” németjuhászt. Az előbbiek hasonlítanak a leginkább az eredeti juhászkutyákra. Szikárak, könnyed mozgásúak és maximálisan a munkára vannak „kihegyezve”. De itt a paradoxon: külsőre már nem felelnek meg a modern, hivatalos fajtastandardnak.
A show-vonalas kutyák azonban diszpláziától szenvednek, és úgy járnak, mint a kis hableány a késeken. Rájuk nézve az ember már el is felejti, miért is tenyésztették eredetileg ezeket a kutyákat. Mert azon kívül, hogy megöleld és megsirasd őket, nem sok mindent lehet kezdeni ezekkel a szegény párákkal. Te kinek az oldalán állsz?
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
