Tudom persze, hogy a történelem során voltak olyan amazonok, akik rendesen odacsaptak az ellenségeiknek. És azt se felejtsük el, hogy bár a mi nőink a legszebbek és legkarcsúbbak, de ha fegyvert (például egy serpenyőt vagy papucsot) ragadnak a kezükbe, akkor jobb, ha mindenki menekül előlük a házban.
De mindez persze csak később alakult ki, régen mégiscsak a férfiak harcoltak, a nők pedig vártak. Néha sokáig vártak. Nagyon-nagyon sokáig. És amíg ők vártak, bármi megtörténhetett, az élet már csak egy ilyen érdekes dolog, mint a régi viccben:
Amikor egy férfi hazatért, még ennél érdekesebb dolgok is előfordulhattak. Az ilyen esetek után a szerető férj, a családfő, a háborúból visszatért katona joggal kérdezhette:
Hogyan bizonyíthatta be a feleség a hűségét a harcosának, a szeretett férfinak? Hát nyilván nem közösségi oldalakon való státuszfrissítéssel, mint például: „Férjem van és várom!”. Sajnos sem Rómában, sem a viktoriánus Angliában, de még az amerikai polgárháború idején sem léteztek ilyenek.
Nos, a viktoriánus hölgyek, a római matrónák, sőt a nagy perzsa harcosok feleségei is rendelkeztek egy különleges tárggyal, mellyel bizonyíthatták a hazatérő férjüknek, hogy szerették őket, várták őket, és félrelépésről szó sem lehetett… az az öt hirtelen felbukkant gyerek meg… hát, csak úgy maguktól pottyantak ide valahonnan.
Mi lehetett vajon ez a tárgy?
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
