ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

10 sztár pár, akik bizonyítják, hogy a távkapcsolat működhet

2020. 03. 19.
HIRDETÉS

A legtöbb hollywoodi pár csak rövid ideig élvezheti egymás társaságát, ugyanis a kemény munka, a feszített tempó, a szigorú ütemterv nem mindig teszi lehetővé, hogy sokat együtt legyenek, viszont még így is akad jó néhány pár, akik kiállták az idő próbáját. A cikkben felsorolt párok nem engedték, hogy a távolság, vagy a munka szerelmük útjába álljon, sőt, elmondásuk szerint még közelebb kerültek egymáshoz, ami csak pozitív irányba terelte a kapcsolatukat. Lássuk hát, kik is azok, akiknek sikerült túllendülni a csúnya és gonosz távkapcsolaton.

1, Emily Blunt és John Krasinski

2008-ban találkoztak először, és első látásra egymásba szerettek. Egyetlen probléma álltat boldogságuk útját, a karrier. Mindketten elismert és neves színészek, szigorú ütemtervvel…stb. Ennek ellenére nem adták fel és megpróbálták a távkapcsolatot. Amikor Emily megkapta a “Mary Poppins visszatérben” Mary Poppins szerepét, John minden hétvégén elrepült hozzá, hogy vele legyen a forgatásokkor is. 2010-ben házasodtak össze és két csodás gyermekük van.

843434718_982208050035932.jpg

2, Victoria és David Beckham

Mindenki ismeri David Beckham és Victoria tökéletes szerelmi történetét, ám csak kevesen tudják, hogy milyen küzdelmeken mentek át. A házaspár évekig távkapcsolatban volt, mert David Kaliforniában, Victoria pedig Londonban élt. A távolság azonban nem szakította szét őket, hanem ellenkezőleg, összekovácsolta őket. Már 20 éve házasok, és 4 gyermekük van.

HIRDETÉS

1772956357_1022080620249778.jpg

3, Sarah Jessica Parker és Matthew Broderick

Lassan 23 éve házasok, de még mindig ugyanúgy szeretik egymást, mint a kapcsolatuk elején. A két ember soha nem engedte, hogy a távolság közéjük álljon. Mióta Sarah testvére bemutatta őket egymásnak boldogan élnek együtt. A pár korábban távkapcsolatban élt, mert olyan szigorú ütemtervet követtek, ami nem tette lehetővé, hogy sűrűn találkozzanak. Sarah szerint a távolság csak erősebbé tette a kapcsolatukat.

65994406_896012208079564.jpg

4, Vanessa Hudgens és Austin Butler

Vanessa Hudgens és Austin Butler már 7 éve vannak együtt, és szerelmük még mindig töretlen. Kezdetben Vanessat rosszul érintette a távkapcsolat, mert Austin egy másik országban dolgozott, de sikerült túljutnia rajta. Butler elmondta, hogy szerelmük titka, hogy mindketten megpróbálják “felemelni” egymást, és mindent megtesznek azért, hogy boldognak lássák egymást.

HIRDETÉS

112936124_448012208089540.jpg

5, Gwen Stefani és Blake Shelton

Ez a pár 2015 óta randevúzik egymással, és soha nem hagynak ki egy lehetőséget sem, hogy megmutassák a szerelmüket. Éveken át távkapcsolatban éltek, de nemrég összeköltöztek egymással, sőt azt is elárulták, hogy hamarosan össze is akarnak házasodni.

534004053_1882208104117338.jpg

6, Nicole Kidman és Keith Urban

A Tom Cruise-sal való válás nagyon megviselte, és a depresszió leküzdése érdekében inkább a munkába temetkezett. Élete legsötétebb időszakában találkozott Keith-el, aki egyből beleszeretett a színésznőbe. Egy ideig randizgattak, majd hivatalossá tették kapcsolatukat. Sokszor vannak távol egymástól, de minden egyes nap órákat beszélnek telefonon. Keith mind a mai napig kézzel írt szerelmes leveleket küld Nicole-nak, mikor nincsenek együtt.

670631040_918006220811302.jpg

HIRDETÉS

7, Ashley Graham és Justin Ervin

Ashley egy nagyon híres plus size szupermodell, aki 2010-ben hozzáment szerelméhez, Justin Ervin filmrendezőhöz. A boldogító igen után sokáig távkapcsolatban éltek, mert Justin Los Angelesben dolgozott, míg Ashley New Yorkban volt. Graham elismerte, hogy nem volt könnyű a külön töltött idő, de túlélték. Most első közös gyermeküket várják.

1385735018_2220812090617722.jpg

8, Troian Bellisario és Patrick J. Adams

Kapcsolatuk lassan indult, de végül beteljesedett. A “Brilliáns elmék” sztárja több mint 8 évig volt távkapcsolatban a “Pretty Little Liars” üdvöskéjével, Troian-nal, mielőtt úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. Abban az időben mindketten el voltak foglalva munkáikkal ezért ritkán tudtak találkozni. Troian szerint a távolság és a vele járó nehézség megérte, mert a pár mind a mai napig békében és boldogságban él egymással.

1864624580_1922081333255024.jpg

HIRDETÉS

9, Meghan Markle és Harry herceg

Mielőtt hivatalossá tették volna kapcsolatukat, a pár saját trükköket alkalmazott, hogy leküzdjék a távolságot. Titkos találkozókat szerveztek, sőt kötöttek egy egyességet, miszerint 14 napnál tovább nem lesznek távol egymástól. Úgy látszik működött, mert boldogok együtt.

55904685_954220815420789.jpg

10, Blake Lively és Ryan Reynolds

Blake Lively és Ryan Reynolds kétségtelenül az internet egyik legkedveltebb párja. A pár rendszeresen trollkodik egymással, de szerelmük egyszerűen töretlen. A boldogító igen kimondása előtt legjobb barátok voltak, majd távkapcsolatokba fogtak. Szerelmük sikere, hogy megpróbálnak nem egy időben dolgozni. Blake azt is elmondta, hogy még mindig legjobb barátokként bánnak egymással, a házasság és a gyerekek születése után is.

1619511847_685224232208162.jpg

via

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

20+ alkalom, mikor a vendégek és ügyfelek kiszolgálása magasan túlszárnyalta az elvárásokat

Next Post

15 „Miss Universe 2019” versenyző, akik sminkmentesen totálisan máshogy néznek ki

TovábbiCikkek

20 híresség, akik ugyanabban az évben születtek és ezt nem akarjuk elhinni
Celebek

20 híresség, akik ugyanabban az évben születtek és ezt nem akarjuk elhinni

2025. 03. 02.
20 trónok harca színész, aki hihetetlen átalakuláson ment át a sorozat kedvéért
Celebek

20 trónok harca színész, aki hihetetlen átalakuláson ment át a sorozat kedvéért

2025. 02. 18.
19 celeb, akiről eddig nem is tudtuk, hogy van egy testvére
Celebek

19 celeb, akiről eddig nem is tudtuk, hogy van egy testvére

2025. 02. 18.
Hogy nézne ki 10+ közismert pasi, amennyiben nőnek született volna
Celebek

Hogy nézne ki 10+ közismert pasi, amennyiben nőnek született volna

2023. 09. 17.

Friss cikkek

A gyári kerékkulcs titka, amit az autógyártók sosem magyaráznak el
Érdekességek

A gyári kerékkulcs titka, amit az autógyártók sosem magyaráznak el

2025. 10. 21.
A marooning: a kalózok egyik legkegyetlenebb büntetése, ami csak látszólag volt emberséges
Érdekességek

A marooning: a kalózok egyik legkegyetlenebb büntetése, ami csak látszólag volt emberséges

2025. 10. 21.
Dzsingisz kán feleségének meggyalázása: Az első asszony tragikus sorsa
Érdekességek

Dzsingisz kán feleségének meggyalázása: Az első asszony tragikus sorsa

2025. 10. 21.
17 felújítás, ami remekül indult – míg egy apró részlet mindent megváltoztatott
Érdekességek

17 felújítás, ami remekül indult – míg egy apró részlet mindent megváltoztatott

2025. 10. 20.
A szenvedély labirintusa: A királynő és a Minótaurosz tiltott szerelmének gyümölcse
Érdekességek

A szenvedély labirintusa: A királynő és a Minótaurosz tiltott szerelmének gyümölcse

2025. 10. 20.
Ha azt hiszed, neked rossz napod van… nézd meg ezeket a képeket
Érdekességek

Ha azt hiszed, neked rossz napod van… nézd meg ezeket a képeket

2025. 10. 20.
5 férfi, akik abszurd halálukkal kiérdemelték a Darwin-díjat
Érdekességek

5 férfi, akik abszurd halálukkal kiérdemelték a Darwin-díjat

2025. 10. 20.
Vulgáris vagy kecses: 6 testrész, amit egy önmagát tisztelő nő megmutat – és amit soha
Érdekességek

Vulgáris vagy kecses: 6 testrész, amit egy önmagát tisztelő nő megmutat – és amit soha

2025. 10. 19.
Dízel tengeralattjárók titkai: Hogyan üzemelnek a mélységben?
Érdekességek

Dízel tengeralattjárók titkai: Hogyan üzemelnek a mélységben?

2025. 10. 19.
40 év óta először megszűnt a feláramlás a Panamai-öbölben – milyen veszélyei lehetnek?
Érdekességek

40 év óta először megszűnt a feláramlás a Panamai-öbölben – milyen veszélyei lehetnek?

2025. 10. 19.
15+ példa arra, amikor egy apróság óriási változást hozott
Érdekességek

15+ példa arra, amikor egy apróság óriási változást hozott

2025. 10. 19.
A rarámuri indiánok elképesztő állóképességének titkai: Hogyan képesek 300 km-t egyhuzamban futni?
Érdekességek

A rarámuri indiánok elképesztő állóképességének titkai: Hogyan képesek 300 km-t egyhuzamban futni?

2025. 10. 18.
10 ötlet, amit luxushotelekből lestem el, és ma már otthon is alkalmazok
Érdekességek

10 ötlet, amit luxushotelekből lestem el, és ma már otthon is alkalmazok

2025. 10. 18.
Mit tettek a középkori emberek, hogy ne fagyjanak meg a kővárakban?
Érdekességek

Mit tettek a középkori emberek, hogy ne fagyjanak meg a kővárakban?

2025. 10. 18.
Holdra szállás: Miért nem hiszik még mindig egyesek? 7 népszerű érv tudományos elemzése
Érdekességek

Holdra szállás: Miért nem hiszik még mindig egyesek? 7 népszerű érv tudományos elemzése

2025. 10. 18.
Fedezd fel a múlt titkait: 17 elképesztő alkotás, ami ámulatba ejt
Érdekességek

Fedezd fel a múlt titkait: 17 elképesztő alkotás, ami ámulatba ejt

2025. 10. 17.
8 ok, amiért Törökország Fekete-tengeri partvidékét elkerülik a turisták
Érdekességek

8 ok, amiért Törökország Fekete-tengeri partvidékét elkerülik a turisták

2025. 10. 17.
Régi panelkonyhák új élete: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Régi panelkonyhák új élete: inspiráló felújítási ötletek

2025. 10. 17.
Az idő illúziója: egy fizikus új felfedezései megváltoztatják a nézeteinket
Érdekességek

Az idő illúziója: egy fizikus új felfedezései megváltoztatják a nézeteinket

2025. 10. 17.
Az ókori India rejtélyei: Szenvedélyek földje, ami Bollywoodot is felülmúlja
Érdekességek

Az ókori India rejtélyei: Szenvedélyek földje, ami Bollywoodot is felülmúlja

2025. 10. 16.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces