6. Tévhit: Lajka kutya volt az első az űrben
Négylábú barátaink űrbe küldésének az volt a célja, hogy kiderítsék, hogyan hat a Föld közeli világűr az élő szervezetekre. Ezt megelőzően sem a kilövést, sem a súlytalanság állapotát, sem pedig a visszatérést (leszállást) nem tapasztalta még meg senki és semmi.
Az első ember az űrben Jurij Gagarin volt, az állatok közül pedig egy menhelyről származó keverék kutya, Lajka – ezek közismert tények. Valóban, Föld körüli pályára először Lajka állt. Azonban már őelőtte is jártak más élőlények az űrben. Az amerikaiak 1947-ben egy német „V-2” rakétával muslicákat (gyümölcslegyeket) juttattak fel. E rovarok szuborbitális, azaz csak az űr határát elérő repülésének célja az volt, hogy tanulmányozzák a kozmikus sugárzás élő szervezetekre gyakorolt hatását.
7. Tévhit: Az aszteroidaövön való átrepülés nehézségei
A „Star Wars” (Csillagok háborúja) Han Solójának mesterien kellett kormányoznia a Millennium Falcon (Ezeréves Sólyom) nevű űrhajót, hogy átverekedje magát egy sűrű aszteroidamezőn. Hatalmas sziklatömbök között kellett manővereznie, miközben üldözőit is le kellett ráznia.
A Naprendszerünkben, a Jupiter és a Mars pályája között található a fő aszteroidaöv. A csillagászok nem ismerik az itt található összes aszteroida pontos számát, de a becslések szerint akár 10 millió is lehet. Azonban ezen az övön még egy kezdő pilóta is gond nélkül átrepülhetne. Az egyes aszteroidák közötti átlagos távolság ugyanis körülbelül 1,5 millió kilométer. Ez több mint négyszerese a Föld és a Hold közötti távolságnak! Annak az esélye, hogy akár csak megközelíts egy ilyen szikladarabot, nemhogy nekiütközz, nagyjából egy a milliárdhoz.
8. Tévhit: Az űrben is használható toll milliárdokba került
Az egyszerű golyóstollakkal az űrben nem lehet írni, mivel a tinta a súlytalanság miatt nem folyik a hegybe. Létezik egy olyan mendemonda, miszerint azért, hogy az űrhajósok tudjanak jegyzetelni az űrben, a NASA 12 milliárd dollárt ölt egy speciális toll kifejlesztésébe. Ez a toll állítólag bármilyen felületre ír, akár fejjel lefelé is, és nulla és 300 Celsius-fok közötti hőmérsékleten is működik. A találékony szovjet űrhajósok közben pedig egyszerűen ceruzát használtak ugyanerre a célra.
Valójában kezdetben az amerikaiak, csakúgy, mint a szovjetek, tényleg ceruzát használtak. Azonban a ceruzából leváló grafitpor és apró szilánkok bekerülhettek az űrhajó érzékeny műszereibe és légszűrő rendszerébe. A praktikus „űrtollat” végül Paul Fisher amerikai vállalkozó és feltaláló fejlesztette ki, és ebből 400 darabot ajánlott fel a NASA-nak, darabját mindössze 2,95 dollárért. 1969-ben a Szovjetunió is vásárolt 100 ilyen tollat és 1000 darab betétet hozzá. Ezeket az űrtollakat később a „Szojuz” űrhajókon és a „Mir” űrállomáson is használták.
9. Tévhit: Nyáron azért van sokkal melegebb, mert a Föld közelebb kerül a Naphoz
A Föld pályája ellipszis alakú, ezért bolygónk néha közelebb, néha pedig távolabb van a Naptól. De ha jobban megnézed a naptárat, láthatod, hogy nyáron a Föld valójában távolabb van a Naptól, mint télen.
Sokan úgy vélik, hogy az évszakok váltakozását az okozza, hogy változik a Föld és a Nap közötti távolság. Valójában, mivel a Föld pályája nem szabályos kör, hanem ellipszis alakú, bolygónk januárban kerül legközelebb a Naphoz (ezt nevezzük napközelpontnak vagy perihéliumnak), és fél évvel később, júliusban van tőle a legtávolabb (naptávolpont vagy afélium). Ha valóban ez határozná meg az időjárást, akkor nálunk januárban lenne nyár, júliusban pedig tél. Az évszakok váltakozásának valódi oka azonban a Föld forgástengelyének a keringési síkjához képest ferde helyzete (tengelyferdesége). A Föld pályáján való keringése önmagában csak körülbelül 5 fokos hőmérséklet-ingadozást okozhat.
10. Tévhit: Az űrhajók egyenes vonalban haladnak
Minden rakétát, amelyet napjainkban az űrbe bocsátanak fel azzal a céllal, hogy legyőzze a Föld gravitációját, egy íves pályán indítanak. Minél magasabbra jut, annál nagyobb lesz ennek az ívnek a görbülete. Ezzel szemben a filmekben ezt gyakran másképp ábrázolják: az űrhajók ott úgy indulnak el egyik pontból a másikba, hogy egyszerűen csak megfordulnak és bekapcsolják a hajtóműveiket – akárcsak az autók a Földön.
A valóságban azonban ez egészen másképp működik. Az űrben az űreszközök egyik pályáról a másikra az úgynevezett Hohmann-pályán, egy ellipszis alakú íven jutnak el.
Az égi mechanikában ezt az átmeneti pályát ellipszispályának nevezzük. Arra szolgál, hogy egy űreszköz átkerüljön egyik körpályáról egy másik, vele azonos síkban lévő körpályára. Az átmenet során a hajtóművek jellemzően ki vannak kapcsolva. Csak kétszer, rövid időre kapcsolják be őket: egyszer az elején, a gyorsításhoz (amikor az alacsonyabb pályáról a magasabbra lépnek), és egyszer a végén, a fékezéshez (amikor a magasabb pályáról az alacsonyabbra térnek, vagy célpályára állnak). A köztes időben az űrhajó tehetetlenségi pályán, szabadon sodródva halad. Ez az orbitális vagy pályamechanika egyik alapelve. Azok az űrhajók pedig, amelyek leszállni készülnek egy égitestre, úgy hagyják el a keringési pályájukat, hogy menetirányukhoz képest megfordítják őket, bekapcsolják a fékezőhajtóműveket, és így csökkentik sebességüket a légkörbe lépéshez vagy a leszálláshoz.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
