6. Házi készítésű tamponok már a XVIII. században is léteztek
A modern orvostudomány fejlődése előtt a kutatók nem igazán értették a női menstruáció okát. Sok tudós azt feltételezte, hogy minden elfogyasztott étel az emberi szervezetben négy alapvető folyadékra bomlik le. A férfiak fizikai adottságaik miatt fel tudták dolgozni ezeket a folyadékokat, a nőknek viszont meg kellett szabadulniuk a feleslegtől, ami a menstruációhoz vezetett. Sőt, úgy tartották, hogy a hölgyeknek ebben az időszakban nem szabad tükörbe nézniük, különben az összetörik, és nem szabad füvön sem járniuk, mert minden növényzet el fog hervadni.
A nőknek azonban így vagy úgy ki kellett menniük a házból. A kínos helyzetek elkerülése érdekében a XVIII. században házi készítésű tamponokat használtak. Egy kisujj méretűre faragott fapálcikát vászonrongyokkal tekertek be, amelyeket biztonságosan összevarrtak. Az eszközhöz hosszú kötelet erősítettek, és néhány hölgy minden esetre a lábához is kötözte a tamponokat. Ezek az eszközök egyszer használatosak voltak. Egy másik változatot kis tasakból készítettek, amelybe vattát vagy szivacsot tettek. Ezek a tamponok többször is felhasználhatók voltak, miután kifőzték a tasakot és kicserélték a töltetet.
7. Az orvosok azt tanácsolták a férfiaknak, hogy növesszenek szakállt
A XIX. század második felében sok nagyvárosi lakos szenvedett a szmogtól, mivel a legtöbb házat széntüzelésű kályhával fűtötték. Pácienseik egészségét szem előtt tartva az orvosok azt tanácsolták a férfiaknak, hogy növesszenek sűrű és bozontos szakállt. Feltételezték, hogy a szőrszálak megakadályozzák a káros füst és a kórokozó baktériumok bejutását az úriemberek szervezetébe. Más kutatók úgy vélték, hogy a szakáll segíti a torok ellazulását, ami azt jelenti, hogy kevésbé fog fájni a nyilvános szereplések után. Sajnos a modern orvostudomány mindkét állítást elutasítja.
A viktoriánus korban számos érdekes találmány jelent meg, amelyek célja a férfiak és nők egészségének javítása volt. Sajnos sok közülük különféle okok miatt soha nem vált népszerűvé. Így a XIX. században az egyik legelterjedtebb és legveszélyesebb betegség a kolera volt.
Az orvosok nem tudták, hogyan kezeljék ezt a csapást, de feltételezték, hogy a kihűlés hozzájárul a betegséghez. Ezért a feltalálók létrehoztak egy speciális „koleraövet”, amelynek melegen kellett tartania a gyomrot.
8. A hölgyek felfújható mellű fűzőt viseltek
A XIX. század 70-es éveiben a vékony derék és a telt mellű női alak volt divatban. Ahhoz, hogy ilyen hatást érjenek el, a hölgyeknek könyörtelenül fűzőbe kellett szorítaniuk magukat. Ez nem kevés kellemetlenséget okozott a szegény hölgyeknek, különösen azért, mert e nélkül a ruhadarab nélkül egyetlen nő sem merte megmutatni magát a nyilvánosság előtt – laza erkölcsűnek tartották volna.
A szegény hölgyek életének megkönnyítése érdekében a feltalálók felfújható mellrésszel ellátott fűzőt találtak ki. A termékbe két gumizacskót varrtak, amelyekhez egy cső csatlakozott. Egy ilyen fűzőbe öltözve a nő szükség esetén megnövelhette a melle méretét a zacskók felfújásával.
9. Eredetileg a „sampon” szó teljesen mást jelentett
A XVIII. századig a hajápolás főként a haj fésüléséből, valamint a fürtök kiegyenesítéséből és a kopaszság elleni küzdelemből állt. A tincseket nem csak a gubancok eltávolítása érdekében fésülték. A fésűk segítségével az emberek megszabadultak a parazitáktól és a kosztól. Az egyik ábécé legrégebbi feliratát egy fésűn találták meg. A termék Kr.e. 1700 és 1550 között készült, és a mester belefaragta a kívánságot: „Űzze el a tetveket a szakálladból és a hajadból.”
Ugyanezeket az eszközöket használták a középkorban is. Ezenkívül illatos porokkal szórták be a fejüket, hogy a haj kellemes illatot árasszon. A hölgyek feltétlenül kendőt és sapkát viseltek. A fejfedők ráadásul nem csak díszítésre szolgáltak. Az anyag felszívta a felesleges zsírt a hajból, megvédte a portól, ráadásul a tincsek nem érintkeztek az izzadt arccal és nyakkal, így kevésbé lettek piszkosak.
Ahhoz, hogy a haj sűrűbb legyen, a hölgyeknek azt tanácsolták, hogy kenjenek a hajukra égetett árpa kenyérből, sóból és medvezsírból készült keveréket. A haj arany tónusát az apróra vágott káposztából, bukszusporral vagy elefántcsontporral kevert maszk adta meg (a kapott szernek telített sárga színűnek kellett lennie).
A sampon csak a XVIII. században vált népszerűvé, és Ázsiából érkezett Európába. Ráadásul eredetileg ez a szó nem kozmetikai eszközt, hanem masszázst jelentett. Így az egyik utazó úgy döntött, hogy kipróbálja ezt az eljárást magán, majd a testét és a fejét alaposan megmasszírozták, a fülét pedig kitisztították. A „samponozás” igazi megpróbáltatásnak tűnt a szegény ember számára.
10. A házi kozmetikai receptekhez sok furcsa összetevőt használtak
A XII. századtól kezdve óriási népszerűségnek örvendett a hölgyek körében a „Tortula” című mű. A könyv az élet minden területére vonatkozó orvosi és kozmetikai recepteket gyűjtött össze. Igaz, néhány közülük manapság már meglehetősen kétségesnek tűnne. Mivel a középkorban a női testen lévő sűrű és sötét haj a szervezet egyensúlyzavarának jeleként volt ismert, néhány hölgy megpróbált megszabadulni tőle.
Bevált módszernek számított az arzén és az oltatlan mész oldata. A legnehezebb feladat az volt, hogy időben lemossák ezt a folyadékot, különben a hölgynek komoly problémái lehettek. Egy másik, későbbi korból származó recept sertészsírból, mustárból és borókából készült pasztát javasolt készíteni.
A XVIII. században a hölgyek is szívesebben készítették el maguk a kozmetikumokat. Így például a ráncok eltüntetésére a nők speciális pomádét készítettek fehér liliom gyökerének levéből, mézből és viaszból, amelyet felvittek az arcukra, és egész éjszakára ott hagyták. A pattanások eltüntetésére a hölgyek speciális szert készítettek főtt vaddisznópofából, almából és borjúhúsból.
11. A piócák népszerűsége majdnem a kihalásukhoz vezetett
Az orvosi piócákat már az ókori Egyiptomban, Görögországban és Rómában is használták gyógyításra, de a XIX. században a kereslet ezekre a lényekre soha nem látott méreteket öltött. Ennek oka az volt, hogy egy francia orvos meggyőzte kortársait arról, hogy a piócák minden betegséget képesek meggyógyítani. Ennek eredményeként csak egyetlen kórház több mint kétmillió piócát használt fel 1830 és 1836 között.
Ezeknek a lényeknek az óceánon való szállítására speciális konténereket találtak ki, a gyógyszerészek piócákkal teli díszes vázákat állítottak ki a rendelőikben, a hölgyek pedig az estélyi ruháikra hímeztek piócákat. Emiatt a mindent elsöprő rajongás miatt Európa egyes régióiban a piócák a XIX. század végére szinte teljesen eltűntek, és sok ország kormánya kénytelen volt korlátozásokat bevezetni a befogásukra, hogy valahogy megmentse ezeket a teremtményeket.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
