ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

15 érthetetlen tárgy, amelynek a célját csak az internetezők segítségével közösen sikerült megfejteni

2020. 12. 04.
HIRDETÉS

Legtöbbször az ember azt hinné, hogy a mai modern világban már nem maradtak titkok és rejtélyek, hiszen pillanatok alatt bármit megtalálhatunk a Google-ben, de időről-időre azért kiderül, hogy például a nagyszülők padlásán még mindig rejtőznek olyan rejtélyes holmik, melyekre még a Google sem tudja a választ.

1. ,,Miért van szükség erre a kis ajtóra a teniszpályán?”

1054711943_2113916000569691.jpg

Válasz: a levelek és egyéb szennyeződések eltávolítása miatt van rájuk szükség. A teniszpályák bejárata általában középen található, a szél azonban mindig a pálya valamelyik sarkában fújja össze a leveleket, az ilyen kis ajtók segítségével pedig egyszerűen ki lehet söpörni őket.

2. ,,Mi az értelme ennek a táblának?”

1658426483_1393816000532116.jpg

Válasz: ez a tábla valójában arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberek ne ijesztgessék a flamingókat. Sok ember próbálja meg a tábla mögé menve megijeszteni a madarakat, hogy szép fotót készítsen róluk, miközben elrepülnek.

3. ,,A nagymamám Párizsból hozta ezt a valamit. Talán valami játékból származhat, azt hiszem.”

572252735_1645047131600062.jpg

HIRDETÉS

Válasz: ez egy pétanque labda, ami egy provence-i nemzeti sport. A játék célja, hogy az ilyen golyókat minél közelebb dobjuk a játékban használt fő golyóhoz.

4. ,,Mi ez? A dél-kaliforniai Myrtle Beach-en találtam.”

2027581584_1639807811600066.jpg

Válasz: ez valószínűleg egy megalodon, a kihalt őscápa egyik törött foga.

5. ,,A régi holmik közt találtam, egy darab papír volt a belsejében.”

882946740_1684616000659453.jpg

Válasz: ez egy imához használt kis medál. A belsejében található szöveg valószínűleg a Koránból származik.

6. ,,Apám egy garázsvásáron vette ezeket. Sárgarézből készültek és belül üregesek. Mik ezek?”

2082429944_931215901600077.jpg

HIRDETÉS

Válasz: ezek mexikói lovas kengyelek. Azért használtak ilyet, hogy a lovaglás közben a kaktuszok ne szúrják meg a lovas lábát.

7. ,,Nem igazán értem, hogy mire szolgálnak ezek a különböző méretű fekete gombok, illetve, hogy miért van benne egy műanyag sárgarépa.”

1628681800_1779276160007890.jpg

Válasz: haha, ez egy hóember építő készlet.

8. ,,Mik ezek a lógó dolgok a kocsi lökhárítóján?”

155773440_116000754413790.jpg

Válasz: gázszivárgásoknál használnak ilyet: rajtuk keresztül jut be a levegő az autóban található berendezésekhez.

9. ,,A munkahelyem közelében találtam ezt a dolgot. Mi lehet ez?”

1510870383_1545119041600089.jpg

Válasz: ez egy speciális ázsiai fültisztító pálcika.

HIRDETÉS

10. ,,Apámnak két ilyenje is van, de nem tudjuk, hogy mik ezek.”

890135617_1048265871600087.jpg

Válasz: ezek a whist nevű társasjátékhoz használt speciális eredményjelzők.

11. ,,Mi ez a vészkijárat az amszterdami repülőtéren? Belépés egy másik dimenzióba, vagy mi?”

2016509901_1816016000958718.jpg

Válasz: ezek bővíthető és szabadon variálható mozgatható falak, amik segítenek a különböző helyiségek kialakításában, illetve a különböző reptéri zónák létrehozásában.

12. ,,Egy német barátom találta ezt az udvarán.”

400409377_1160009569963872.jpg

HIRDETÉS

Válasz: úgy néz ki, mint egy cipőkanál, aminek hiányzik a nyelve.

13. ,,Apám azt mondja, hogy ez csak egy boxer, de szerintem egy első világháborús marokkés markolata.”

1940849542_1160009904427064.jpg

Válasz: így van, ez egy első világháborús kés markolata, amiből hiányzik a penge.

14. ,,Mik ezek a csövek, amik egész Berlinben keresztül futnak?”

1146782250_808811600100248.jpg

Válasz: ezen keresztül szivattyúzzák ki a talajvizet a város alól, mivel a város folyamatosan küzd az emelkedő talajvíz problémájával.

15. ,,Mi ez az ezüst kapszula ennek a fadarabnak a belsejében?”

859190024_1111478021600102.jpg

Válasz: ez a geocaching (ejtsd: geokesing) nevű játékhoz használt kis szerkezet. A játék lényege, hogy egy ládikát (ez a 'geocache', magyarul geoláda) egy játékostárs elrejt egy olyan helyen, amit felfedezésre, megismerésre érdemesnek tart, majd GPS-szel beméri a rejtekhely koordinátáit, és a bemutatandó látnivalóról egy ismertetőoldalt készít.

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

20 fénykép emberekről, akiket az őszinte boldogság pillanatában csíptek el

Next Post

17 felvétel állatokról, akik a humoros bohóckodásukkal alaposan feldobták a gazdáik napját

TovábbiCikkek

Miért nincsenek 7 sebességes manuális váltók, míg az automaták már 10 sebességesek: Egyszerű magyarázat
Érdekességek

Miért nincsenek 7 sebességes manuális váltók, míg az automaták már 10 sebességesek: Egyszerű magyarázat

2025. 12. 01.
5 megdöbbentő utolsó mondat a kivégzés előtti pillanatokból
Érdekességek

5 megdöbbentő utolsó mondat a kivégzés előtti pillanatokból

2025. 12. 01.
Mit kockáztat, aki megcsalja párját Szaúd-Arábiában?
Érdekességek

Mit kockáztat, aki megcsalja párját Szaúd-Arábiában?

2025. 12. 01.
A mini Wi-Fi router, ami nélkül sosem indulok útnak – ez az oka
Érdekességek

A mini Wi-Fi router, ami nélkül sosem indulok útnak – ez az oka

2025. 12. 01.

Friss cikkek

A palánták nem gyökereztek, és a gazda úgy döntött, kideríti az okot – meglepődött, amikor egy ősi mozaikot talált a kiásott gödör alján
Érdekességek

A palánták nem gyökereztek, és a gazda úgy döntött, kideríti az okot – meglepődött, amikor egy ősi mozaikot talált a kiásott gödör alján

2025. 12. 01.
A 12 legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek egy családi ház építése során
Érdekességek

A 12 legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek egy családi ház építése során

2025. 11. 30.
Miért fontosak az autó váltófülei, és mikor kell őket használni? Egyszerű magyarázat
Érdekességek

Miért fontosak az autó váltófülei, és mikor kell őket használni? Egyszerű magyarázat

2025. 11. 30.
Felfedezték a sárga út rejtélyét a Csendes-óceán mélyén: A tudomány magyarázata
Érdekességek

Felfedezték a sárga út rejtélyét a Csendes-óceán mélyén: A tudomány magyarázata

2025. 11. 30.
Az eltűnő álmok titka: miért felejti el az agyunk az éjszakai emlékeket?
Érdekességek

Az eltűnő álmok titka: miért felejti el az agyunk az éjszakai emlékeket?

2025. 11. 30.
Az indiai vasoszlop rejtélye: 1600 éve ellenáll a rozsda hatásának
Érdekességek

Az indiai vasoszlop rejtélye: 1600 éve ellenáll a rozsda hatásának

2025. 11. 30.
Hogyan kezeljük a lemerült akkumulátort: Praktikus tanácsok minden eshetőségre
Érdekességek

Hogyan kezeljük a lemerült akkumulátort: Praktikus tanácsok minden eshetőségre

2025. 11. 29.
Finnország: így élnek az emberek – megmutatom egy hétköznapi család kisvárosi otthonát
Érdekességek

Finnország: így élnek az emberek – megmutatom egy hétköznapi család kisvárosi otthonát

2025. 11. 29.
5 amerikai találmány, amit Európában alig ismernek, pedig megkönnyítenék az életünket
Érdekességek

5 amerikai találmány, amit Európában alig ismernek, pedig megkönnyítenék az életünket

2025. 11. 29.
Meg akarták mutatni magukat, de mellélőttek: „divatszakértők” kínos szettjei
Érdekességek

Meg akarták mutatni magukat, de mellélőttek: „divatszakértők” kínos szettjei

2025. 11. 29.
Mit tett egy római katona, ha azonnal „szerelmi” együttlétre vágyott?
Érdekességek

Mit tett egy római katona, ha azonnal „szerelmi” együttlétre vágyott?

2025. 11. 29.
Afrika négyszer gyorsabban szakad szét, mint ahogy a tudósok hitték – és ezt már nem lehet megállítani
Érdekességek

Afrika négyszer gyorsabban szakad szét, mint ahogy a tudósok hitték – és ezt már nem lehet megállítani

2025. 11. 28.
Miért vannak a gyerekmesékben mindig nagymamák és nagypapák, de soha sincsenek szülők?
Érdekességek

Miért vannak a gyerekmesékben mindig nagymamák és nagypapák, de soha sincsenek szülők?

2025. 11. 28.
Mi a gond a Titanic kormánykerekeivel? Miért nem lehet pontosan megszámolni őket?
Érdekességek

Mi a gond a Titanic kormánykerekeivel? Miért nem lehet pontosan megszámolni őket?

2025. 11. 28.
4 tó a világon, amelyek mélysége meghaladja az 1 kilométert
Érdekességek

4 tó a világon, amelyek mélysége meghaladja az 1 kilométert

2025. 11. 28.
Miért okozott félelmet a banán a tengerészek körében, és miért nem voltak hajlandók szállítani?
Érdekességek

Miért okozott félelmet a banán a tengerészek körében, és miért nem voltak hajlandók szállítani?

2025. 11. 28.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces