ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

20 bizonyíték arra, hogy az emberi hülyeség a koronavírus idején sem tart szünetet

2020. 03. 25.
HIRDETÉS

Az élelmiszerek és higiéniai eszközök felhalmozása sokak számára egyértelmű és indokolt lépésnek tűnik egy olyan pandémia esetén, mint a koronavírus járvány, ám ez az önző és felelőtlen magatartás könnyedén megfoszthatja az élethez alapvetően szükséges élelmiszerektől és termékektől azokat, akiknek valóban szükségük lenne rájuk.

Régóta tudjuk már persze, hogy semmi sem veszélyesebb, mint az emberi hülyeség, ám ezt a koronavírus járvány ismét bebizonyította. Cikkünkben most 20 fotó segítségével bizonyítjuk, hogy milyen hihetetlen méreteket képes ölteni az emberi hülyeség.

1. Egy dél-koreai egyházban sós vizet permeteztek a hívők szájába, hogy ezzel megakadályozzák a koronavírust. 46 ember fertőződött meg a vírussal, mivel ugyanazt a fúvókát tették a szájukba.

1585355247_1557150005286191.jpg

2. Az emberi söpredék elérte a csúcsát: ennek a vak nőnek a kosarából kilopták a vécépapírt, amíg a vakvezető kutyával vásárolt a boltban.

929502630_15851500067035.jpg

3. Ez a brüsszeli srác megnyalta az ujjait, majd gondosan a metró kapaszkodójára kente azt. Miután a róla készült videó felkerült az internetre, a rendőrség végül előállította.

1049621501_211500069514166.jpg

4. Az ilyen emberek miatt nincsen vécépapír a boltokban.

118523517_715000688462414.jpg

5. Ez az alabamai pap meghívta a koronavírussal fertőzött betegeket a templomába, hogy a „hit erejével” meggyógyítsa őket.

HIRDETÉS

1858811764_911185615000759.jpg

6. Ez az influencer egy repülőgép vécéülőkéjét nyalogatta, és megpróbálta elindítani a TikTok-on a „koronavírus kihívást”. ‍️

7. Ez a kandai házaspár megvette az összes nedves törlőkendőt a városban és 90 dollárért, vagyis közel 30 ezer forintért próbálták meg árulni darabját. Letartóztatták őket.

827955187_2069150007867464.jpg

  

8. Figyeljünk oda egymásra, mert lehet, hogy a „pánikvásárlás” miatt pont annak nem jut étel, akinek a legnagyobb szüksége lenne rá, és aki a legjobban ki van szolgáltatva.

903542019_2002517150007357.jpg

KövetésDean [email protected]

Ma bementem vásárolni és láttam, ahogy egy 84 éves férfi üres kosárral nézi a kenyérpolcot. A szívem összetört. Kivettem a kosaramból az utolsó két csomag hotdog kiflit és neki adtam, mondván: „nem kenyér, de legalább hasonló” – nevetett és megköszönte.

HIRDETÉS

76092238_241500089114497.jpg

forrás: ©twitter

9. A britek továbbra is kocsmákban és szórakozóhelyeken töltik az estéket, mivel úgy gondolják, hogy az emberek csak „felfújják” a koronavírust.

89641121_784645571500086.jpg

10. Így néznek ki most a Floridai tengerpartok. Az emberek tudnak a koronavírusról és annak veszélyeiről, csak épp nem érdekli őket.

1730744454_215000907242612.jpg

11. Angliában ilyen koncerteket tartottak még március 14-én is.

1749123955_141500098148858.jpg

HIRDETÉS

952538103_321500108233650.jpg

12. Amikor nem a probléma áldozata vagy, hanem Te magad vagy a probléma.

811755348_1415001076450287.jpg

13. Ennyi vécépapírral élete végéig szarhat reggeltől-estig.

820293088_2012015001081045.jpg

14. Ez a nő minden nedves törlőkendőt megvásárolt a boltban.

2022318023_93615001105173.jpg

15. Akinek ennyi vécépapírra van szüksége, annak komolyabb egészségügyi problémája lehet, mint a koronavírus.

85440704_491500119913791.jpg

16. ,,Nem tudom, miért veszik meg az emberek az összes vécépapírt a boltban, talán szó szerint összeszarták magukat a félelemtől?!”

HIRDETÉS

1229470236_1215001271796243.jpg

17. Pánikvásárlás.

848443716_1931500126628878.jpg

  

18. Persze vannak a vécépapír-mániásoknál is hülyébb emberek: ez a nő az összes pudingot vette meg a boltban.

471773891_1487150013675281.jpg

  

19. Bár az Egyesült Államok hatósága folyamatosan figyelmezteti az embereket az életveszélyes vírusra, ők mégis úgy élvezik a tengerpartot, mintha egy teljesen átlagos tavaszi szünet lenne éppen.

36730910_1591065150013160.jpg

20. Végezetül még egyszer felhívnánk a figyelmet arra, hogy miért olyan nagy baj az ész nélküli pánikvásárlás: mivel így pont hogy a legkiszolgáltatottabb emberek nem jutnak hozzá a mindennapi életükhöz szükséges termékekhez. Figyeljünk oda magunkra, egymásra, és ne legyünk olyan hülyék, mint a cikkben szereplő emberek!

1109803598_1946150013151292.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

Koronavírus miatt elhagyatottá vált olasz turistalátványosságok jelenleg így néznek ki

Next Post

15+ híres színész, akik együtt szerepeltek híres szüleikkel

TovábbiCikkek

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül
Vicces

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül

2025. 03. 01.
18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi
Vicces

18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi

2025. 02. 28.
20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet
Vicces

20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet

2025. 02. 25.
20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj
Vicces

20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj

2025. 02. 25.

Friss cikkek

5 divatos őszi frizura, ami nem igényel bonyolult formázást
Érdekességek

5 divatos őszi frizura, ami nem igényel bonyolult formázást

2025. 11. 15.
Miért nyávog a macskád folyamatosan ok nélkül, és járkál fel-alá a házban? Ne hagyd figyelmen kívül ezeket a jeleket
Érdekességek

Miért nyávog a macskád folyamatosan ok nélkül, és járkál fel-alá a házban? Ne hagyd figyelmen kívül ezeket a jeleket

2025. 11. 15.
Brutális késés: a GTA VI csak 2026 végén jön. De mit jelent ez a GTA 6 PC verzióra?
Érdekességek

Brutális késés: a GTA VI csak 2026 végén jön. De mit jelent ez a GTA 6 PC verzióra?

2025. 11. 15.
Őszi manikűr trendek: 5 kihagyhatatlan stílus
Érdekességek

Őszi manikűr trendek: 5 kihagyhatatlan stílus

2025. 11. 15.
Miért képtelen egy dugattyús motor valaha is a levegőbe emelni egy Boeinget?
Érdekességek

Miért képtelen egy dugattyús motor valaha is a levegőbe emelni egy Boeinget?

2025. 11. 15.
Amikor az ég megbolondult: 8 hihetetlen dolog, ami valaha ránk esett
Érdekességek

Amikor az ég megbolondult: 8 hihetetlen dolog, ami valaha ránk esett

2025. 11. 14.
Hogyan használjunk teflon szalagot a szivárgásmentes csatlakozókért?
Érdekességek

Hogyan használjunk teflon szalagot a szivárgásmentes csatlakozókért?

2025. 11. 14.
A történelem egyik legnagyobb birodalma: a Mongol Birodalom felemelkedése és hanyatlása
Érdekességek

A történelem egyik legnagyobb birodalma: a Mongol Birodalom felemelkedése és hanyatlása

2025. 11. 05.
Az érzelmileg instabil nő jelei – így ismerd fel, mielőtt bajba kerülsz
Érdekességek

Az érzelmileg instabil nő jelei – így ismerd fel, mielőtt bajba kerülsz

2025. 11. 04.
Hogyan oldott meg egy egyszerű tengerész valamit, amin a tudósok évekig hiába dolgoztak?
Érdekességek

Hogyan oldott meg egy egyszerű tengerész valamit, amin a tudósok évekig hiába dolgoztak?

2025. 11. 04.
20+ fotó, amitől leesik az állad – szó szerint!
Érdekességek

20+ fotó, amitől leesik az állad – szó szerint!

2025. 11. 04.
9 rokon, akit jobb elkerülni, ha már elmúltál 50
Érdekességek

9 rokon, akit jobb elkerülni, ha már elmúltál 50

2025. 11. 04.
Az emberi test határai: Mi történik, ha fénysebességre gyorsulunk?
Érdekességek

Az emberi test határai: Mi történik, ha fénysebességre gyorsulunk?

2025. 11. 04.
Ki számított idősnek a középkorban – és milyen volt az öregkor?
Érdekességek

Ki számított idősnek a középkorban – és milyen volt az öregkor?

2025. 11. 03.
A Föld leghosszabb egyenes tengeri útvonala valójában görbeként jelenik meg a térképen
Érdekességek

A Föld leghosszabb egyenes tengeri útvonala valójában görbeként jelenik meg a térképen

2025. 11. 03.
13 tervezési hiba, amitől egy konyha használhatatlan lesz
Érdekességek

13 tervezési hiba, amitől egy konyha használhatatlan lesz

2025. 11. 03.
Fizika a természetben: miért nem lépnek át a hurrikánok az Egyenlítőn?
Érdekességek

Fizika a természetben: miért nem lépnek át a hurrikánok az Egyenlítőn?

2025. 11. 03.
Az Anjikuni-tó titka: amikor egy egész falu nyomtalanul eltűnt
Érdekességek

Az Anjikuni-tó titka: amikor egy egész falu nyomtalanul eltűnt

2025. 11. 03.
7 titkos pszichológiai technika, amik hasznosak lehetnek a mindennapokban
Érdekességek

7 titkos pszichológiai technika, amik hasznosak lehetnek a mindennapokban

2025. 11. 02.
Fedezd fel a világ rejtett térképeit: Milyen világtérképeken nőttek fel a különböző országokban?
Érdekességek

Fedezd fel a világ rejtett térképeit: Milyen világtérképeken nőttek fel a különböző országokban?

2025. 11. 02.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces