20 hihetetlennek tűnő természeti jelenség, amelyre most már létezik logikus magyarázat

HIRDETÉS

A természet mindig képes mutatni nekünk valami olyan új és hihetetlen jelenséget, melynek láttán komolyan olyan érzésünk támad, mintha egy hollywoodi sci-fi vagy fantasy film közepébe csöppentünk volna. A valóságban persze minden ilyen lehetetlennek tűnő pillanatra létezik tudományos magyarázat. Épp úgy, ahogy a most következő fotókon látható látványos pillanatokra is, melyek valójában nem is olyan misztikusak, mint amilyennek első pillantásra tűnnek.

1. Farkasember.

898596565_1192779612483832.jpg

Ez a hipertrichózis, vagy más néven farkasember-szindróma. Ha a betegség nem veleszületett, általában gyógyítható.

2. Mini-sárkány.

386930692_1897712483901194.jpg

Az aligátor gyík (abronia) egy mexikóban őshonos hüllőfajta, mely kiköpött úgy néz ki, mint a fantasy filmek sárkányainak kicsinyített mása. A mértéktelen erdőirtás hatására ez a faj mára sajnos a kihalás szélére sodródott.

3. Fehér holló.

745464418_1219804512484045.jpg

Bármilyen hihetetlen is, ez a fehér hollóról készült kép nem egy ügyes Photoshoppos munka, a kanadai Qualicum Beach nevezetű településen számos ilyen – leukizmus miatt mutálódott – madár él. A leukizmus hatására az állatok részben elveszítik a bőrük/tolluk fekete színéért felelős pigmenteket, ennek köszönhető a szokatlan külsejük. Körülbelül 10 évvel ezelőtt még csak 2 ilyen madár élt a kanadai kisvárosban, ám mivel egy örökletes betegségről beszélünk, a párzásuknak köszönhetően a számuk évről-évre növekszik.

4. Mutálódott csontváz maradványok egy japán erdőben, Hiroshima közelében.

1774184546_270882312484191.jpg

Valójában szó sincs ilyesmiről, a képen a japán művész, Kohei Kadowaki egyik abszurd műve látható, mely jelenleg a Tokiói Művészeti Múzeumban van kiállítva. A róla készült kép nem meglepő módon vírusként terjedt a neten, sok álhírgyártó ugyanis "mutálódott csontváz maradványok" címmel osztotta meg a közösségi oldalakon.

5. Boszorkánykör.

HIRDETÉS

1821912774_390212484283454.jpg

Egykoron az emberek úgy gondolták, hogy ezek a természeti jelenségek átjárók egy másvilágba, vagy épp a boszorkányok jelenlétére utaló jelek. Az a szóbeszéd járta, hogy az emberek haldokolni kezdenek, ha egy ilyen kör belsejébe merészkednek. A jelenség tudományos magyarázatát csak nem olyan régen fedezték fel: kiderült, hogy a boszorkánykör (boszorkánygyűrű) a gombák növekedése során természetesen létrejövő jelenség. A gombák szerveződésének formája, a földalatti táplálékfelvevő micéliuma sugárirányban növekszik, majd a kiindulási ponttól azonos távolságra, kör alakban, vagy ív mentén jelennek meg a termőtestek.

6. Rejtélyes üveggolyók.

1001578134_1351248437624767.jpg

A múlt század közepén a Szovjetunióban nagy port kavartak a képen láthatókhoz hasonló üveggolyók, melyekkel bárhol – de tényleg bárhol – össze lehetett futni, a gyerekek sokszor az utcán játszva találtak ezekhez hasonlókat.

Számos elmélet létezett velük kapcsolatban, voltak akik az UFO-khoz kötötték őket, mások kém filmekbe illő sztorikat sejtettek mögöttük. A valóságban azonban ezek az üveggolyók egy üveggyártásért felelős céghez köthetők, akik a különféle termékek szállításának biztosítása érdekében állították elő őket. Azóta persze sokat fejlődött a technika és más anyagokkal oldják meg a termékek biztonságos szállítását, így már nincs szükség ilyen üveggolyókra.

7. Éjjeli lélegeztető.

607743590_150124844526041.jpg

A képen látható férfi obstruktív alvási apnoé szindrómában szenved, vagyis éjszaka alvás közben bármikor leállhat a légzése. Ennek elkerülése érdekében pedig egy lélegeztető maszkkal az arcán kell aludnia. A férfi túl unalmasnak tartott a műanyag maszkot a fején, ezért egy kicsit „feldobta” azt, az alien-filmek ihlette maszk pedig villám tempóban terjedt a neten, legtöbbször téves, riogató címmel fémjelezve.

8. Szikrázó ujjak.

1714483865_1912484548456679.jpg

HIRDETÉS

Ugye neked is ismerős az, amikor hozzáérsz valakihez/valamihez és egy pillanatra olyan érzés fog el, mintha megrázott volna az áram? Ezért a jelenségért pontosan az a statikus elektromosság a felelős, ami fenti tökéletes pillanatban készült fotón is rögzítésre került. A milliszekundum alatt létrejövő elektromos kisülésről készült fotót elnézve pedig már nem is csodálkozunk azon, hogy miért fáj annyira, amikor egy másik embertársunkhoz, vagy mondjuk a bevásárlókocsihoz érve megráz bennünket a statikus elektromosság.

9. Gyertyalánghoz hasonló naplemente.

625746627_752124846826573.jpg

A képen látható szokatlan jelenségért az ún. fényoszlop nevezetű természeti jelenség a felelős. A fényoszlopok akkor jönnek létre, mikor alacsony hőmérsékleten a levegőben levő jégkristályok visszatükrözik a fényt – ennek köszönhetően pedig a naplemente néha úgy néz ki, mintha csak egy pislákoló gyertya lángja lenne.

10. Titokzatos kék tó.

1966401553_1113012484703625.jpg

Hiszed vagy sem, ez sem egy Photoshoppal feltuningolt kép. A mianmari Shan State államban található tó vize ugyanis tényleg ilyen mesébe illően kék. Legalábbis amíg a medrében van a víz, egy pohárba kiöntve ugyanis már elveszti misztikus kékségét, mely annak köszönhető, hogy valójában nem is a víz, hanem a tó medrének alján található ásványi kristályok azok, amik kék színben tündökölnek.

11. Ismeretlen teremtmény végtagja.

1315147566_1466012484724555.jpg

Természetesen nem egy tökéletes állapotban maradt dinoszaurusz végtag látható a képen, ez egy ma is élő sisakos kazuár lába, mely közeli rokonságban áll a struccokkal. Egy ilyen madár akár 1,5 méter magasra is nőhet, erőteljes karmokban végződő lábát pedig védekezésre és támadásra használja.

12. Jégház.

1134848179_1124848128152339.jpg

Tóparti ház egy jeges hóvihar után az Egyesült Államokban található Ohioban.

13. Titokzatos jelek a fákon.

HIRDETÉS

1160738591_812484922712466.jpg

Ez a rejtély nem is olyan rejtélyes, a fák törzsén látható lyukakért ugyanis a kitartó és fáradhatatlan sárgahasú cukorharkály a felelős, ami a fák törzsében élő apró rovarok reményében és a fák törzsében található nedvesség miatt vájja azokat.

14. Fekete tojások Japánban.

1098963369_1088596124850599.jpg

Owakudani, vagyis a nagy katlanvölgy hegyi városa, Hakone varázserejű látványosságai a rendkívül szokatlan fekete tojások. Aki a legenda szerinti fiatalító fekete tojásokra vágyik, annak be kell szállnia egy kabinos felvonóba vagy felsétálni az egy kilométeres ösvényen, majd a völgy bejáratánál megvásárolni az egyébként hagyományos tyúktojásból álló öttojásos csomagot, a kura-tomagot.

A varázslat ezután következik: a gyönyörű táj völgyének meleg vizű forrásaiba mártva ugyanis a magas kéntartalmú víznek köszönhetően szénfeketévé változnak a tojások, innen ered a ’fekete tojások völgye’ elnevezés.

15. Láthatatlan épület.

344306503_363124851055868.jpg

Csak egy illúzió: a képen látható szingapúri épület ugyanis háromszög alakú, ezért bizonyos szögből fotózva pont olyan, mintha láthatatlan lenne az épület oldala.

16. Rejtélyes helyek, ahol a fénycsövek maguktól világítanak.

765595078_951248525616679.jpg

HIRDETÉS

A titok a magasfeszültségű vezetékek körüli elektromágneses sugárzásban rejlik: ennek köszönhető az, hogy egyes helyeken a fénycsövek maguktól világítanak, a hajunk ok nélkül is égbe áll és az is, hogy a levegő ózonszagú.

17. Ember méretű denevér.

2109218929_2124853061853886.jpg

Az óriás repülőkutyák különlegessége, hogy akár gyerek-méretűre is megnőhetnek. Noha ezek az állatok ritkán támadnak emberre, a velük történő találkozás sosem kellemes: sokszor ugyanis emberekre veszélyes, halálos vírusokat terjesztenek.

18. Ősi tengerparti leletek.

1720021370_2114317231248537.jpg

A képen látható megkövült és belül kikristályosodott csigaház nem számít különleges leletnek, valójában számtalan ilyen található a világ tengerpartjain, ám mivel külsőre teljesen átlagos köveknek tűnnek, ezért nem könnyű kitalálni, hogy melyikben rejlik ilyen izgalmas meglepetés és melyikben nem.

19. Ismeretlen lény csontváza.

1156213499_1617861248548775.jpg

Valójában ez csak egy kacsacsőrű emlős csontváza, szokatlan szögből fényképezve.

20. Óriás vérszívók.

1790502728_773612485557657.gif

Forrás

Forrás:
HIRDETÉS