Általánosan elmondható, hogy az emberiség történelmében a férfiak legtöbbször harcoltak, a nők pedig a családdal foglalkoztak és otthon várták a védelmezőjüket.
Tudom persze, hogy a történelem során voltak olyan amazonok, akik rendesen odacsaptak az ellenségeiknek. És azt se felejtsük el, hogy bár a mi nőink a legszebbek és legkarcsúbbak, de ha fegyvert (például egy serpenyőt vagy papucsot) ragadnak a kezükbe, akkor jobb, ha mindenki menekül előlük a házban.
De mindez persze csak később alakult ki, régen mégiscsak a férfiak harcoltak, a nők pedig vártak. Néha sokáig vártak. Nagyon-nagyon sokáig. És amíg ők vártak, bármi megtörténhetett, az élet már csak egy ilyen érdekes dolog, mint a régi viccben:
Oroszlánszívű Richárd hírt kapott, mely szerint: „Királyunk, gratulálunk, megszületett az örökösöd!” Az arcán egyetlen férfi könnycsepp futott végig, hiszen már hetedik esztendeje az arabok fogságában sínylődött.
Amikor egy férfi hazatért, még ennél érdekesebb dolgok is előfordulhattak. Az ilyen esetek után a szerető férj, a családfő, a háborúból visszatért katona joggal kérdezhette:
Asszony, ööö, segíts már! Mikor elmentem, mintha három gyerekünk lett volna, akkor most miért van nyolc?
Hogyan bizonyíthatta be a feleség a hűségét a harcosának, a szeretett férfinak? Hát nyilván nem közösségi oldalakon való státuszfrissítéssel, mint például: „Férjem van és várom!”. Sajnos sem Rómában, sem a viktoriánus Angliában, de még az amerikai polgárháború idején sem léteztek ilyenek.
Nos, a viktoriánus hölgyek, a római matrónák, sőt a nagy perzsa harcosok feleségei is rendelkeztek egy különleges tárggyal, mellyel bizonyíthatták a hazatérő férjüknek, hogy szerették őket, várták őket, és félrelépésről szó sem lehetett… az az öt hirtelen felbukkant gyerek meg… hát, csak úgy maguktól pottyantak ide valahonnan.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
