Franciaország és Kína a nukleáris fegyvereik fejlesztési fázisában volt, ők rendezhettek volna robbantást szeptember 22-én, de ezek az országok senkitől sem féltek, és minden robbantásukról beszámoltak, nem törődve a közvéleménnyel.
Nem lett volna értelme váratlanul ilyen nukleáris tűzijátékot rendezniük. És saját kísérleti telepeik is voltak bőven. Tehát a légköri atomrobbantást valamelyik olyan ország hajtotta végre, amely titokban fejlesztette ezt a fegyvertípust.
Kívülálló országok akkoriban is voltak. Nem lehetett tudni, hogy mit művelnek a külvilágtól elzárt Kim Ir Szen kommunistái Észak-Koreában, a dél-afrikai apartheid rezsim pedig a maga szomorú történetét írta. És ott volt még Izrael is.
Izrael gyakorlatilag a megalakulása pillanatától fogva háborúba keveredett a szomszédaival, és ennek az országnak soha nem volt igazán békés időszaka. A „gyanúsítottak” között volt még India is, de a flottája nem mutatott aktivitást a Prince Edward-szigetek térségében, ezért az indiaiakat levetették a gyanúsítottak listájáról. Alapos mérlegelés után a gyanúsítottak köre Izraelre és Dél-Afrikára szűkült.
Dél-Afrika akkoriban aktívan próbálta megalkotni saját atombombáját, és formálisan a szigetcsoport is ehhez az országhoz tartozik. Dél-Afrika azonban 1979. szeptember 22-én nem hajtott végre robbantást, a projektben akkor kevesebb mint 100 ember vett részt, és legalább 50 kg dúsított uránra lett volna szükségük egy ekkora robbantáshoz. Ekkora mennyiségű hasadóanyagot pedig észrevétlenül ellopni gyakorlatilag lehetetlen.
Izrael ekkor már aktívan (és sikeresen) foglalkozott a saját nukleáris fegyvereinek fejlesztésével, amihez jelentős segítséget kapott Franciaországtól információk formájában. Az ország tudósai kétségtelenül képesek voltak létrehozni egy kis erejű nukleáris töltetet.
Izrael problémája más volt – az ország meglehetősen szerény mérete miatt még egy kis töltetet sem volt hol felrobbantani. Igaz, a flottának elég ereje volt ahhoz, hogy kipróbálja az eszközt valahol a bolygó egy távoli pontján, csakhogy minden ilyen hely valakihez tartozott. Tehát Izrael egyedül aligha lett volna képes ilyesmire.
És így jutottunk el a „Vela-incidenst” magyarázó leglogikusabb elmélethez. Ha Izraelnek és Dél-Afrikának egyedül nehéz volt egy kis atomrobbantást végrehajtani, akkor mi akadályozta meg őket abban, hogy egyesítsék erőiket?
A két állam közös erőforrásai elegendőek lettek volna ehhez a kísérlethez, és az országok közötti együttműködés akkoriban meglehetősen szoros volt. A légköri atomrobbantás mindkét fél tudósai számára fontos volt, az eszköz Prince Edward-szigetcsoportra szállításának biztosítása pedig nem volt olyan bonyolult. Még a flotta készenlétben tartására sem volt szükség a szükséges adatok rögzítéséhez – hiszen a szigetcsoporton található Dél-Afrika meteorológiai állomása.
Bárhogy is volt, a kísérletek titkosságát meglehetősen jól biztosították. Szeptemberben a szigetcsoport térségében leggyakrabban sűrű felhőréteg borítja az eget, így a villanást az űrből sem lehetett volna észlelni. Legalábbis elvileg. De úgy tűnik, hogy az időjárás közbeszólt – a felhők eloszlottak, és a „Vela” megfigyelőrendszer bizonyította hatékonyságát.
A robbantás után azonban sem azonnal, sem később egyik ország sem vállalta a felelősséget a légköri atomrobbantásért, így az „gazdátlan” maradt. Ami Izraelt és Dél-Afrikát illeti, velük kapcsolatban csak annyit lehet biztosan mondani: ,,Ha nem kapnak rajta, nem vagy tolvaj”.
