Az íjászok a középkori hadsereg elitjéhez tartoztak. Nem válhatott csak úgy bárki íjásszá.
Az íjjal való lövés fizikailag megerőltető volt, ráadásul nagy pontosságot igényelt. Azonban általában a teljesen felszerelt íjászok csak 5-10 percig tudtak harcolni. Mindig egyszerre, csoportosan lőttek.
Azt viszont szinte senki sem tudja, hogy mit csináltak, amikor elfogytak a nyilaik. A filmekben ezt nem látjuk, ott a hősök végtelen számú nyíllal rendelkeznek, de a valóságban ez nem így volt.
Az íj egyébként egy ősi fegyver, amelyet nem csupán a középkorban, hanem már jóval korábban is használtak. Régészek egyszer 64 ezer éves, kőből készült nyílhegyeket tártak fel, ami azt bizonyítja, hogy a primitív íjak, amelyekkel valószínűleg vadásztak, már abban az időben is léteztek.
A későbbi időkben az íjat és a nyilakat a háborúkban is alkalmazták: az íjászok gyalogságban és lovasok között is megtalálhatók voltak, sőt, a harci szekerek személyzetének részeként is szerepelhettek. Fontos megjegyezni, hogy a képzett íjászok szinte felbecsülhetetlen értékűek voltak, ezért ők szinte mindig a hátsó vonalakból tevékenykedtek, nem kerültek az első vonalba. Néha már ötéves korukban elkezdték a képzésüket, így mire elérték a felnőttkort, igazi szakemberekké váltak.
Egy hozzáértő hadvezér és elegendő számú tapasztalt íjász (akiknek a száma a hadseregben akár két-négyezer fő is lehetett) jelenléte szinte garantálta a sikert még az egyenlőtlen csatákban is.
A középkorban a nyilak drága dolognak számítottak. A gyártásuk bonyolult és időigényes folyamat volt, hiszen egy nyílnak ahhoz, hogy tökéletesen ellássa a feladatát, ideálisan egyenesnek kellett lennie. A nyilakat tömör fából, bambuszból vagy nádból készítették. A legjobb nyilak a „ragasztott” típusúak voltak, amelyeket négy részből állítottak össze halenyv segítségével. A nyílhegyeket kőből vagy csontból, később pedig bronzból vagy vasból készítették.
A nyílgyártás szinte futószalagon zajlott: egy mester készítette a nyíl testét, egy másik rögzítette a hegyét, egy harmadik pedig a faroktollazatot. A feljegyzések szerint a jó szakemberek naponta legfeljebb hét-nyolc nyilat tudtak elkészíteni.
Vajon a minőségi nyilak drága mulatságok voltak?
A jó minőségű nyilak ára igen magas volt: például egy 24 darabos szabványos készlet majdnem megegyezett egy V. Henrik korában (1400-as évek) élő angol íjász ötnapi bérével. Természetesen a hadjáratok idején a királyi kincstár állta az összes költséget.
Ha hihetünk a történelmi feljegyzéseknek, egy íjász leghatékonyabban öt-nyolc percig tudott harcolni, ez a szakértelmétől és a rendelkezésére álló nyilak számától függött. Egy „átlagos” íjász percenként körülbelül 10 nyilat lőtt ki, míg egy tapasztaltabb akár 20-nál is többet. Az angol íjászok mintegy 600 évvel ezelőtt két „kéve” nyilat hordoztak magukkal a derékövre erősítve, kévenként 24 darabot.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
