„A vágytól megrészegülve a király ágyba viszi. És miután élvezte a szerelem gyümölcsét, otthagyja feküdni. Aztán visszatér a királyságába, és sokáig elfelejti ezt a románcot.”
Ahogy sejtheted, Thália teherbe esett anélkül, hogy felébredt volna. Amikor megszülettek a gyermekei, tündérek gondoskodtak róluk.
És egy napon a tündér dajkák odavitték a csecsemőket az anyjukhoz, hogy etessék őket. Az egyik baba azonban összetévesztette a mellét az ujjával, és így a lenmag kiesett a körme alól, amitől a szépség felébredt…
És ekkor jelenik meg a boldog apa! Egy idő után ugyanis a királynak eszébe jut a gyönyörű lány, és úgy dönt, hogy újra „meglátogatja” a kastélyban…
De amikor megérkezik, Tháliát ébren találja, ráadásul két csecsemővel a karjában. Csipkerózsika Napnak és Holdnak nevezte el a gyerekeket a „rejtélyes” születésük miatt.
A király a Tháliához fűződő őrült szerelméről áradozik, miközben elmagyarázza neki, hogyan sikerült teherbe esnie. A gyalázatos cselekedet nyilvánvaló ténye ellenére Thália viszonozta az érzéseit! A király azonban hamarosan távozott, bár megígérte a szépségnek, hogy nemsokára elküld valakit érte és a gyerekekért.
De van egy kis bökkenő – a király ugyanis nős! Sőt, a felesége gyanakodni kezdett. Kiderült, hogy a királynak szokása volt álmában beszélni, és véletlenül kimondta Thália és a gyerekei nevét…
A gonosz királyné ki akarta szedni belőle az igazságot, és miután megtudta a házasságtörést, elküldte a szakácsát, hogy rabolja el Thália gyermekeit és végezzen velük.
Miért pont a szakácsot, és nem mondjuk egy bátor lovagot? Azért, mert a megalázott és megsértett királyné megbízta a szakácsot, hogy főzze meg a gyerekeket, és ezt az ételt aztán etesse meg a férjével…
Ebéd közben, amikor a király dicsérte a húspitéket, a királyné folyton ezt motyogta: „A sajátodat eszed!”. A királynak egy idő után elege lett a felesége motyogásából, és élesen félbeszakította: „Persze, hogy a sajátomat eszem – hiszen te hozomány nélkül jöttél hozzám!”.
A feldühödött királyné úgy döntött, hogy máglyán égeti el Tháliát. A hercegnő eközben éppen elindult a királyhoz, hogy minél hamarabb találkozzon vele. De amint a kastély kapujához ért, a királyi őrség elfogta.
És abban a pillanatban, amikor Tháliát már éppen tűzre akarták vetni, berontott a kastélyba a király, és megmentette szerelmét. A királynét és a szakácsot pedig máglyára küldte. Ekkor azonban a királyság lakói megtudták, hogy a jó szakács valójában megkímélte a gyerekeket, biztonságosan elrejtette őket a gonosz királyné haragja elől. Ekkor a jó szolgát előléptették és kamarásnak nevezték ki.
Basile a következő tanulsággal zárja a mesét: „Van, akinek mindig szerencséje van – még alvás közben is”.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
