Ráadásul a fiú egy szakiskolában vegyésznek tanult. Természetesen ez az addig sosem látott anyag nagyon felkeltette az érdeklődését. Fogta hát, és hazacipelte a követ a rátapadt gyantahólyagokkal. A családja csak széttárta a karját, és elküldte őt a… szakiskolába, hogy mutassa meg a tanárának, majd ő megmondja, mi az.
Sajnos a tanárt nem érdekelte a fiú találmánya. Mint kiderült, ezt a „gyantát” minden bányász, mérnök és… vegyész nagyon jól ismerte. „Pechblendének” hívták, ami „szurokércnek” vagy „szurkos álércnek” fordítható („Pech” jelentése „szurok” vagy „gyanta”, „Blende” pedig „ál-” vagy „megtévesztő”).
Senki sem tudta, mi ez, hogyan keletkezik, és mire való. Talán egy bányász megkövesedett végterméke egy nem túl tiszta ebéd után! Mindenesetre azt az utasítást kapta, hogy a „gyantát” dobja ki a legközelebbi szemetesbe.
Amit persze a fiú NEM tett meg.
Újra hazavitte a „gyantát”, és egyszerűen félretette, hátha jó lesz még valamire. Lehet, hogy mégsem egy bányász végterméke…
Aztán jöttek a tanulóévek a szakiskolában, az intézetben, majd a munka apja gyárában vegyészként, végül a gyár saját irányítása. És amikor a fiú maga vette át a termelés irányítását, eszébe jutott az a különös „gyanta”.
Ez nem véletlenül történt. Szászországban ugyanis rengeteg apró üveggyártó műhely működött, amelyek egymással versengtek, olcsó és meglehetősen silány minőségű edényeket gyártva. Csak a legerősebb maradhatott talpon, és ezt felismerve Josef kísérletezni kezdett, hogy új színeket találjon az üvegének.
Ekkor gondolt egyet:
– Miért ne próbálnék meg egy darabkát tenni ebből a „gyantából” az üvegbe? Hátha kisül belőle valami!
És mennyire igaza lett!
Nemcsak hogy kisült belőle valami, de egyenesen nagyszerű lett!
Miután a „gyantát” az olvadt üveghez adta, az egy határozottan sárgás-aranyszínű árnyalatot kapott. Olyan gyengédet, élénk, szivárványos fénnyel, amilyet még soha senki nem tudott előállítani. Ha pedig egy kicsit több „gyantát” tett az üvegbe, a sárga szín élénkzöldre váltott.
A különleges zöld és sárga színű üvegedényeket Josef Riedel gyönyörű felesége tiszteletére nevezte el annagrünnek és annagelbnek.
Amikor Riedel egy kiállításon bemutatta különleges üvegét, az bombaként robbant. Gyára egy csapásra híres lett, az annagrün és annagelb márkájú edények pedig a világ legkeresettebb üvegárui lettek. Az emberek hajlandóak voltak BÁRMENNYI pénzt megfizetni értük.
Riedel gyára 1830 és 1848 között gyártotta a sárga és zöld üvegét, a titkot a legszigorúbban őrizve. 1848-ban azonban teljesen véletlenül fény derült rá, amikor egy berlini vegyész meglátogatta Riedel üzemét.
Abban a bizonyos „gyantában” felismerte… az uránt.
Mint kiderült, ezt már 1789-ben felfedezte Martin Klaproth német vegyész, aki a „szurokércből” egy új anyag koncentrátumát vonta ki, és az Uránusz bolygó tiszteletére nevezte el.
És csak 110 évvel később, 1898-ban tudott Pierre és Marie Curie egy darab, a brandenburgi Barnim városka bányáiból származó szurokércből uránt, polóniumot és rádiumot kivonni, és ekkor fedezték fel magát a radioaktivitás jelenségét is.
Így történt, hogy egy kisfiú felfedezése – aki csak „üveget főzött” a talált anyagból – végül az uránt a kor legfejlettebb laboratóriumainak kutatási tárgyává tette, mára pedig korunk egyik legfontosabb vegyi anyagává vált.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
